Tömegközlekedés: jelentős beruházásokra lesz szükség a fenntartható megújuláshoz

2021. május 04. 19:34

A világ egyre inkább közeledik a járvány vége felé, mégis számos kihívással kell szembenézni, ahhoz, hogy újraindulhasson a pandémia utáni normális, hétköznapi élet.

2021. május 04. 19:34
null

Ennek a visszaállásnak az egyik központi eleme a tömegközlekedés megerősítése. A járvány ideje alatt a tömegközlekedésben dolgozó buszsofőrök, mozdonyvezetők, jegyértékesítők, takarítók minden nap gondoskodtak róla, hogy más frontvonalbeli dolgozók is képesek legyenek munkába állni. Pedig nem volt egyszerű a helyzet, mivel jelentős költségvetési hiánnyal küzdöttek, hiszen a lezárások következtében jelentősen csökkent többek között a jegyértékesítésből származó bevételük. 

A pandémia az egész világon súlyos anyagi károkat okozott az amúgy is finanszírozási problémákkal küzdő közlekedési szektorban. Számos közlekedési vállalat ideiglenes intézkedéseket vezetett be, csökkentették a járatok számát, módosították a menetrendet az éjszakai járatok esetében és a legforgalmasabb, bevétel szempontjából a leginkább nyereséges útvonalakra szűkítették a szolgáltatásokat.

Fenntartható városi közlekedés

A megváltozott munka- és utazási szokásokat kihasználva a kormányoknak most  kell megragadniuk a lehetőséget, hogy fejlesszék a közösségi közlekedést. Ehhez hosszútávú finanszírozásra van szükség, hogy az eddigi munkahelyek megtartása mellett a közlekedési szolgáltatók új munkalehetőségeket is teremtsenek, valamint lépéseket tegyenek a fenntartható városi közlekedés megszervezésének irányába.

A munkahelyteremtés, a szolgáltatások kibővítése és a károsanyag-kibocsátásmentes közlekedési módok támogatása létfontosságú elemek a járvány utáni fellendülésben, a környezetbarát városok kialakításában és a klíma-és természetvédelmi célok elérés érdekében. 

A megfizethető, biztonságos és jó minőségű közlekedés a városokban kulcsfontosságú, nem csak a tiszta levegő és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében, hanem azoknak a munkavállalóknak a szempontjából is, akik az elmúlt egy évben minden nap az életüket kockáztatták, hogy megvédjék a lakosságot. A járványhelyzet lecsengése után pedig még többen fogják igénybe venni a tömegközlekedési eszközöket. 

A közösség érdeke is, hogy olyan megoldásokat vezessenek be, amelyek hozzájárulnak egy környezetkímélő, zöld, fenntartható és alternatív technológiákra épülő közlekedési rendszer létrejöttéhez.

A cikk szerzője Krakkai Alexandra.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!