Mikrofonpróba

2014. február 07. 07:30

Ma a megnyitóünnepséggel megkezdődik a XXII. téli olimpia Szocsiban – a világ tekintete Oroszországra szegeződik. Talán szúrósabban is, mint ahogyan azt az oroszok, az ország vezetői szeretnék.

2014. február 07. 07:30
Novák Miklós
Novák Miklós

A nemzetközi közvélemény reakciója feltűnően hasonló, mint Peking előtt. Akkor Tibet önrendelkezése, a kommunista elnyomás, úgy általában az emberi jogok kérdése, most a már-már a feledés homályába veszett egykori Cserkeszföld önállósága, az erősödő, egyesek szerint Ukrajna függetlenségét is veszélyeztető orosz befolyás és – mondjuk így – a megszokottól eltérő szexuális magatartást követő egyének jogainak csorbítása került középpontba. (Anélkül, hogy elmerülnénk a részletekben, valóban olyan nagy baj, hogy Oroszországban törvény tiltja a homoszexualitás népszerűsítését a kiskorúak körében?) S ha a média tálalásában rendkívül súlyosnak minősített problémák netán elkerülnék a figyelmünket, akkor Barack Obama amerikai, Francois Hollande francia elnök, Angela Merkel német kancellár és még számos politikus tüntető távolmaradásából illik értenünk. (...)

Üdvözölhetjük Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és az orosz külügyminisztérium felhívását, miszerint a játékok ideje alatt a szemben álló felek kössenek fegyverszünetet.

S ne csak a puskát, a »mikrofont« is tegyék le.”

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2014. február 07. 12:04
Állítólag Moszkvából kitakarítottak minden biztonsági erőt, és a Krimbe és Szocsiba vitték. Nehogy meglepetést okozzon a nagy igyekezet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!