Kiegyezés Szerbiával

„S végül volt a járható út: közölni Belgráddal, hogy megvétózzuk uniós tagságukat, ha marad a kirekesztő törvény. Közölve ezt csendben és határozottan, zászlólengető rikácsolás nélkül. Sőt Budapesten éppen a délvidéki szerb vérengzés, a magyar golgota évfordulóján közölték: »Tegyük le a Vajdaságban egy olyan emlékmű alapkövét, amellyel kifejezik, hogy szerbek és magyarok az egymás sérelmére elkövetett bűnökkel nem élnek együtt, nem hagyjuk, hogy ezek a bűnök lelkünket és jövőnket, gyermekeink jövőjét megmérgezzék.« Mivel ezt nem egy visszafogott diplomata, hanem a magyar közélet fehér galambjának aligha nevezhető Kövér László mondta, Szerbiában joggal vehették komolyan a gesztust.

Úgy is lett, láss csodát: Belgrád megértette az üzenetet. A szerb vezetés felfogta azt is, hogy a törvény kijavításával nem arcot veszít, hanem tisztességgel rendezheti a közös ügyeket, s tiszta lappal léphet a »szebb jövő felé«.

Így Belgrád engedett, tegnap módosították a törvényt, a Vajdaságban jövőre, aki a második világháború során nem követett el háborús bűncselekményt, és akit vagyonjogi jogsérelem ért a háború során vagy azt követően, az benyújthatja vagyon-visszaszármaztatási kérelmét akkor is, ha a háború során történetesen a magyar honvédségben szolgált.

Az újkori magyar–szerb kiegyezés joggal felveti, hogy lehetett-e volna korábban is így eljárni?”