Miként tudunk egy új társadalmi szerződést kialakítani a digitális korszakban?
„Nem világos, hogy miért alakultak ki ezek a trendek, habár az új technológiák hatása biztosan szerepet játszik a folyamatokban. Makroszinten az mondható el, hogy az aggregált amerikai termelékenység több mint 250 százalékkal növekedett az 1970-es évek eleje óta, miközben az órabérek mértéke stagnált. Ez azt jelenti, hogy a termelékenység növekedése nemcsak koncentrálódott a cégek szűk körére, hanem azt is, hogy a termelékenység és a munkajövedelmek alakulásának folyamata szétvált egymástól. Ennek alapvető konzekvenciája az, hogy a bérek már nem töltik be azt a központi újraelosztó szerepet, amelyet évtizedeken át elláttak.
Evidensnek kellene lennie mostanra, hogy világszerte sok gazdaság strukturális változásokon esik át, és ezen átalakulás nyomán torzult a munkahelyek–termelékenység–jövedelem elosztási hármas. E paradigmaváltás a nyugati középosztály eróziójához és a prekariátus, egy új társadalmi, gazdasági osztály kialakulásához vezetett, amely nemcsak azokból áll, akik nem tudnak munkát találni, hanem azokból is, akiket informális módon vagy alkalomszerűen foglalkoztatnak, vagy egyéb nem biztos állásuk van.
Annak megértéséhez, hogy a várt gazdasági pályával szemben miért alakultak ki ezek az elmozdulások, a technológia foglalkoztatásra gyakorolt hatását kell megvizsgálnunk. A fejlett technológiák, különösen a számítástechnika és a robotika úgy tette lehetővé a termelékenység növekedését, hogy közben a bérek nem nőttek hasonló mértékben. A rutinszerű munkakörök automatizálása a munkaerőpiac polarizálását eredményezi. Az ezen kívüli munkaköröket nehéz automatizálni, és kevés – akár semennyi – vagy igen magas képzettséget igényelnek. Az utóbbi munkakörök száma jóval kevesebb, mint az előzőké, s olyan élenjáró cégeknél van rájuk szükség, amelyek a technológiát közvetlen versenytársaik megelőzésére és új piacokon való terjeszkedésre használják fel.
Ez vezet el minket korunk központi kérdéséhez. A politikai vezetők miként tudják kezelni a gyors technológiai változás által keletkezett externáliákat, s ezzel biztosítani a gazdasági és politikai fenntarthatóságot? Egyszerűbben szólva, miként tudunk egy új társadalmi szerződést kialakítani a digitális korszakban?”
(VG.hu fordítása)
Két, egymástól elszigetelődő globális technológiai blokk van kialakulóban: egy amerikai és egy kínai vezetésű. A két nagyhatalom különféle módszerekkel erősíti a saját közösségi oldalait, keresőjét és technológiai óriásait.
Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától? Mi, emberek rendelkezünk-e felette? Elveheti-e a munkánkat? Milyen etikai kérdések merülnek fel az MI kapcsán? – szakértőt kérdeztünk.
Az ukrajnai harcok és a gázai konfliktus az emberiség történetében az első olyan háború, amelyben a mesterséges intelligencia által irányított fegyverek jelentős szerepet kapnak. A hadviselésben valami új kezdődött, semmi sem lesz már úgy, mint régen. A gépek vezérelte harcra – ami, ha lehet, még az eddigieknél is könyörtelenebb – a tudósok hiába figyelmeztettek: a gyilkos robotoknak az ember nem tud ellenállni.
Európa lemarad a mesterséges intelligenciáért való versenyben, de a hagyományos tudás oktatására továbbra is szükség van – vallja Edoardo Rafiotta olasz jogászprofesszor.
Bár a technológiai fejlődésre hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint ami a tudományból ered, a technikai újítások jellemzően megelőzik a tudományt. Az új technológiák elterjedését nem gazdasági tényezők magyarázzák: azért vezetjük be őket, mert lehetőségünkben áll – ott is, ahol semmi szükség rájuk.
Akik olyannyira vágytak a repülő taxik megjelenésére, most megint el kell tolniuk a nagy esemény dátumát: 2024-es párizsi olimpiai játékokon valószínűleg az ilyen bérjárművek aligha fognak repkedni. Továbbra is hiányoznak az európai biztonsági engedélyek ahhoz, hogy az egyik sporteseményről a másikra utazhassunk légi taxival.
A főpolgármester inkább átnevezi a gaztengert.
Somkuti Bálint szerint Stoltenberg hiába ígér Ukrajnának új fegyvereket, „egyszerűen nincs mit szállítani”.
