Legalizálnák a melegházasságot és az abortuszt Észak-Írországban

2019. július 24. 15:50

A brit parlament szerint a házasságra és abortuszra vonatkozó északír jogszabályok nem állnak összhangban Az emberi jogok európai egyezményének 8-as bekezdésével. Működőképes északír kormány híján a londoni törvényhozás saját kezébe vette a kezdeményezést.

2019. július 24. 15:50
null

Az Egyesült Királyságon belül Észak-Íroszágban a legszigorúbbak az azonos neműek házasságára és az abortuszra vonatkozó szabályok. A tartomány lényegében nem ismeri el az azonos neműek házasságát, míg abortuszt csak az édesanya életének veszélyeztetettsége esetén lehet végrehajtani. Mivel Észak-Írországban 2017 óta nincs decentralizált, azaz regionális kormány, a brit parlament maga változtatná meg a vonatkozó jogszabályokat. 

Kormány híján ismét a britek döntenek

Észak-Írországban 2017 januárja óta nem működik a regionális kormány, így a tartomány már most is világrekorder a kormány nélküli működés tekintetében. A problémát az unionista DUP és a nemzeti függetlenségért kiálló Sinn Féin vitája okozza. A helyi szokásjog alapján ez a két, legerősebbnek számító párt adja a tartomány első miniszerét (lényegében miniszterelnök) és annak helyettesét, amely két pozíció a neveik ellenére nagyjából hasonló hatáskörökkel ruházzák fel betöltőiket. A DUP színeiben politizáló Arlene Foster első miniszter azonban politikai botrányba keveredett, mire a Sinn Féin Foster lemondását követelte, amire nem került sor. Így a Sinn Féin színeiben politizáló Martin McGuinness lemondott pozíciójáról, s azóta sem sikerült új kormányt alakítani. 
Ebben az esetben azonban a decentralizált kormány hatáskörei lényegében visszaszálnak a brit kormányra és parlamentre. Ezt az alkalmat használná ki arra most London, hogy a markánsan konzervatív ország törvényeit megváltoztassa. 

A brit legfelsőbb bíróság már döntött

Az ügy érdekessége, hogy a brit legfelsőbb bíróság már 2018 nyarán úgy foglalt állást, hogy a hatályos észak-ír szabályozások ellentétesek az emberi jogok európai egyezményének 8-as, a magán és a családi élet tiszteletére vonatkozó kitételeivel. A bíróság ugyanakkor azt is megállapította, hogy az Egyesült Királyság decentralizált politikai rendszere miatt nincs joghatósága új törvények meghozatalára kötelezni Észak-Írországot. A most a brit parlament elé kerülő javaslat értelmében azonban, ha Észak-Írországnak nem sikerül kormányt alakítania legkésőbb október 21-ig, úgy a brit kormánynak kell megváltoztatnia szabályozást.

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. augusztus 31. 12:32
Majd a migránsok biztosítják a hiányt. Rácsesztek erre gyerekek!
matykox
2019. július 31. 03:12
Mi a füsz az a "melegházasság" ??? Hülyék az urak netán, hogy a homoszexuálisok együttélését így fordítanák angolra is? DE SZÓ SZERINT ÁM!!
matykox
2019. július 30. 13:44
Na de komolyan: ezt a melegezés szarságot normális ember csak nem veszi komolyan. A meleg jelző a tárgyak relatív hőmérsékletére vonatkozik. Az égvilágon semmi értelme ebben a - homoszex- viszonyban. Ha valóban lenne humor vagy verselési érzékük, akkor a homokos házasságot erőltetnék - az legalább alliterál. HaHa. Vagy inkább hoha?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!