Szélcsend és borús ég a klímavédelemben

„Az esetlegesen felgyorsuló éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásnak, a legszélsőségesebb, legkellemetlenebb következmények tompításának kell prioritást adnunk. Bár az ilyen intézkedések sokba kerülnek, a kiadás feletti veszteség érzése enyhíthető, ha észrevesszük, hogy ezek a megoldások egyben más bajainkon is segíthetnek. A Kárpát-medence vízvisszatartó képességének növelése például ilyen, több cél szempontjából hasznos irány. Ennek eszközei, például az erdősítés vagy az egykor sikeres fokgazdálkodás valamilyen modern kori adaptációja, egyként szolgálják a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást (sőt az erdőtelepítés a mitigációt is), valamint az árvizek elleni védekezést, az aszályok kárainak csökkentését, továbbá olyan új gazdálkodási formákat iniciálhatnak, amelyek elősegíthetik a vidék számára a fenntartható gazdasági állapotok kialakítását, munkahelyteremtést és népességmegtartást.

Óvatosabban kell eljárnunk az üvegházgáz-kibocsátások csökkentésében, mert itt könnyen szaladhatunk magas költségű megoldások zsákutcájába. Ugyanakkor tele kosárral szedhetünk még egy ideig alacsonyan csüngő gyümölcsökből. Itt főként az épületenergetikai beruházásokat (szigetelés, fűtési rendszer korszerűsítése, passzív házak elterjesztése) emelhetjük ki, amelyek még a globális hasznaik figyelembevétele nélkül is jó költség-haszon arányú fejlesztések lehetnek.

Bár az év elején az éghajlatvédelmi törvénytervezet elbukott a parlamentben, a kormány és a közösségek egyáltalán nem eszköztelenek egy ésszerű klímastratégia megvalósításában. Ugyanis a kellő intézkedések (miután alaposan felmértük és értékeltük az egyes alternatívák előnyeit és hátrányait) megvalósíthatók az energiapolitika, az agrárpolitika, a közlekedéspolitika vagy a vízgazdálkodás intézményi keretei között, és azok szabályozói segítségével. Ehhez csatlakozhatnak hathatós programjaikkal az önkormányzatok, amelyek városrendezési terveik korszerűsítésével, közlekedési hálózatuk szabályozásával, építési előírásaikba épített ösztönzőkkel, saját intézményeik energiaracionalizálásával, zöld területeik védelmével jelentős éghajlatvédelmi potenciállal rendelkeznek. Vagyis a nemzetközi klímakonferenciák sikereiért való, évente egy-két hétig tartó szurkolásunk mellett vagy helyett kisléptékű és mindennapos gyakorlati lépésekkel is tehetünk valamit annak érdekében, hogy ne lássuk túl borúsnak a jövőt.”