Quebec intézkedésekkel védi a helyi kulturális szektort

2021. július 01. 19:00

Június 20-án Kanadában, a quebec-i tartományi kulturális minisztérium bejelentette, hogy a kormányzati szolgáltatások által használt liftekben és telefonos vonalakon, illetve az italboltokban és kaszinókban, amerikai pop slágerek helyett, 100 százalékban quebec-i művészek alkotásainak kell szólnia.

2021. július 01. 19:00
null

Helyben nagy piaca lesz a quebec-i zenének

Nathalie Roy kulturális miniszter sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy véget ért a jogdíjmentes liftzenék ideje. Arról is beszélt, hogy megdöbbent, amikor a Kulturális Minisztériumban egy amerikai előadó dalát kellett hallgatnia, miközben várakozott a liftre. 

A döntés alapján azonnal hatályba is lépett az intézkedés, mely szerint a kormányzati intézményeknél és a kiemelt vállalatoknál csak quebec-i zenét szabad játszani ezután. 

Francia, indián és angol nyelvű dalok szólnak majd

A Kulturális Minisztérium szerint a felhasznált szöveges zene 90 százaléka franciául fog szólni. A fennmaradó 10 százalék pedig angol és az őslakos indiánok nyelvén hallható dalokból áll majd. A helyi zeneipar és művészek, illetve a koronavírus járvány idején létrejött zenei alkotások népszerűsítésére irányuló kezdeményezés részeként, a kulturális miniszter egy 1,1 millió dolláros beruházást is bejelentett. 

A liberális kanadaiak is kiemelten kezelik a kultúrát

A projekt nyilvánvaló célja, hogy a helyi művészeket és a kulturális szektort védje, hiszen a zene, illetve kompletten a kultúra is tekinthető stratégiai ágazatnak. Egyrészt mivel sokak számára jelent közvetlen vagy közvetett, bevételi forrást és megélhetést, másrészt a szektornak jelentős hatása van az idegenforgalomra és az egész gazdaságra is. Nem véletlen, hogy Magyarországon a kultúra már 2014 óta stratégiai ágazatnak számít. 

Solange Drouin, a Quebec-i Zeneipari Társaság (ADISQ) vezetője azt mondta, hogy szeretnék lehetővé tenni a világjárvány idején született és megjelent zenei albumok népszerűsítését, melyek mostanra készen állnak, hogy színpadon is bemutassák a közönség számára. Drouin a miniszter bejelentésére reagálva elmondta, hogy bízik benne, hogy a kezdeményezés példáját a magáncégek is követni fogják, így még nagyobb teret kaphatnának a helyi előadók és alkotók. 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Volo
2021. július 07. 01:38
" A liberális kanadaiak is kiemelten kezelik a kultúrát..." Na jó, de melyiket is?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!