ENSZ: tömeges gyerekkínzás a megszállt palesztin területeken

2013. június 21. 14:46

Izrael tömegesen pusztít el, kínoz, használ élő pajzsként és vesz őrizetbe palesztin gyerekek ezreit.

2013. június 21. 14:46
Ordosz Műhely
Alfahír

Izrael tehát tömegesen pusztít el, kínoz, használ élő pajzsként és vesz őrizetbe palesztin gyerekek ezreit. Azért hallgat a média és a jogvédők a politikusokkal együtt, mert a célpont most nem zsidó vagy cigány? Csak nem valamiféle rasszizmusról van szó, amely szerint a palesztin alsóbbrendű faj? Netán a kínzó felsőbbrendű és az érinthetetlenek kasztjába tartozik? Megértjük, hogy a nemzetközi médiában ismét csak »véletlenszerűen« nem került be ez a »sztori«, hiszen az – a tájékoztatás mellett – száz és száz milliókban erősítheti az amúgy is jelenlévő antiszemitizmust.

De ha a világon van vörös vonal az emberi jogok kortárs megsértésében, ez az. Hogy egy magát demokratikusnak valló állam – hangsúlyozzuk, magát demokratikusnak valló állam – ezt tegye az általa blokád alá vont vagy megszállt területeken, példátlan. Sőt, ilyet még őrjöngő diktatúrákban sem tesznek. Biztosak vagyunk abban, hogy a nyugati média – és persze a hazai is – lányos zavarában holnap és holnapután inkább azzal lesz elfoglalva, hogy a Jobbik anticionista csoportot akart létrehozni a parlamentben, ami Kövér László házelnök szerint árt Magyarország hírnevének (hogy a Knesszet elnöke szerint az ENSZ emberjogi jelentése árt-e Izrael tekintélyének, arról még nem nyilatkozott), vagy hogy a 94 éves Csatáry Lászlót miért nem adják ki Szlovákiának, netán Solymosi Eszter ügyében veti magát ismét szorítóba breaking news-ként.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2013. június 21. 15:44
Ugye nem mondja az ENSZ komolyan, hogy ezt csak a napokban vette észre? szánalmas!
kamasuka
2013. június 21. 15:23
Meg lövi a sajátjait, csak mert nem (Hegye)shalommal köszöntek a biztonsági őr bácsikra. ;)
Akvínói akvavit
2013. június 21. 15:04
Ezeknek az állatoknak nincs helyük az emberi közösségben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!