Több mint 10 iPhone 8 prototípust tesztel az Apple

2016. november 29. 08:30

Egyre több hír szivárog ki a jövő ősszel megjelenő iPhone 8-ról. Az Apple-nek komolyat kell újítania, hogy ismét növekedjenek az eladások.

2016. november 29. 08:30

A Wall Street Journal hétfői beszámolója alapján a jövőre piacra kerülő új iPhone több mint 10 prototípusát teszteli az Apple. Állítólag hajlított képernyős is van köztük. Az OLED technológia hajlított képernyő mellett mélyebb fekete színeket és alacsonyabb fogyasztást tesz lehetővé.

Ha ez tényleg így van, és az Apple-nek több tízmillió OLED képernyőre lesz szüksége, komoly verseny indul el a nagy telefon-képernyőgyártók, a Samsung, az LG Display, a Foxconnhoz tartozó Sharp és a Japan Display között. A legtöbbet a Samsung gyárthatja le. De az Apple-nek 2018-ra már a másik háromra is szüksége lesz. A Sharp állítólag 5 milliárd dollárt fektet az iPhone-hoz készülő OLED-kijelzők fejlesztésébe.

„Nem tudni, hogy beválik-e, de ha az Apple nem indul el ebbe az irányba, és nem újítja meg magát, akkor nem lesz innováció. Válság, de lehetőség is” – nyilatkozta még októberben Tai Jeng-wu, a Sharp vezérigazgatója.

Más források szintén beszámoltak a következő iPhone-ról. Hangsúlyozták, hogy az Apple-nek nagyon tetszetős telefont kell kitalálnia 2017-re, a legújabb technológiákkal és chipekkel, vezeték nélküli töltéssel stb., különben tovább csökkennek az iPhone-eladások. A KGI Securities szerint három új modell jön ki, és csak egy lesz OLED-es. Az OLED-es 5,1-5,2, az egyik TFT-LCD 4,7, a másik 5,5 colos lehet.

A WSJ figyelmeztet, hogy az Apple akár le is állíthatja az OLED iPhone fejlesztését, nem véletlenül tesztel 10 prototípust. Úgy tűnik, attól függ a modell sorsa, hogy a beszállítók legyártanak-e elegendő mennyiségű következőgenerációs kijelzőt.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bástyaelvtárs
2016. november 29. 11:34
Nagyon kíváncsi leszek rá. Én most az iphone 7-est használom, de nagy különbséget nem érzékelek a 6-oshoz képest sem a kijelző sem az akksi üzemidőben, pedig azt ígérték ezek láthatóan javulnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!