Hamilton százados lett, mégis Norris a szívrabló

2021. szeptember 27. 20:32

Lewis Hamilton ugyan megszerezte a 100. győzelmét a királykategóriában, ami páratlan teljesítmény, de a show-t ezúttal honfitársa, Norris szolgáltatta, aki a hétvégén a nézők szívét is elrabolta.

2021. szeptember 27. 20:32
null

RAPID - a Mandiner Sport és a Racingline.hu hétfői digitális autó-motor sport melléklete

Vámosi Péter írása

Igy indult valahogy Hamilton is 2007-ben, történetesen pont ugyanannál a csapatnál, ahol most Lando Norris is versenyzik, ez a McLaren istálló. Akkor az ifjú brit csapattársa Fernando Alonso volt, az elmúlt két év bajnoka. Ron Dennisék olyan komolyan hittek az új felállásban, hogy szemrebbenés nélkül hagyták távozni Kimi Räikkönent a Ferrarihoz, Juan Pablo Montoyát pedig a tengerentúlra. A ravasz és tapasztalt bajnok és a kezdő újonc felállás azonban hamar nem várt meglepetést hozott.

Lewis rögtön az Ausztrál Nagydíjon a dobogón nyitott, év végére pedig ugyanannyi ponttal zárt, mint pedigrésebb csapattársa.

A spanyol odébb is állt, 2008-ra Hamilton pedig be is zsebelte az első világbajnoki címét. Azóta a gyári Mercedes alakulatával még hatot gyűjtött hozzá, és idén is harcban áll a világbajnoki címért, fiatal kihívójával, Max Verstappennel szemben. 

Ezen új generációnak egyik jeles képviselője Lando Norris is.

A brit fiú azért nem a nincstelenségből küzdötte fel magát a a királykategóriáig, ellentétben Hamiltonékkal, akinek az édesapja három állást is vállalt, hogy fia versenyezhessen, amíg a tehetsége okán be nem került a McLaren junior programjába. Lando édesapja az informatikai vállalkozásaiból már jó alapot teremtett, és a srác először inkább a MotoGP felé kacsintgatott, ahol azt a Valentino Rossit válaszotta példaképül, aki épp idén vonul vissza. Néhány éve pedig pont Hamiltonnal cseréltek járművet egy szponzori eseményen. A fiatal versenyző azonban szerencsére mégis inkább a gokartot választotta, és ezzel elindult a siker felé vezető úton.

Azonnal megnyerte a gokartos évét követően az első formaautós bajnokságát, 2016-ban pedig egyszerre nyerte meg a Formula Renault 2.0 NEC, a Formula Renault 2.0 Európa-kupa, valamint a Toyota Racing Series szériákat, így

a szakma egyből felfigyelt a roppant gyors fiúra.

2017-ben folytatódott a sikersorozat: a Formula 3-as Európa-bajnokságot is megnyerte, és így már le is igazolta a McLaren hivatalos tesztpilótának, vagyis egycsapásra Forma-1-es autót is tesztelhetett. 2018-ban a Formula 2-t ugyan nem nyerte meg azonnal, de

még a korábban emlegetett Alonso is pozitívan nyilatkozott róla, ami a spanyoltól felettébb szokatlan. 

2016-ban személyesen is találkozhattam vele, amikor a Formula Renault 2.0 NEC sorozatával a Hungaroringen járt és kitűnő ajánlólevélnek bizonyult, hogy

személyesen Habsburg Ferdinánd hívta fel a figyelmünket a fiatal és tehetséges pilótára, azzal a megjegyzéssel, hogy biztosra veszi, a Forma-1-be kerül majd.

Akkori interjúnk során - az azóta az interneten egyébként mémkirályként elhíresült - Norris még kifejezetten félénken nyilatkozott, folyamatosan tördelte a kezét az alig pár perces beszélgetés alatt. 

A képen: Lando Norris, a McLaren brit versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Szingapúri Nagydíjának otthont adó Marina Bay-en tartott sajtótájékoztatón 2019-ben. Fotó: MTI/EPA/Wallace Woon
A képen: Lando Norris, a McLaren brit versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Szingapúri Nagydíjának otthont adó Marina Bay-en tartott sajtótájékoztatón 2019-ben. Fotó: MTI/EPA/Wallace Woon

Alig egy évvel később az addigra "nagyfiúval" újra a Hungaroringen találkoztunk, a Forma-1-es csapatok nyári tesztjén, amikor először próbálhatott ki élesben egyet az az évi versenyautóból, és ez azért tűnt nagy szónak, mert korábbi tesztjein csak a két évvel korábbi járgányhoz férhetett hozzá. Amíg a brit srác a pályán küzdött a másodpercekkel, az újoncok körüli lazább légkörnek köszönhetően szóba elegyedhettem Lando Norris milliomos édesapjával. Ellentétben például Lawrence Stroll-lal, egy mindenféle hivalkodástól mentes, szimpatikus embert ismertem meg benne, aki boldogan válaszolt akár kényes kérdésekre is. Világossá tette, hogy

a családi jólét ellenére nincs elkapatva a fiú, és arra nevelték, hogy mindenért meg kell küzdeni, kellő alázattal.

De az is kiderült, hogy a közösségi médiáin látható szarkasztikus brit humor tényleg Lando sajátja, nincs külön stábja, aki ilyen módon is építené őt. 

Késő délután eleredt az eső, tényleg vállalhatatlanná váltak a körülmények, és még a tapasztalt öregek is inkább eltűntek a boxok mélyen. Két férfi maradt csak talpon a vidéken, akik egyáltalán kimerészkedtek: Daniel Ricciardo, - akkor még a Red Bull pilótája -, illetve Lando Norris. Véletlen talán, hogy 2021-ben ők alkotják már a McLaren párosát? Az ausztrál pilóta azonban pár kör után bejött, míg kollégája kint maradt, és arra szánta ezeket a köröket, hogy kitartóan feszegesse autója és egyben saját képességei határait. Édesapja pedig odasúgta, hogy

ezt a lehetőséget Lando "hisztizte ki" magának, a csapat először nem akarta kiengedni őt ilyen körülmények közé...

Nos, ugorjunk időben egy nagyot, és érkezzünk meg alig pár körrel a 2021-es Orosz Nagydíj vége elé. A futam alatt nem hagyott nyugodni a fenti jelenet, szinte biztosra vettem, hogy Norrisnak esze ágában sem lesz kijönni arra a 3-4 körre, hiába szakadt le az ég a verseny vége felé. 

A képen: Lando Norris, a Mclaren brit versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Orosz Nagydíján a Szocsi Autodrom versenypályán 2021. szeptember 26-án. Fotó: MTI/AP/Szergej Gric
A képen: Lando Norris, a Mclaren brit versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Orosz Nagydíján a Szocsi Autodrom versenypályán 2021. szeptember 26-án. Fotó: MTI/AP/Szergej Gric

Miközben a mezőny egyik legtapasztaltabb pilótája, a hétszeres világbajnok honfitárs üldözőbe vette Norrist, a fiatal pilóta szentül hitte, hogy élete első futamgyőzelméért hajt, ekkora nyomás alatt persze az érzelmek gyakrota felülírják ilyenkor a realitást.

Úgy vélte, ha bejön, ő az új ünnepelt esőkirály, ő talán az új Senna. De nem itt és nem ezen a futamon. Még nem.

Egyértelműen eltaktikázták magukat, és hiába vette pártfogásába a csapat azonnal az ifjú versenyzőt, kinyilvánítva, hogy mindez közös döntés volt, a mutatvány ezúttal elmaradt... 

Hamiltonnak ezúttal - talán úgy is fogalmazhatnánk -, hogy az ölébe hullott a századik győzelem, az előző kilencvenkilencet azért elég nagy munkával szerezte meg

és az sem lényegtelen, hogy ezúttal is ott autózott a második helyen, a „századosi rangot” most sem adták ingyen.

Lando is gazdag tapasztalatokkal térhetett haza, ezekből az egyik a türelem, a másik a taktikus versenyzés, na és a jó döntések sora a megfelelő pillanatokban. Rajongókból sem áll rosszul, hiszen a kétszeres világbajnok spanyol Alonso, vagy az LMP2-es kategóriát idén Le Mansban elhódító Habsburg Ferdinánd szintén feliratkozott a Norris-szurkolók egyre bővülő táborába.

Gyanús azonban, hogy egyikőjük sem mozgatja meg az ifjú Lando szívét annyira, mint Juan Pablo Montoya nagyobbik lánya,

aki a sajátját már elektronikusan postára is adta, mert nyílt titok, hogy fülig szerelmes a fiatal pilótába.

 

A nyitóképen: "A szívrabló és a százados", háttal Norris, szembe Hamilton. Fotó: Mclaren média

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dr. Grünfeld Ráhelné
2021. szeptember 29. 00:48
Miért? Tehetséges autóversenyző. Nem is kicsit. Éljen a Száguldó Százados!
koronaszepe
2021. szeptember 29. 00:47
Rosszul emlékszel. A 'néger' nyomta már érkezésekor, ahogy a jegyzetben is olvasható... Egy pályakezdő újonc már az első évében lenyomott egy kétszeres világbajnokot. Ha nincs a kínai fiaskó, amit nehéz értelmezni, már az első évében világbajnok!
Búvár Kund
2021. szeptember 29. 00:47
Ha jól emlékszem arra az időre már az érkezésekor is nyomták a négert, előnyben volt Alonsoval szemben. Balhé is vol belőle, Alonso meg odébbállt
koronaszepe
2021. szeptember 28. 21:25
Ja... Vannak sportágak, amik egyszerűen nem valók a feketéknek. (Bár Hamilton legalább annyira fehér, mint fekete) Ilyen a női tenisz, a golf, meg a Forma 1.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!