Űrhajózás világnapja: 60 éve utazgat az ember a világűrbe

2021. április 12. 23:28

Április 12-én az űrhajózás világnapját ünnepeljük. 1961. április 12-én indult útjára a Jurij Gagarint szállító űrhajó, így első emberként ő jutott el a világűrbe. Az elmúlt 60 évben több száz ember járt odakint, a technika rohamléptekben fejlődik és ma már űrháborúról és űrbéli térhódításokról beszélhetünk.

2021. április 12. 23:28
null

Jurij Gagarin 108 percet töltött az űrben

Az első, embert szállító űrhajót 60 évvel ezelőtt bocsátották Föld körüli pályára a bajkonuri űrállomásról, az egykori Szovjetunió területéről, egyetlen utasa Jurij Gagarin űrhajós volt. Előtte állatkísérletekkel próbálkoztak, 1959. november 3-án az első űrutazó, Lajka a szovjet kutya volt. A keverék kutyus a tudomány oltárán feláldozta életét, néhány órával a légkörbe kerülés után elpusztult. Azonban általa bebizonyosodott, hogy élő szervezet kibír egy űrstartot és légkörbe kerülést, valamint a súlytalanság állapotát. 

Az elsőt követően több mint kétszázhatvan űrrepülést hajtottak végre orosz, amerikai és kínai űrhajókon. Megközelítőleg ötszázötven ember hagyta el a légkört, köztük Farkas Bertalan magyar űrhajós is. 

Napjainkban már az a cél, hogy ne csak űrhajósok, hanem szinte bárki kiléphessen a légkörbe. Az űrturizmussal kapcsolatban tesztrepülések zajlanak, a kutatási eredmények gyarapodnak és a kapcsolódó technika folyamatosan fejlődik. 

A SpaceX űripari vállalat és a houstoni központú Axiom Space közös vállalkozásban bejelentette, hogy az év második felében három fizető turistát visz fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).

Az első űrturista az amerikai Dennis Tito volt, aki 2001-ben nyolc napot tölthetett az űrállomáson 20 millió dollárért, az utolsó űrturista pedig a kanadai Guy Laliberté, a világhírű Cirque du Soleil alapítója volt 2009-ben.

Az űrtechnológia a kezdetek óta a politikai erőfitoktatásról szól. Gagarin idejében a hidegháborús viszonyokat erősítette az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Napjainkban pedig az USA, Oroszország és Kína közt feszülő erős pozíció versenyt láthatjuk napról napra kiszélesedni a világűr felé. 

Magyarok az űrben 

Első magyarként Farkas Bertalan 1980. május 26-án lépett a légkörbe. A felkészülést egy másik honfitárssal Magyari Bélával végezte, de az űrutazásra végül csak Farkas Bertalan mehetett. Később egy magyar származású kutató, Charles Simonyi (Simonyi Károly) űrturistaként kétszer is járt az űrben. 

A magyar űrkutatás egyik fontos momentuma volt, mikor 2015-ben Magyarország csatlakozott az európai űrügynökséghez. Szijjártó Péter külügyminiszter az Európai Űrügynökség (ESA) Space19+ 2019-es miniszteri konferencián Sevillában bejelentette, hogy Magyarország 2024-ben űrhajóst kíván küldeni az űrbe. Az, hogy ez valóban teljesülni tud majd, a jövő zenéje, de az egészen biztos, hogy Magyarország az űriparban tényezővé kíván válni.

A cikk szerzője Szalga Bogi.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!