Török Nagydíj: Bottas több, mint egy év után újra nyert!

2021. október 10. 16:47

Valtteri Bottas nyerte az eső-mentes, mégis vizes Török Nagydíjat. Hamilton vesztésre áll a pontversenyben Max Verstappennel szemben a világbajnoki címért folyó csatában.

2021. október 10. 16:47
null

Vizes pályával szembesült a Forma-1-es mezőny a Török Nagydíj versenynapján, mindenki intermediate gumikkal állt fel a rajtrácsra.

A szombaton leggyorsabb Lewis Hamilton autójában az erőforrás belső égésű motor részét kicserélték, így 10 rajthelyes büntetést kapott és csak a 11. helyről rajtolhatott. Rajtbüntetéssel kezdett azonban Carlos Sainz és Daniel Ricciardo is, ők ezzel a mezőny legvégére, a 19. és 20. helyre kerültek.

Az első rajtsorból így Valtteri Bottas és Max Verstappen indult.

A rajtot követően Bottas megtartotta vezető helyét Verstappen és Leclerc előtt, míg Pérez feljött a negyedik helyre. Alonso azonban megforgott - miután összeért Gaslyvel - és a 15. helyre esett vissza. Így Hamilton feljött egy helyet, majd megelőzte Vettelt, és megérkezett Tsunoda nyakára. A japán azonban nem adta könnyen a helyét.

Alonso később Schumacherrel akadt össze, mire a német megforgott, illetve Latifi is megforgatta a Williamset.

Tsunoda a 8. körig tartotta Hamiltont, akkor azonban megfelelő pozícióba került a hétszeres világbajnok ahhoz, hogy erőből elmenjen az AlphaTauri mellett. Ez után hamar átfűzte magát Strollon is, így a hetdedik helyen haladt tovább.

Mindeközben Gasly 5 másodperces büntetést kapott az alonsós incidense miatt, de ez után Alonsónak is kiosztottak egy 5 másodpercest a schumacheres eset miatt.

Az 58 körös verseny féltávjához közeledve nem érkezett eső, de a pálya nem száradt fel, noha durván vizes részek sem voltak rajta. Ricciardo esetében nem is működött túl jól az új intermediate, ellenben a többi versenyző esetén a lassan slick-szerűre kopó Pirellik meglehetősen jól alkalmazkodtak a körülményekhez.

A 40. körben Leclerc állt az élen, kerékcsere nélkül, mögötte Bottas és Verstappen haladt. Két körrel később Hamiltont hívták volna kerékcserének, de ő ezt nem érezte indokoltnak, így leszavazta a döntést.

A 47. körben aztán a jóval frissebb gumikon Bottas átvette a vezetést Leclerctől. Ezt követően a monacói is kiállt kereket cserélni, és a negyedik helyre tért vissza, Hamilton mögé.

Az 51. körben érkezett Hamilton is cserére és az 5. helyre tért vissza.

Három körrel a vége előtt még Gasly is meglehetősen közel került hozzá, de előzési helyzetbe nem került.

Vettel volt az egyetlen a verseny során, aki megpróbált száraz pályára alkalmas, slick gumikra váltani, de egy kör után visszatért a köztes esőgumikhoz, mert alig tudta pályán tartani autóját.

Végül Ocon volt az egyetlen, aki a verseny során egyszer sem állt ki kerékcserére.

A versenyt végül Bottas nyerte, ezzel a finn idei első futamgyőzelmét aratta.  Verstappen és Pérez állhattak fel vele együtt dobogóra. Hamilton végül az ötödik lett, Leclerc mögött, s ezzel most újra hátrányba került az összesített pontversenyben Verstappennel szemben a világbajnoki címért folyó csatában.

A képen: A győztes Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője pezsgővel ünnepel a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Török Nagydíjának eredményhirdetésén az isztambuli pályán. Fotó: MTI/AP
A képen: A győztes Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője pezsgővel ünnepel a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Török Nagydíjának eredményhirdetésén az isztambuli pályán. Fotó: MTI/AP

Végeredmény:

#

Versenyző

Csapat

Lemaradás

1

Valtteri Bottas

Mercedes

 

2

Max Verstappen

Red Bull

14.584

3

Sergio Perez

Red Bull

33.471

4

Charles Leclerc

Ferrari

37.814

5

Lewis Hamilton

Mercedes

41.812

6

Pierre Gasly

AlphaTauri

44.292

7

Lando Norris

McLaren

47.213

8

Carlos Sainz Jr.

Ferrari

51.526

9

Lance Stroll

Aston Martin

1:22.018

10

Esteban Ocon

Alpine

1 kör

11

Antonio Giovinazzi

Alfa Romeo

1 kör

12

Kimi Raikkonen

Alfa Romeo

1 kör

13

Daniel Ricciardo

McLaren

1 kör

14

Yuki Tsunoda

AlphaTauri

1 kör

15

George Russell

Williams

1 kör

16

Fernando Alonso

Alpine

1 kör

17

Nicholas Latifi

Williams

1 kör

18

Sebastian Vettel

Aston Martin

1 kör

19

Mick Schumacher

Haas

2 kör

20

Nikita Mazepin

Haas

2 kör

 

A nyitóképen: Valtteri Bottas száguld a futamgyőzelem felé. Fotó: Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2021. október 13. 01:31
Most a bírók nem tudták segíteni... -megtolni az autóját... vagy előrébb "büntetni"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!