A Pentagon elismerte, hogy volt UFO-kutatási programja

2019. május 28. 22:32

A Pentagon szóvivője elismerte, hogy az amerikai védelmi minisztériumnak éveken keresztül volt egy UFO-kutatási programja.

2019. május 28. 22:32
null

Christopher Sherwood a New York Post című lapnak küldött közleményében erősítette meg, hogy az amerikai kormányzatnak valóban volt titkosított UFO-programja vagy ahogyan fogalmazott: azonosítatlan légi jelenségek vizsgálatait célzó programja. 

A programot 2012-ben ugyan lezárták, de a szóvivő szerint a minisztérium változatlanul vizsgálódik, ha azonosítatlan tárgyakról vagy idegen űrjárművekről érkezik bejelentés. 

„A védelmi minisztérium mindig aggodalmasan megvizsgál minden, a környezetünkben észlelt ismeretlen repülőgépet, továbbá beazonosít minden idegen tárgyat, amely fenyegetést jelenthet hazánkra” – fogalmazott közleményében a szóvivő. Hangsúlyozta egyúttal, hogy a tárca a továbbiakban is kivizsgál azonosítatlan légi járművekről vagy tárgyakról érkező minden bejelentést. Ennek célja az Egyesült Államok védelme, valamint az Egyesült Államok ellenfeleitől érkező esetleges támadások elhárítása. 

A New York Post megszólaltatta Nick Pope angol írót-újságírót, aki korábban az Egyesült Királyság védelmi minisztériumának munkatársa volt, és többször foglalkozott az brit kormányzati UFO-kutatásokkal. Pope szerint a Pentagon közleménye bombaként ható beismerés. Emlékeztetett arra, hogy az amerikai minisztérium korábbi közleményei csupán homályosan, kétértelműen fogalmaztak, és azt engedték sejtetni, hogy amit a közvélemény UFO-kutatásként emlegetett, az nem volt más, mint egyszerűen az új típusú repülőgépek, rakéták, drónok miatti aggodalomból eredő kutatás. 

John Greenewald Los Angeles-i producer, aki honlapot működtet ufókkal foglalkozó, de már nem titkosított kormányzati dokumentumok nyilvánosságra hozatalára, ugyancsak meglepőnek és példátlanul őszintének minősítette a Pentagon közlését. Ugyanakkor reményét is kifejezte, hogy a minisztérium további részleteket hoz nyilvánosságra a kutatásokról. 

A Pentagon UFO-kutató programjáról a nyilvánosság előtt először 2017-ben esett szó, amikor maga a Pentagon hozott nyilvánosságra egy 33 másodperces videót, amelyen az amerikai légierő két vadászgépe egy beazonosítatlan tárgyat vett üldözőbe a kaliforniai San Diego partjainál, még 2004-ben. Harry Reid, Nevada akkori demokrata párti szenátora a The New York Times című lapnak elismerte, hogy ő szorgalmazta a Pentagon-program évi 22 millió dolláros kongresszusi támogatásának megszavazását.

Harry Reid a szóvivője révén jelezte: nem kívánja kommentálni a Pentagon közleményét.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
patkánynak sem nevezhető férgek
2019. augusztus 09. 13:50
Jaja, barom, mert te pontosan tudod, hogy hány "unatkozó diák" van, és matematikai műveletek segítségével egyből bizonyítottad is, hogy az ufók lehettek, senki más. Mert csak és kizárólag a gabonatáblákon tudnak leszállni, sehol máshol. És egy szuperfejlett faj csak így akar velünk kommunikálni, barom... :D
mokány
2019. augusztus 07. 23:15
A csillagászati ismeretek ( távolságok, ahol a fény is lassabbnak tűnik a csigánál), beláttatták ( elég későn), az ufó - hit mese voltát.
kizökkentidő
2019. június 23. 02:03
Ha mutat valaki bizonyítékot akkor az összes szkeptikus hamisítványt kiált, ezért nincs értelme. Ha megvizsgálnád a gabonakörök számát és méretét, azonnal rájönnél, hogy nincsen ennyi vicces kedvű diák. Még a meséink is úgy szólnak, hogy aki nem hiszi, járjon utána. A modern ember lusta utánajárni, kinyilatkoztatni viszont szeret. A buta ember nem veszi figyelembe a matematikusok számításait,( szerintük kizárt matematikailag, hogy csak a Földön van élet) mert sohasem értett a matematikához. Persze bebizonyítani nem lehet, hogy valami nincs ezért marad a szájalás a szerénység helyett.
balbako_
2019. június 11. 20:53
Inkább úgy fogalmaznék annyi pénzük van, hogy hülyeségekre is futja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!