A soha véget nem érő kárpótlás

Az életet már megjártam. Többnyire csak gyalog jártam, Gyalog bizon’... Legfölebb ha omnibuszon. Láttam sok kevély fogatot, Fényes tengelyt, cifra bakot: S egy a lelkem! Soha meg se’ irigyeltem. Nem törődtem bennülővel, Hetyke úrral, cifra nővel: Hogy’ áll orra Az út szélin baktatóra. Ha egy úri lócsiszárral Találkoztam s bevert sárral: Nem pöröltem, - Félreálltam, letöröltem. Hiszen az útfélen itt-ott Egy kis virág nekem nyitott: Azt leszedve, Megvolt szívem minden kedve. Az életet, ím, megjártam; Nem azt adott, amit vártam: Néha többet, Kérve, kellve, kevesebbet. Ada címet, bár nem kértem, S több a hír-név, mint az érdem: Nagyravágyva, Bételt volna keblem vágya. Kik hiúnak és kevélynek - Tudom, boldognak is vélnek: S boldogságot Irígy nélkül még ki látott? Bárha engem titkos métely Fölemészt: az örök kétely; S pályám bére Égető, mint Nessus vére. Mily temérdek munka várt még!... Mily kevés, amit beválték Félbe’-szerbe’, S hány reményem hagyott cserbe’!... Az életet már megjártam; Mit szivembe vágyva zártam, Azt nem hozta, Attól makacsul megfoszta. Egy kis független nyugalmat, Melyben a dal megfoganhat, Kértem kérve: S ő halasztá évrül-évre. Csöndes fészket zöld lomb árnyán, Hova múzsám el-elvárnám, Mely sajátom; Benne én és kis családom. Munkás, vídám öregséget, Hol, mit kezdtem, abban véget... Ennyi volt csak; S hogy megint ültessek, oltsak. Most, ha adná is már, késő: Egy nyugalom vár, a végső: Mert hogy’ szálljon, Bár kalitja már kinyitva, Rab madár is, szegett szárnyon?

Hadisarc. Legközelebb megnyerjük a háborút, oszt annyi.

Hogy hogy duzur, mint specialista még nem nyilatkozott, ráadásul labanciában is náczulnak a népek. http://444.hu/2013/07/10/antiszemita-fiatalok-kergettek-el-a-magyarokat-a-grazi-technofesztivalrol/

Nácik mások életéből-halálából - ártatlan zsidókéból elsősorban - szereztek hasznot maguknak. 69-70 évvel ezután - úgy fest - más formában, mások követik őket.