Felségsértés

2012. február 23. 09:26

Az elnök hallgat. Az ügyről nem nyilatkozik. Nyilván mélyen sértett is. Holott – tudjuk jól – sérthetetlen. Megsérthetetlen?

2012. február 23. 09:26
Berkó Pál
168 Óra

„Az új alkotmány 12. fejezetének 1. pontja kimondja: »A köztársasági elnök személye sérthetetlen.« Felségsértésben vagyok tehát. És velem együtt mindazok, akikben akár szemernyi gyanú is ébredt azt illetően: maga írta-e kisdoktoriját az elnök, vagy ugyanolyan jogosulatlan használója a címnek, mint bármelyik közönséges álnőgyógyász, hogy Rejtő hősét, a fizikai Nobel-díjat sajátos körülmények között elnyert Gorcsev Ivánt ne említsük. (...)

Más már rég vette volna a kalapját, vagy akár azt is hátrahagyva menekült, bújt volna az emberek, a sajtó elől, Schmitt viszont maradt. Fogad, kitüntet, gépiesen aláír, annak biztos tudatában, hogy sérthetetlen. Itt tartunk most. Illetve: folyik a gyanússá vált szakdolgozat szakértői vizsgálata. De bármilyen következtetésre jusson is a tudós testület, én már nyakig benne vagyok. Felségsértettem.

Még szerencse, hogy dr. Kolláth György kisegít a szó jogi értelmezésében. Szerinte valóban tapadnak bizonyos uralkodói előjogmaradványok a köztársasági elnöki címhez, de személye csak a fizikai bántalmazásoktól (értsd: kő, záptojás) és a verbális támadásoktól (alpáriság, anyázás) élvez különös védettséget. Megalázni őt nem lehet, vádolni azonban igen. Igaz – teszi hozzá az alkotmányt kiválóan ismerő ügyvéd –, van azért itt még valami. Neki magának is olyan feddhetetlen (elő)életűnek kell lennie, hogy ne adjon alapot ilyesfajta támadásokra, találgatásokra.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gereb6
2012. február 23. 15:37
Felségsértés: a) összeesküvés az ország (Conspiratio in regnum); b) összeesküvés a király, nevezetesen épsége és méltósága ellen (C. contra regis salutem aut dignitatem); c) ennek megkísérlése (si quis conspirare aliquid tentaverit); d) ily merényletben közremüködés, egyetértés (aut tentanti scienter consenserit); e) a felségsértés feljelentésének elmulasztása biztos tudomás és bizonyíthatás esetében (vel siquis hujusmodi aliquem noverit et probare valens non indicaverit); f) a király élete elleni törekvés; g) személyének tettleges bántalmazása; h) tartózkodási helyének erőszakos megtámadása; i) belháboru támasztása. Íme Brekó(168) és Kolláth AGYA kiteríve. Éljen a király!
Szonja
2012. február 23. 12:12
Engem elgondolkoztat, hogy miért pont most piszkálja a sajtó Schmitt Pált. Akkor szerették, amikor olimpiai bajnok lett, akkor is szerették, amikor sportdiplomata volt, akkor is, amikor EP parlamenti képviselő volt. De ahogy a jobboldal támogatásával köztársasági elnök lett, a sajtó folyamatosan vegzálja és fogást keres rajta. Kicsit gyanús.
Senye Péter
2012. február 23. 11:07
Ilyen esetben legméltóbb dolog a hallgatás.
narmer
2012. február 23. 11:05
Te meg honnan a fenéből bújtál elő?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!