Szélcsend és borús ég a klímavédelemben

2010. december 14. 13:36

Az éghajlatváltozás rendszeresen más perspektívába helyezi a világ államainak gazdasági, katonai és politikai hatalomért folytatott versenyfutását.

2010. december 14. 13:36

„Az esetlegesen felgyorsuló éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásnak, a legszélsőségesebb, legkellemetlenebb következmények tompításának kell prioritást adnunk. Bár az ilyen intézkedések sokba kerülnek, a kiadás feletti veszteség érzése enyhíthető, ha észrevesszük, hogy ezek a megoldások egyben más bajainkon is segíthetnek. A Kárpát-medence vízvisszatartó képességének növelése például ilyen, több cél szempontjából hasznos irány. Ennek eszközei, például az erdősítés vagy az egykor sikeres fokgazdálkodás valamilyen modern kori adaptációja, egyként szolgálják a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást (sőt az erdőtelepítés a mitigációt is), valamint az árvizek elleni védekezést, az aszályok kárainak csökkentését, továbbá olyan új gazdálkodási formákat iniciálhatnak, amelyek elősegíthetik a vidék számára a fenntartható gazdasági állapotok kialakítását, munkahelyteremtést és népességmegtartást.

Óvatosabban kell eljárnunk az üvegházgáz-kibocsátások csökkentésében, mert itt könnyen szaladhatunk magas költségű megoldások zsákutcájába. Ugyanakkor tele kosárral szedhetünk még egy ideig alacsonyan csüngő gyümölcsökből. Itt főként az épületenergetikai beruházásokat (szigetelés, fűtési rendszer korszerűsítése, passzív házak elterjesztése) emelhetjük ki, amelyek még a globális hasznaik figyelembevétele nélkül is jó költség-haszon arányú fejlesztések lehetnek.

Bár az év elején az éghajlatvédelmi törvénytervezet elbukott a parlamentben, a kormány és a közösségek egyáltalán nem eszköztelenek egy ésszerű klímastratégia megvalósításában. Ugyanis a kellő intézkedések (miután alaposan felmértük és értékeltük az egyes alternatívák előnyeit és hátrányait) megvalósíthatók az energiapolitika, az agrárpolitika, a közlekedéspolitika vagy a vízgazdálkodás intézményi keretei között, és azok szabályozói segítségével. Ehhez csatlakozhatnak hathatós programjaikkal az önkormányzatok, amelyek városrendezési terveik korszerűsítésével, közlekedési hálózatuk szabályozásával, építési előírásaikba épített ösztönzőkkel, saját intézményeik energiaracionalizálásával, zöld területeik védelmével jelentős éghajlatvédelmi potenciállal rendelkeznek. Vagyis a nemzetközi klímakonferenciák sikereiért való, évente egy-két hétig tartó szurkolásunk mellett vagy helyett kisléptékű és mindennapos gyakorlati lépésekkel is tehetünk valamit annak érdekében, hogy ne lássuk túl borúsnak a jövőt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drieno
2010. december 14. 14:54
a klímaváltozás folyamatban van, évről évre gyorsul - jelentkezzen, aki hallott korábban decemberi belvízkárokról! mire egy erdő felnő, eltelik 20-30 év valami gyorsabbra volna szükség ráadásul a baromi mennyiségű csapadék rosszkor esik a haszonnövények szempontjából megérne egy misét a termőföldek eróziója is, talán vissza kéne nyúlni Tessedik elképzeléséhez a fasorok határolta termőegységekről, de a bokorsor, telepített bozótos se rossz, az ráadásul élőhelyet is biztosít a madaraknak - a kártevők elleni biológiai küzdelem részeként is felfoghatóan
Dr. Kotász
2010. december 14. 14:35
2o1o.december 14. Magyarország.Csapataink harcban állnak a megveszekedett hazaáruló szoclib hordákkal. Ki a faszt érdekel a termeszhangyák nemi élete szikes talajon! Mi vagy Te szalon idióta ??
bz249
2010. december 14. 14:04
Magyarorszagnak azert kell csokkentenie a kibocsatasat, mert nem allnak a rendelkezesre a szen-dioxid kibocsatashoz szukseges fosszilis energiahordozok. Ezzel szepen be is lottuk, hogy miert all erdekunkben egy globalis kibocsataskorlatozas, ugyanis minel kisebb a fosszilis energiahordozok globalis felhasznalasa, annal olcsobban juthatunk mi hozza. Egyebkent meg hozza lehet fuzni mindenfele klimaizeket is, de a dolog elsosorban elemi gazdasagi erdekekrol szol (itten lehetne ilyen EU-s akarmit muvelni, mert ez nagyjabol egesz Europara igaz... sot lassan-lassan Kinara is az lesz). A zold akarmik a csomagolast adjak ra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!