Áprilisban feleannyi új személyautót helyeztek forgalomba, mint egy éve

2020. május 04. 18:12

A koronavírus-járvánnyal szembeni intézkedések és a gyárbezárások miatt áprilisban az előző évinél mintegy 50 százalékkal kevesebb,  6170 új személygépkocsit és 33 százalékkal kevesebb, 1408 kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján.

2020. május 04. 18:12
null

A szervezet májusban is elképzelhetőnek tart hasonló mértékű visszaesést.

Az MGE felhívta a figyelmet arra is, hogy a használt autók behozatala továbbra is emelkedik, az egyesület szerint

a korszerűtlen és idős, környezetszennyező import megállítása egyre kevésbé tűr halasztást.

Idén áprilisban 160 új nagyhaszonjárművet állítottak forgalomba a tavaly áprilisi 625 után. A visszaesés itt a legnagyobb, ez mutatja, hogy az autós szakma milyen mély válságba került – hangsúlyozta értékelésében az egyesület. A nagyhaszonjárműveknél csökkenő trenddel számolnak a sofőrhiány és a dráguló működési körülmények miatt is.

A motorkerékpároknál volumenében még mindig alacsony a forgalomba helyezés, de az MGE szerint bizakodásra ad okot, hogy egyelőre nincs visszaesés. Áprilisban 417 új motorkerékpárt állítottak forgalomba.

Az MGE áprilisban módosította 2020-ra vonatkozó előrejelzését, a korábban várt 155 000 helyett csak 118 000 személygépkocsi forgalomba állítására látnak esélyt az idén. A kishaszonjárműveknél már nem 26 000, hanem 22 000, a nagyhaszonjárműveknél pedig 4500 helyett 2300 új forgalomba helyezésre számítanak.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2020. június 04. 07:27
Rajtam nem múlt.
jolly77
2020. május 06. 15:37
még jó, hogy berendezkedtünk nyugati személyautók gyártására jó ötlet vót
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!