Hamis diagnózis és terápia

„Mind a diagnózis, mind a terápia hamis. Valójában a világ legtöbb országában egészen más mechanizmus idézi elő a deficit és az eladósodás »bővített újratermelését«, és nem a lakosság féktelen hedonizálása.

Hazánkban ezt a féktelenséget elég nehéz is lenne elképzelni, hisz az átlagbér reálértéke alig haladja meg a 35 évvel ezelőtti szintet. A valóságos deficit- és adósság-gerjesztő mechanizmus lényege az, hogy a világ legtöbb országa – hazánk is közéjük tartozik – gazdasági életét a globális tőke uralja multinacionális vállalatok és bankok formájában. S mivel ezek sikeresen elhitetik a társadalom szélesebb rétegeivel, hogy az alacsony bérek, az alacsony adók és az alacsony szabályozási szint (deregulálás) »terül, terülj asztalkája« várja őket, éppen az ő dőzsölésüket kell a bennszülötteknek megfizetniük. Hiszen éppen az ő túlfogyasztásuk miatt mind az állam, mind a család működése és élete deficitessé válik, mert nem kapja meg adó, illetve bér formájában teljesítményének ellenértékét. Pontosan annak érdekében adósodik el az állam és az állampolgár is, hogy a szimbolikus bérek és adók mint bevételi források ellenére mégis valahogy létezni tudjon. Mivel azonban az elemi szintű működést ilyen módon csak hitelből tudja biztosítani, a hitelt viszont ugyanez a globális pénzhatalmi rendszer nyújtja, így bezárul a csapda. E csapda lényege – amelyben Magyarország is évtizedek óta vergődik –, hogy a hiteleket éppen attól a struktúrától kapja, amely abban érdekelt, hogy soha ne is tudjon ebből a csapdából kikeveredni. Ennek a kikeveredés-képtelenségnek a legbiztosabb jele az az állapot, amikor az adott ország elsődleges államháztartási egyenlege már tartósan többletet mutat. Vagyis, ha (mint nálunk is) nem kellene a felhalmozódott adósságok miatt kamatot fizetni, akkor a bevételei már meghaladnák a kiadásait. Csakhogy éppen azért kell ilyen magas kamatot fizetnie, mert a globális hatalmi struktúra ugyan nem fizeti meg az egyén munkaerejének és állami infrastrukturális teljesítményének globális piaci ellenértékét, de azt megköveteli (kamatok formájában), hogy éppen az általa okozott deficitek fedezésére felvett hitelek ára globális piaci szinten legyen. Ráadásul ez a mechanizmus öngerjesztő, mert az egyre jobban eladósodó ország egyre kockázatosabbnak minősül, aminek következtében egyre magasabb kamatot követelnek tőle, amitől még gyorsabban adósodik el… és így tovább.”