Uniós nyomásra módosították a cseh közjegyzői törvényt

2018. december 29. 11:17

Az Európai Bizottság szerint EU-s alapelvet sért a jelenleg hatályos cseh közjegyzőkről szóló törvény, mivel a letelepedés szabadságának elve sérül a jogszabályban. A Bizottság emiatt beperelte Csehországot, és az ügyben végül az Európai Bíróság mondott ítéletet.

2018. december 29. 11:17
null

2016 februárjában az Európai Bizottság pert indított Csehországgal szemben, mivel úgy vélte a szerv, hogy a közjegyzői törvény összeegyeztethetetlen az uniós alapelvekkel. Az ügyben 2018 márciusában született döntés. Az Európai Unió Bírósága úgy határozott, hogy Csehország közjegyzőkről szóló törvénye alapvető uniós szabadságjogot sért. A Bíróság szerint a jogszabály azon része, amely cseh állampolgársághoz köti a közjegyzői pozíció betöltését, ellentétes az alapszerződésekben foglalt letelepedés szabadságával.

Az ítélet értelmében ez a feltétel diszkriminatív, mivel a más EU-tagállamból érkező közjegyzőkkel szemben kizáró okként jelenik meg. A Bíróság azt is hozzátette, hogy a jogi tanácsadás, a képviselet, a magándokumentumok előkészítése, a jogi elemzések és adatok bevitele különböző nyilvántartásokba valóban jogi lépések, de nem minősülnek közhatalommal járó végrehajtásnak. Emiatt tehát nemzetbiztonsági kérdés sem merülhet fel – írja a Prague Daily Monitor.

A Bizottsági nyomás és az EUB döntése miatt Csehország bejelentette, hogy módosítani fogja a közjegyzői törvényt. Az új javaslat szerint már nem kötelező a cseh állampolgárság, elég csak az európai uniós vagy az EGT-állampolgárság. A módosítást a cseh Igazságügyi Minisztérium készítette elő, és immár a parlament mindkét háza hozzájárult a változtatáshoz. A módosítás a köztársasági elnök ellenjegyzése után léphet hatályba. Bizonyos feltételek ugyanakkor nem változnak. A közjegyzőknek csehországi jogi fakultáson kell diplomázniuk, Csehországban kell közjegyzői vizsgát tenniük, és beszélniük kell csehül.

 

A borítóképen a cseh közjegyzői kamara épülete látható.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!