Ruandánál van lejjebb – az őt gyűlölők

2013. június 28. 14:56

Miért utálják ezek a Bolgárok ennyire Ruandát? Amely hosszú évek óta Afrika legjobban teljesítő gazdasága.

2013. június 28. 14:56
Ordosz Műhely
Alfahír

„A balliberális-neoliberális sajtó egyik ex-kádárista idolja, Bolgár György szokása szerint – ahogyan ők írnák – Magyarországot ekézte/fikázta/stb. egy nemzetközi rangsorolás kapcsán, amelyben kárörömmel nyugtázta álhazája rossz eredményét azzal, hogy mi még Ruandánál is rosszabb helyet értünk el, pedig azután »Ruandánál nincs lejjebb«. A lószart nincs, mama – mondaná Bolgár egyik politikusi példaképe, Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnök megszokott szókincséből válogatva a szájához legközelebb álló kifejezések közül.

Miért utálják ezek a Bolgárok ennyire Ruandát? Amely – nem egészen mellékesen – hosszú évek óta Afrika legjobban teljesítő gazdasága, stabil társadalmi viszonyokkal, ami megdöbbentő annak fényében, hogy még egy évtized sem telt el iszonytató holokausztja óta (melyről később). Az ország szédületes ütemben fejlődik annak ellenére, hogy semmiféle ásványkincse nincs, de még útnak nevezhető útjait is most építik. Igaz, szédítő tempóban. A nagy fordulat 2006-ban következett be, amikor egy szingapúri állami tanácsadó hivataltól megvásárolták a városállam növekedési és – általánosságban – a jó kormányzás receptjét. Azóta a ruandai GDP évente mintegy 8,5 %-kal nő.

Ruandánál márpedig sok tekintetben van lejjebb: például annak az ostobasága, hogy a magyar kormány legalább részleges tanácsot nem vásárol a Szingapúri Együttműködési Tanácstól a gazdaság rakétáinak beindítására és a munkanélküliség leszorítására. Márpedig ha az erőforrásokban a még nálunk is jóval szegényebb afrikai ország ekkorát profitált, mi még nagyobbat léphetnénk előre tekintettel arra – és Bolgár kijelentése után ne merjen senki bennünket rasszistának nevezni –, hogy a magyarok esze toronymagasan veri a ruandaiakét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2013. június 28. 16:50
Úgy 20 éve legalább félmillió embert mészároltak le a hutuk és a tuszik közötti brutálisan véres polgárháboruban, ami Ruandában és Burundiban történt. Azóta én is láttam a NatGeon a megbékélésről és a fejlődésről szóló filmeket, de az a kegyetlenség, ami elsősorban akkor a hutu miliciákat jellemezte nehezen felejthető. Ezért hihették azt, hogy ma is még az akkori állapotok uralkodnak, bár ez távolról sem igaz, komolyan megváltozott szerencsére a helyzet csak ezt nem ellenőrizték.
janika
2013. június 28. 16:43
Valaki írja már be az Orbán oldalára is(,ha még van akit beengednek oda.)
kulalak
2013. június 28. 16:20
Ezt nem Lovas javasolta már egyszer?
Akvínói akvavit
2013. június 28. 16:09
Ez egyszerűen zseniális írás. Ha a Jobbik műhelye a "nigger" Ruandát ennyire felemeli, ki is itt a rasszista?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!