A német hírszerzés lebukott: kamuprofilokkal gyűjtenek információt

2022. szeptember 26. 10:17

Döbbenetes, de már annyi szélsőséges nézeteket valló kamuprofilt üzemeltetnek a német hírszerzők, hogy meg kell osztaniuk egymással az információkat, nehogy véletlen egymást vegyék célba. A német belföldi hírszerzés ügynökei emiatt  „gyűlöletkeltésért”, sőt erőszakért is felelősek lehetnek. Az említett személyek olyan ügynökök, akiknek egykor szélsőséges csoportok tagjaival kellett együtt inniuk és más módon közvetlen kapcsolatot ápolniuk, hogy információkhoz jussanak.

2022. szeptember 26. 10:17
null

A német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) szerint ezekre a fiókokra információgyűjtéshez van szükség, a kritikusok szerint - ahogyan a Süddeutsche Zeitung című német lap is beszámolt róla – a radikalizmust is népszerűsíthetik és aktívan bátoríthatják az embereket arra, hogy szélsőséges nézeteket valljanak. 

„Ez az információgyűjtés jövője” – mondta a Süddeutsche Zeitungnak az egyik illetékes állami hivatal egyik vezetője.

A lap kutatásai szerint a hatóság 2019 óta finanszírozza adófizetők pénzéből a virtuális ügynököket. A szövetségi hivatal és a tartományok is alkalmaznak kémeket, akiknek többek között az is feladata, hogy szemmel tartsák a baloldali szélsőségeseket, az iszlamistákat és az „összeesküvés-ideológiai” szcénát is.

Érdekes csavar

Mondhatni már-már humoros, hogy a több száz szélsőjobboldali fiókot működtető BfV éppen akkor bukott le, amikor Németország baloldali kormánya a jobboldali szélsőségeket nevezte az országot fenyegető legnagyobb veszélynek, annak ellenére, hogy az adatok szerint a baloldali szélsőségesek és a radikális iszlám nagyobb veszélyt jelentenek. 

Az ország belügyminisztere, Nancy Faeser 10 pontos tervet hozott létre a „jobboldali szélsőségesség” ellen, sőt a Biden-kormányzathoz hasonlóan terrorfenyegetésnek bélyegezte azt. Továbbá Németországban az ellenzéki konzervatív Alternatíva Németországért (AfD) pártot egyes szövetségi államokban aktívan megfigyelik,

 az ügynökök pedig el is olvashatják a magánszemélyek e-mailjeit és lehallgathatják telefonbeszélgetéseiket, amennyiben azok párttagok. 

Az ügynökség azzal védekezik, hogy „egy kicsit mindenki radikálisként viselkedik”, hogy elnyerjék más felhasználók bizalmát. Az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai – a német lap szerint – ehhez valószínűleg „propagandát” folytatnak, és olykor olyan bűncselekményeket is elkövetnek, mint a „gyűlöletre uszítás”.

Nem ez Németország első megfigyelőrendszere

Josefine Paul, Észak-Rajna-Vesztfália zöldpárti gyermek-, ifjúsági, család-, esélyegyenlőségi, menekültügyi és integrációs minisztere egy olyan projekten dolgozik, amely arra ösztönzi a németeket, hogy jelentsék fel polgártársaikat – írta korábban a Makronóm.

A beszámolók szerint Paul négy bejelentőközpontot kíván létrehozni, ahol 

az emberek névtelenül jelenthetik be a politikailag helytelenül viselkedő társaikat.

Jelenteni kell például „a homoszexuálisokkal, migránsokkal, muszlimokkal, feketékkel és romákkal szemben ellenséges incidenseket”, még azokat is, amelyek nem minősülnek bűncselekménynek. Erre nehéz mit mondani…

Kapcsolódó : A TikTok vezérigazgatója szerint nem probléma az adatszivárgás, ha az nem fenyegeti az USA nemzetbiztonságát

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kirishitan
2022. szeptember 30. 11:25
Gerjesztik a szélsőségeket, majd rájuk hivatkozva tartanak hatalmi monopóliumot. Ögyes. STASI!
Istók3
2022. szeptember 27. 17:02
Itt meg a szekusok hemzsegnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!