Magyar siker

„Uniós tagjelölti státus vagy kicsinyes bosszú a délvidéki magyarokon – leegyszerűsítve e dilemma elé állította a magyar kormány Szerbiát, s a döntés az utolsó pillanatokban ugyan, de megszületett. Míg a néhány héttel ezelőtt elfogadott szerb kárpótlási törvény az 1941 és 1945 közötti megszállásra hivatkozva gyakorlatilag a teljes vajdasági magyarságot kirekesztette a kárpótlásból, addig a tegnap megszavazott rehabilitációs jogszabály nemcsak a kollektív bűnösség elvét törli a vagyon-visszaszármaztatás folyamatából azzal, hogy csak egyéni felelősségre alapoz, de a korábban elítélteknek is esélyt ad a felmentésre. Az előző hetekben nem a szerb parlamenti többség lett felvilágosultabb vagy nagyvonalúbb, csupán egy okos válasz fogalmazódott meg Belgrádban.

Jó üzenet ez a magyar siker az uniós tagságunkban csak negatívumot látóknak, de azoknak is, akik örökké csendes, bólogató szerepet szánnának Magyarországnak Brüsszelben. Ahogyan a vakmerőség és a bátorság között is nagy különbség van, úgy a hőzöngés sem egyenlő az érdekérvényesítéssel. Magyarország – sok más államhoz hasonlóan – uniós tagságát kihasználva, nyomásgyakorlással szerzett érvényt akaratának. A jó diplomácia egyebek mellett ezt is jelenti. Szerbia nyilvánvalóan érzi és a helyén kezeli az utóbbi hetek történéseit. A Koszovóban ragadt szerbek nehéz helyzetéből kiindulva tisztában kell lennie azzal, hogy miért fontos Magyarországnak a kisebbségben élő nemzetrészek melletti kiállás. A kulturális autonómia kereteit megteremtő nemzeti tanácsok létrehozásával Belgrád korábban már megmutatta, van egy európai arca is. A mostani lépése azt jelzi, a diplomáciai érettség terén is készen áll az EU-tagjelöltségre. Nem kérdés, hogy néhány év múlva az akkor már EU-tag Szerbiával több lesz a térségbeli közös érdek, mint a vitatéma.”