Paradigmaváltás a dán menekültjogi felfogásban

2019. március 11. 09:54

A dán parlament a napokban egy olyan új menekültjogi törvénytervezetet fogadott el, amely gyökeresen megváltoztatja az ország hozzáállását és jogszabályi feltételeit a bevándorlókkal, menedékkérőkkel szemben.

2019. március 11. 09:54
null

A kormánypárt, a Dán Néppárt és a legnagyobb ellenzéki szociáldemokrata párt is megszavazta azt a javaslatot, miszerint az integráció helyett a hazatelepítést kell ösztönözni az országba érkező menedékkérők esetében. A jogszabály fő gondolata az, hogy a Dániába érkező, és menedékjogot kapott személyek ne hosszútávon maradjanak az országban, hanem mielőbbi hazatérésüket segítsék, támogassák a hatóságok. A törvény mindazokra kiterjed, akik az ENSZ által működtetett kvótarendszeren keresztül érkeztek Dániába, valamint azokra is, akik csak átmeneti tartózkodási engedéllyel rendelkeznek. Inger Støjberg bevándorlásügyi miniszter így nyilatkozott az ügy kapcsán: „Kézzelfogható hatást várunk. Előre azonban nem tudjuk megmondani, hogy hány embert érint az új rendelkezés.”

A parlamentben helyet foglaló legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokrata frakció kijelentette, hogy annak ellenére szavaztak igennel a törvényre, hogy számos pontjával nem értenek egyet. Erre példaként említették a menekülteknek járó szociális juttatások csökkentését. Mattias Tesfaye, a párt szóvivője elmondta, hogy szavazatukkal inkább a törvény mögött húzódó koncepciót támogatták, vagyis azt, hogy a menedékjogot kapott személyek minél előbb visszatérhessenek hazájukba. „Mindenkinek azt az őszinte üzenetet küldjük, hogy a Dániában való tartózkodás csak átmeneti megoldás lehet” – tette hozzá Tesfaye. A politikus úgy látja, hogy ha a küldő országban újra adottak lesznek a körülmények a biztonságos élethez, akkor a menedékkérőt haza kell küldeni. Az ellenzéki Vörös-Zöld Szövetség egyik képviselője, Pelle Dragsted elmondta, hogy szerinte a rendelkezés csak azoknak az életét nehezíti meg, akik már eddig is sokat szenvedtek. A törvénymódosítást több emberjogi szervezet is élesen kritizálja. Az egyik dán hírügynökség, a Ritzau szerint a Dániában menedékjogot kapott menekültek 90 százaléka az országban marad, nem térnek vissza eredeti lakóhelyükre.

 

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2019. március 29. 19:25
Ez csak kozmetika. A legfontosabb: nem kell behívni őket.
recipeferum
2019. március 18. 16:51
"Kézzelfogható hatást várunk. Előre azonban nem tudjuk megmondani, hogy hány embert érint az új rendelkezés.” Sokkal kevesebbet,mint remélitek. De ahhoz is idő kell,hogy ráébredjetek,hogy nagyon nehéz kitenni,aki nem akar menni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!