Európa tesztje: Orbán Viktor

„Az adminisztratív kötelmek általában a konzervatívok és a liberálisok rosszallását váltják ki, mivel a tagállamok saját bürokráciájukat nem szeretik csökkenteni, az EU látszólag bonyolítást hoz. A politikai közösséget pedig a kulturális jobboldaltól a nacionalistákig terjedő erők nem szeretik, leginkább azért, mert mondvacsináltnak tartják. Mintha nem lenne egyértelmű, hogy formális kötelmek nélkül is létezik olyan, hogy európai kultúrkör, és ez bizony politikai normákat is tartalmaz. A másik ok a kritikára, hogy a valósnál jóval szűkebb, és a feltételezettnél jóval kevésbé hasznos szuverenitást féltik: »milyen alapon beszél bele a dolgunkba egy portugál«. Nem veszik észre, hogy a nemzetállam adminisztratív funkcióihoz való ragaszkodás olyan súlyos versenyhátrányt szül (ti. egy nemzetállam sem képes szoros és intenzív külkereskedelem nélkül megélni sem, nemhogy számítógépet, gyógyszert és traktort csinálni), aminek következtében a kulturális megsemmisülés is bekövetkezik. Amikor ez megtörténik, és az EU-ügyben Orbán által sikerrel fanatizált tömeg észreveszi, hova jutott, na akkor már tényleg késő lesz.

Az egész Tavares-történet legfontosabb eredménye egyébként éppen az, hogy hosszabb távon megakadályozhatja ezt, ennek hatására ugyanis az unió maga is elkezdi komolyan venni azt, hogy politikai közösségről is szó van, és a jelentés legalább elvi szinten felvázolta azokat a módszereket, amelyek a normakövetést a már belépett tagállamokból is kikényszeríthetik szükség esetén. Az Orbán-rendszer elleni föllépés az EU védőoltása, immunizál a későbbiekben bekövetkező hasonló esetek ellen. Ha tagok maradunk, később még nekünk is hasznunk lehet belőle. Ha az Orbán-kormány viszont sikeresen kivezet minket (kérdés, hogy hová, ugyanis már a belső-ázsiai diktátoroknak sem tudunk mit ajánlani, a nagyoknak meg pláne nem), az az EU-nak nem fog nagyon fájni, viszont a többi renitens garantáltan érteni fog a példából.”