A hála nem politikai kategória

2011. július 14. 12:34

Azért lehettem alkotmánybíró-jelölt, mert egy bizottság kiválasztott, egy másik pedig meghallgatott. Interjú.

2011. július 14. 12:34
Szalay Péter
168 Óra
– Számos perben védte Orbánt, Kövért, Ádert. Képviselte Tombor Andrást az UD Zrt.-ügyben Dávid Ibolya ellenében. Sokak szerint a bizalmi viszony és a sok belső információ repítette mostani pozíciójába.

– Tévedés, hogy a Fidesz-notabilitások ügyvédje könnyen jut belső adatokhoz. Az igaz, hogy egy adott ügy során bizalmi viszony alakult ki köztünk. 

Soroljuk a klasszikusokat: per az ÉS ellen az Orbán-bányás cikk kapcsán, Orbán Veres János ellen indított pere, Kövér László köteles beszéde kapcsán Tóth Károly ellen indított per, Kövér fóti hangfelvétele miatti per. Most jött el a hála ideje?

– A hála nem politikai kategória. Azért lehettem alkotmánybíró-jelölt, mert egy bizottság kiválasztott, egy másik pedig meghallgatott.

– Fidesz-többségű bizottságokról beszélünk, amelyek kizárólag a kormánypárt jelöltjeit hallgatták meg.

– A folyamat passzív alanya vagyok. Hiszek a demokráciában. A francia forradalom óta úgy mondják, annak az államnak van alkotmánya, ahol hatalommegosztás és jogegyenlőség van, és ahol az emberi jogokat garantálják. Az említett mögöttes tényezőket persze joggal vetik fel, de a saját szerepemre vonatkozóan nem tudom értelmezni. (...)

– Kolláth György nyilatkozta a jelölésről: »Már a látszat sem fontos, sem kifelé, se befelé... Kicsit olyan, mintha a Felcsút–Parlament öregfiúk meccsén mind a két csapatot ugyanaz az edző állítaná össze.«

– Nem esik jól ezt hallani Kolláth Gyuritól. Én nem ilyen konzekvenciát vontam volna le, ha őt jelölik alkotmánybírának. Annyit kérek: előbb nézze meg, hogyan dolgozunk alkotmánybírákként, és csak aztán törjön pálcát felettünk.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sky.net
2011. július 14. 13:21
a hála nem politikai kategória, ezért fejezik ki pénzben pozícióban
flo
2011. július 14. 12:46
Jaj, ennyire hülyének néznek minket? Igen, Schmitt Pál is úgy lett a nemzet bohó.., akarom mondani, a törvényhozás motorja, hogy egy bizottság meghallgatta, a parlament meg megválasztotta. Az ő esetében sem értelmezhető a hála mint olyan. Keményen, kritikusan dobálja vissza illetve utalja az alkotmánybíróságra az elfogadott törvényeket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!