Toulouse-i terrorista: a média dilemmái

2012. március 24. 19:57

A terrorista éppenséggel a médiát, akciójának kommunikációs hatását mérlegelve cselekszik feltehetően már kezdettől fogva.

2012. március 24. 19:57
Baracs Dénes
e-MaSa

„Hiszen informálni, tájékoztatni kell, ez egyszerre demokratikus igény, szakmai kötelesség, gazdasági tét, ugyanakkor társadalmi felelősség, méghozzá annak a tudatában, hogy a terrorista éppenséggel a médiát, akciójának kommunikációs hatását mérlegelve cselekszik feltehetően már kezdettől fogva. Hogyan lehet elkerülni, hogy éppenséggel eszközként használja a sajtót, a tévét, a rádiót, az internetet »üzenetének« terjesztésére? A médiát is, de azt a társadalmat is, amely ellen küzd, a demokráciát, amely nem létezhet a média szabadsága nélkül. Míg utóbbi elkerülhetetlenné teszi a gyűlöletbeszéd halálos megnyilvánulásairól szóló tájékoztatást is.

Ma már tudjuk, mint akart mondani a maga hagymázas ámokfutása során, de nem személyesen tőle, hanem magától a francia belügyminisztertől. A terrorista hangját a rendkívüli médiamozgósítás közepette sem hallottuk, ami érthető, viszont hallhattuk a körbefogott házban, a mellette lévő házakban, lakásokban élő ismeretlen szomszédok aggódó beszámolóit – olyan érthetően, mintha itt lettek volna pár méterre. Egy ország, egy egész világ fülelt a merénylő lakása mellett. A körbefogott Mohamed Merah ugyanakkor 32 órán át a RAID nevű francia antiterrorista alakulat erre a feladatra felkészített túsztárgyalóival beszélt telefonon, már amikor felelt a hívásokra.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugi
2012. március 26. 21:21
"14 kisgyereket lemészárló amerikai mészárosról " 14 gyerek az összesen 17-ből? A dolog valóban szörnyű, de minek kell ezügyben még hazudni is, csimpirative? Külünben is, a gyilkos a te hazád szülötte.
Feyszáll
2012. március 26. 21:21
Jól beszélsz.
Soma
2012. március 26. 21:20
Ez már ptojekció! Az embert a műveltsége és a benne életre kelő életttisztelet /amit nem csak emberre terjeszt ki/ mentesíti az ösztönlény-élettől. Én állítom, hogy a harácsolás, az értékek semmibe vétele miatt alakult ki ez a "törvény és következmények" nélküli világ. Ezt nem lehet felmenteni az inkvizíció emlegetésével, mint ahogyan a holokauszt különválasztása a vérengzés elítélésétől sem lehetséges. Nincs szelekció! Mindennemű visszaélést azonnal meg kell szüntetni. Ennek első fázisa, hogy a képviselőket a gyanmú árnyékában tartózkodva is vissza kell hívni!
magnamater
2012. március 26. 21:20
T. Softimage! Okot okozattal összecserélni tilos! Az emberben , magában van meg a gyilkos, káini ösztön,ezért készített magának vérszomjas isteneket, ám, ha istene szelíd lenne, s tiltaná a gyilkosságot, úgy is megtalálja rá az okot, hogy öljön: lásd, inkvizició. A kereszténységnek, buddhizmusnak, és talán más vallásoknak mégis mérséklő szerepe van, ezért hasznosak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!