Új gazdasági tervezés?

2010. november 11. 08:47

A magyar nemzetgazdaság talpra állítása nem valósítható meg tervszerűség nélkül.

2010. november 11. 08:47

„A szocialista gazdasági rendszer összeomlása maga alá temette a tervgazdálkodás szisztémáját, annak intézményi hátterével együtt. 1990-ben az új kormány megszüntette az Országos Tervhivatalt, az Országos Anyag- és Árhivatalt, valamint ezek kapcsolódó intézeteit. A merev, bürokratikus tervezésre épülő szocia­lista népgazdaságok világméretű lemaradása a kapitalista piacgazdaságok mögött azt sugallta, hogy fel kell hagyni a nemzetgazdaság tervszerű fejlesztésére tett erőfeszítésekkel, és mindent a piac önszabályozó mechanizmusára kell bízni. (...)

Meggyőződésem, hogy a magyar nemzetgazdaság talpra állítása és sikeres továbbvitele nem valósítható meg tervszerűség és az állami szervek működésének összehangolása nélkül. Persze nem a hatalmas apparátussal működő és minden apró részletet előre meghatározó egykori Tervhivatal visszaállítására gondolok, mert az egyszer s mindenkorra kudarcot vallott.

De véleményem szerint szükség van egy szervezetre, amely a gazdaság fejlesztésének jövőjével kapcsolatos tanulmányokat elkészíti, és ezek alapján lehetőséget teremt az állami intézkedések jobb összehangolására. Ezenkívül támogatni tudja a mindenkori kormányt, hogy megtalálja a helyes arányt a piac önszabályozó hatása és az állam érdekeinek érvényesítése között. Létre kell hozni legalább egy olyan közgazdasági intézetet, amely alternatív megoldásokat kínál a kormányzatnak a jelenlegi neoliberális felfogás mellett. Hogy a kormány választási helyzetbe kerülve mérlegelhesse döntésének hatásait, és ne az egyetlen felkínált alternatíváról kelljen határoznia.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drienovác
2010. november 11. 09:57
van tervezés, ha lényegesen komplexebb is, mint amit samschula feltételez, a matolcsy és csapata pontosan ezt csinálja, kitűzi a prioritásokat és mellérakja a finanszírozást, és figyeli, mennyire válik be a gazdaságélénkítés, a "motorok" beindítása, s ha kell korrigálnak a tervhivatal az egykori formájában baromság volt, nem is működött, de egy csomó elvtárs jól keresett és "okosakat" mondott cserébe, vagy talányosan hallgatott, ki ki vérmérséklete és szükségletei szerint... ha jól csalódok, petting mária zitácska is onnan szabadult ránk a régi idők emberei csak a régi struktúrákban tudnak gondolkodni minek egy központi tervezőhivatal, amelyik lebontja részletesen az állami cégek üzleti terveit, de ha létrejön, akkor minek tartjuk a cégek vezetését, ha mások írják nekik elő, hogy mi volna a teendőjük.... ez inkább olyan holding féle működés, de nem létező vezetői szintekre minek vezetőket delegálni? de mit tenne egy ilyen schamschula féle tervezőbrigád, ha kiderülne váratlanul, hogy nemzetközi válság se nem U, se nem W betűkkel nem modellezhető, hanem inkább egy villámra emlékeztető jellel - puff, a tervhivatal megbolondul, mindent át kell számolni, élet megáll, lehellet megszegik, nem porszem, kőgörgeteg került a szerkezetbe, vagy inkább rá, még a kiindulási adatokat se ismeri senki, az állami cégek meg várnak szépen a sorukra, mikor kerül rájuk a sor, amíg maguk a tervezők egyáltalán levegőhöz jutnak?.... egy rugalmasabb szervezet gyorsan tud reagálni, mint pl a németek, angolok és franciák kormányai 48 órás otthoni és két napos együttes tárgyalás után olyan döntéseket tudtak hozni, amelyekkel a működőképességüket fenn tudták tartani, ráadásul a gazdaságukat is talpon tartották, a németek kifejezetten élcsapattá váltak, pedig igen erősen érintettek voltak (és még ma is azok a hypobank-kal) a bankcsődökben, náluk is van nyugdíjgond és egy eszkalálódóban lévő etnikai - vallási ellentét... marhaság ez a tervhivatalosdi - persze, hogy kell tervezni, de minden tervezésnek megvan a maga szintje, és persze bizonytalansága is, pláne manapság- ezzel kell tisztában lenni egyébként a tervgazdaság, mint olyan elég csúfos véget ért ahhoz, hogy még az intézményei után se nagyon érezzünk nosztalgiát
Elpet
2010. november 11. 09:44
Azt ugye tetszenek tudni, hogy a tervszerű gazdasági fejlesztés nem csak az egykori szocialista világ országainak sikertelen politikájában volt jelen, hanem a távol-keleti országok sikeres fejlesztési folyamataiban is? "A távol-keleti országok gazdaságpolitikai célrendszerének hosszabb ideje legfontosabb prioritása a gazdasági elmaradottság felszámolása, a fejlett tőkés országok mögötti felzárkózás a gazdasági növekedés és a műszaki-gazdasági korszerűsödés világátlagot jelentősen meghaladó ütemének huzamos fenntartása révén. A dinamikus növekedés, a műszaki-szerkezeti modernizálódás társadalmi értéknek is tekinthető más célkitűzések, például az európai kultúrkörben autonóm társadalmi értéknek minősülő elosztás, társadalmi igazságosság stb. és a hozzájuk kapcsolódó mechanizmusok preferálásával szemben. A gazdasági növekedés stratégiai irányítása szükségességének az alapját az a helyzetmegítélés képezi, amely szerint a szűkös erőforrásokkal, fejletlen piaci mechanizmusokkal rendelkező elmaradott országokban, ahol vagy teljes mértékben hiányzik, vagy rendkívül szűk a piaci környezetben történő mozgásra képes, tőkeerős vállalkozói réteg, a stratégiai irányítás teremtheti meg a tőkefelhalmozás, a szűkös erőforrások összpontosításának, hasznosításának előfeltételeit. A stratégiai irányítás ezekben az országokban nem azonosítható kizárólag az állam aktív, offenzív jellegű gazdasági szerepvállalásával, hanem annál tágabb, a társadalmigazdasági élet fontosabb erőtényezőinek konszenzusa alapján alakul ki . A stratégiai irányítás, illetve azon belül az állam közvetlen és közvetett aktív, offenzív gazdasági szerepvállalása Hongkong városállam kivételével hosszabb ideje nemzetgazdasági fejlesztési tervek kidolgozásában és tervezéssel foglalkozó intézmények működtetésében ölt testet. Az egyes országok terveinek időhorizontja, tartalma, koherenciája, eszközrendszere, kötelező ereje eltérő. Közös jellemzőjük viszont a GDP-re és a fontosabb tevékenységi területekre vonatkozó konkrét növekedési ütemek, szektorális súlyképzések, a növekedési adottságok és a világpiaci helyzetek alapján kialakított és időszakonként, szakaszosan, rugalmasan módosított exporthordozó tevékenységek, illetve a célok megvalósításához szükséges eszközrendszer meghatározása." http://www.sze.hu/~losonczm/Allszerep-5.pdf A távol-keleti országok eredményei magukért beszélnek. Nálunk a szocialista időszakban nem a tervszerű fejlesztés lett a problémák oka, hanem az, hogy azt téves gondolati bázison, hibás stratégia alapján rossz taktikai lépésekkel egy eleve rossz hatékonyságú rendszerben végezték.
soelmo
2010. november 11. 09:36
Csak mellékesen! Ennek a Schamschulának az apja egy ügyes szélhámos volt, aki a 30-as évek végén Győrött egy ál-ingatlanközvetítő irodát gründolt, és mikor néhány gyagya földbirtokost sikerült átvernie, fölszívódott.... Számomra ez igazából a Schamschula....a többi már csak részletkérdés
smalladam
2010. november 11. 09:36
lehetne a neve például Új Gazdasági Mechanizmus
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!