Az az igazság, hogy az eurónak két születésnapja is van. Az eurót 1999. január 1-jén vezették be, mint elszámolási pénzt. Az euró-érmék és az euró-bankjegyek pedig 2002. január 1-jén kerültek forgalomba, aminek nemrég ünnepelhették a huszadik évfordulóját. Az euró bevezetését és használatát, a monetáris integráció kialakulását általában az mainstream véleményformálók sikerként könyvelik el, mind Európában, mind a tagállamokban, pedig megítélése 20 évvel bevezetése után még mindig ellentmondásos. Még az első, huszadik születésnap alkalmából jelentett meg a freiburgi Európa-politikáért Központ (Centrum für Europäische Politik) egy tanulmányt, amit a második születésnap alkalmából újra közzétett. Ebből szemezgettünk.
2022. január 06. 07:41
p
16
1
14
Mentés
Matus Tibor
Az euró bevezetésének 20. évfordulóján mégsem volt nagyarányú az ünneplés. Ennek oka az euro-válság, amely a mai napig mindenkit megdöbbent. Az euró-válság 2009 végén Görögországból indult, majd számos más euró-államot is érintett. A válság csúcspontján, 2012 közepén az euro-zóna 17 országából öt szorult támogatásra.
Az e célra létrehozott alapokból, valamint a kétoldalú hitelekből Görögország 262 milliárd, Írország 45 milliárd, Spanyolország 41 milliárd, Portugália 50 milliárd és Ciprus 6,3 milliárd eurót kapott.
A helyzet mégsem nyugodott addig, amíg az Európai Központi Bank elnöke, Mario Draghi 2012 júliusában meg nem ígérte, hogy az EKB mindent megtesz, hogy megmaradjon a valutaunió.
Mario Draghi képes volt akkor megnyugtatni a tőkepiaci szereplőket, azonban ez nem orvosolta az euró-övezet alapvető problémáit, amelyek az euró-országok eltérő versenyképességéből adódnak. Az egyes eurós államok, hogy nemzetközi szinten versenyképesek maradjanak, már nem tudják devizájukat szükség esetén leértékelni.
Ez pedig az euró bevezetését megelőző időszakban gyakori eszköz volt a tagállamokban.
Ehelyett elindult a periférikus országok nemzetközi versenyképességének csökkenése, lassabb a gazdasági növekedés, a munkanélküliség növekedett, és az adóbevételek csökkentek. Különösen Görögország és Olaszország szenved attól, hogy többé nem tudja leértékelni a pénznemét.
A problémás euró-államok lakosai kritizálják az alacsony gazdasági növekedést és a magas munkanélküliséget, a nyertes euro-államokban viszont Mario Draghi beavatkozását, és a problémás országok felelősségét.
Az euró tehát ellentmondásosabb, mint valaha, mégsem készült eddig megbízható empirikus kutatás, amely megállapította volna, mely országoknak vált előnyére és melyek hátrányára az euró bevezetése.
A freiburgi Európa-politikáért Központ érdekes tanulmányában pont ezt vizsgálta nyolc ország esetében. Olyan országokban, amelyek már a kezdetektől átvették a monetáris rendszert, és az azóta eltelt fejlődésben nem történt olyan esemény, ami befolyásolta volna annak a modellnek a kialakítását, amellyel meg tudják becsülni, miként fejlődött volna a vizsgált országok gazdasága, ha maradtak volna a régi valutájuknál. Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Portugália és Spanyolország közül a központ szerint csupán Németország és Hollandia tudott profitálni az euró bevezetéséből, a többiek vesztettek, és nem is keveset.
Németország
A legnagyobb győztes Németország, amely a 2004-et és 2005-öt kivéve minden évben az euró bevezetésének haszonélvezője volt, és ez a pozitív hatás az euró-válság óta megsokszorozódott. A központ szerint 1999-től 2017-ig az euró bevezetése Németországnak összességében 1 900 milliárd eurót hozott, azaz egy lakosra 23 116 eurót.
Görögország
Görögország egy specifikus eset. Az euróövezethez való csatlakozás, 2001 és 2010 között a jólét hatalmas növekedéséhez vezetett. Viszont mindez 2011-ben megváltozott, miután a korábbi években megjelent buborék 2009-ben kipukkadt. Azóta az euró a jólét csökkenéséhez vezetett. Az euró bevezetése utáni első években tapasztalt jólét növekedése miatt a teljes egyenleg mégis csak pozitív lett, 2017 végén lakosonként 2 milliárd euró, azaz 190 euró volt.
Ahhoz, hogy ez középtávon így is maradjon, a görög kormánynak sürgősen reformokat kell végrehajtania az egy főre jutó GDP növelése érdekében. Ide tartoznak a versenyképesség növelésére és a befektetési környezet javítására irányuló intézkedések. Spanyolország példája azt mutatja, hogy a strukturális reformok megfordíthatják az egyre nagyobb jólétvesztés negatív tendenciáját.
Franciaország
Franciaország az euró-övezethez való csatlakozás óta minden évben veszteséget könyvelhetett el. A veszteség 3 600 milliárd euróra halmozódott, ami lakosonként 55 996 eurót jelent. Ez a fejlődés is azt bizonyítja, hogy Franciaországnak nincs meg a módja az euro-övezeten belüli versenyképesség erősítésére, ugyanis a korábbi évtizedekben Franciaország rendszeresen leértékelte pénznemét.
Az euró bevezetése óta ez már nem lehetséges. Franciaországnak szigorú reformokat kellene bevezetnie, csak hát ott vannak például a sárgamellényesek. Az egyenlőtlen fejlődés kétségessé teszi a Franko-Germánia projektet kivitelezhetőségét is.
Olaszország
A vizsgált országok közül Olaszország bukta a legnagyobbat. Az euró bevezetése óta a veszteségek 4300 milliárd euróra nőttek, ami fejenként 73 605 euró. Ez tulajdonképp az olasz gazdaság stagnálását jelenti, azaz nem találta meg a módját, hogy az euro-övezeten belül versenyképes legyen. Az euró bevezetése előtti évtizedekben Olaszország is rendszeresen leértékelte devizáját, most viszont strukturális reformokra volna szükség, belső leértékelésre, azaz a bérek, a szociális kiadások csökkentésére.
A saját valuta leértékelése segítette az exportot – azaz a hazai termelést – és nehezítette az importot. Persze ez inflációhoz vezetett, de a másik oldalon emelkedett a termelékenység. Az emberek takarékosságra kényszerültek, és arra, hogy az életszínvonaluk megőrzése érdekében többet dolgozzanak, így a gazdaság egyensúlyban maradt.
Egyedüli lehetőségként marad a belső leértékelésnek nevezett bércsökkenés, illetve a szociális juttatások megnyirbálása. Ez viszont szociális elégedetlenségekhez vezetne, amit az adott kormányzatnak fel kellene vállalnia. Amennyiben erre nincs ereje, akkor marad a fokozatos eladósodás.
Hova vezetett mindez? Az olasz családok 92 százaléka a válság óta azt érzékeli, hogy csökkentek a bevételei. 2006-ban az olaszok egy főre eső GDP mutatója majdnem 11 százalékkal magasabb volt, mint az európai 28-ak átlaga. 2017-re az egy főre eső olasz GDP az európai átlag 95 százalékán tanyázik.
Az európai gazdaság a válság óta lassan feleszmél, és a 2008-as állapothoz képest 2017-re már 5,3 százalékos növekedést tudott kimutatni. A görögök még mindig a 2008-as szint 77 százalékán, olaszok is csak 94 százalékán teljesítenek (2017-ben). De a mediterrán országok, köztük Franciaország is csupán a válság előtti szintre tudták visszatornászni a gazdasági teljesítményüket. Mindemellett ezen országok adósságállományának növekedéséről ne is beszéljünk.
Így nem is csoda, hogy társadalmi oldalról Európa lakosságának döntő többsége elsősorban saját nemzetéhez és nem az unióhoz tartozónak érzi magát – ahogy a baloldali narratíva nehezményezi: növekszik a nacionalizmus és a populizmus.
Most a balliberális narratíva a békés európai együttléttel érvel, a demokrácia a humanizmus eszmeiségével. Ezzel minden jóérzésű ember egyetért, de gazdasági oldalon is áldozni kellene a nemes célért, mert egy föderális állam fenntartása a GDP tizenöt–húsz százalékos központosítását igényli, míg a nettó befizető tagállamok a jelenlegi egy százalékot is sokallják.
Szükségszerű volna, hogy kezelni lehessen a feszültségeket, amit a versenyképesség, vagy a regionális egyenlőtlenségek területén keletkezik. Az egységes, vagy föderális állam összetartását csupán ideológiára, eszmére nem lehet alapozni, mert olyan egyensúlytalanság alakulhat ki, ami a közösség robbanásszerű felbomlásához vezethet.
Amit a jelenlegi balliberális véleménydiktatúra képvisel az nem más, mint a nagytőke érdekében kialakított európai birodalom, ami Európa valódi barátai számára, ahogy az európai polgárok számára elfogadhatatlan. Európa polgárai a tisztes megélhetést, az igazságos elosztást, és Európa összes régiójának felemelkedését várják.
„Hivatás az életért!” Ez az OMSZ mottója, amelyet minden, a szolgálat kötelékébe tartozó bajtárs magáénak érez. Ki alkalmas a mentő hivatásra? Milyen múltra tekint vissza idehaza a légimentés, illetve kik és mi módon működtek közre a három hónapos csecsemő újraélesztésében? Többek között ezekről kérdeztük Constantinovits Miklós mentőorvost. Interjú
Egyre közelebb a nyári kánikula, május végétől már kimondottan meleg időre számíthatunk, így időszerű az a kérdés, hogy mikortól öltözhetünk át fürdőruhába.
p
1
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 14 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Royce2.0
2022. január 23. 21:19
Szóval minden egyes olasz családot lehúztak egy szíciliai házikó értékével, az összeget pedig méregzőccségbe és bantuniggerekbe fektették északon. Bravó!
"Az az igazság, hogy az eurónak két születésnapja is van. Az eurót 1999. január 1-jén vezették be, mint elszámolási pénzt. Az euró-érmék és az euró-bankjegyek pedig 2002. január 1-jén kerültek forgalomba,"
Kérdezem a szerzőt tisztelettel, hogy:
a január elsejei születésnap miben különbözik a január elsejei születésnaptól?
Úgy néz ki, nekünk nem érdemes elhamarkodni a csatlakozást az euro-övezethez, valószínű a piros-grafikont produkálnánk, ezt a veszteséget legalább nem kell lenyelnünk.
