Az uszítóknak semmi sem jöhet jobban, mint az uszítás

2013. augusztus 14. 11:13

Míg a Magyarországon tisztában vannak azzal, hogy a Jobbik szélsőséges, radikális párt, addig a román közvélemény számára a Vadimok, a Funarok szimpatikus és őszinte megmondóemberek.

2013. augusztus 14. 11:13
pavtsi
Politika a gyökön

„Ha összehasonlítjuk a két ország közéletét, azt látjuk, hogy Magyarországon jobbára kénytelen-kelletlen hallgatják meg a jobbikosokat, mert parlamenti pártként joguk van szélesebb nyilvánosság előtt is kifejteni a véleményüket, de például kisebbségpolitikai kérdésekben az úgy ahogy független hírszolgáltató intézmények egyike sem hívja meg őket szakérteni. Ezzel szemben Romániában a Corneliu Vadim Tudorok, a Gheorghe Funarok huszonnégy éve szennyezik a közvéleményt uszító, gyűlöletkeltő és kirekesztő őrültségeikkel, sőt, a román médiában Vadim és Funar már amolyan magyar szakértőkké váltak, hiszen a tévécsatornák általában őket kérdezik meg minden magyar vonatkozású ügy kapcsán, hogy a hozzájuk hasonlóan gondolkodó, de kevésbé notórius gyűlöletszítókat már ne is említsem. Vagyis míg a magyarországi közvélemény túlnyomó többsége, még a Jobbik-szimpatizánsok is tisztában vannak azzal, hogy a Jobbik egy szélsőséges, radikális párt, addig a romániai közvélemény számára a Vadimok, a Funarok amolyan szimpatikus és őszinte megmondóemberek, akiknek magyar- és kisebbségellenes kirohanásait titokban elégtétellel hallgatják a magukat mérsékeltnek gondoló román polgárok is. Így válik a szélsőségesség a román közgondolkodás szerves részévé, és ebből a szellemi vakságtól sújtott állapotból, úgy tűnik, nincs esély kikecmeregni. Ami már csak azért is rendkívül káros ránk nézve, mert a román politikum ebben a konkrét esetben (is) összemosta Vona Gábor agymenéseit a magyar kisebbség autonómiatörekvéseivel, azt próbálva elhitetni velünk magyarokkal, hogy ha autonómiát akarunk, akkor szélsőségesek, vagy hogy Traian Băsescut parafrazáljam, sztálinisták vagyunk.

Még szerencse, hogy a romániai magyar emberek zöme nem hisz sem Vona Gábornak, sem a román politikusoknak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kurfürst
2013. augusztus 14. 17:13
Mi lehet vajon Trükkök Százai-val ? Kibaszták a nickjét, és más nickkel kommentel, vagy szabadságon van ? valaki tud valamit ?
Akitlosz
2013. augusztus 14. 13:12
Nektek szélsőséges vörösöknek sem hisz az emberek zöme.
narancsos-kaméleon
2013. augusztus 14. 12:58
"Míg a Magyarországon tisztában vannak azzal, hogy a Jobbik szélsőséges, radikális párt," A "szélsőséges" jelzőt a Jobbikra, csak az ilyen fosládák aggatják, mint te. De hát, neked meg a többi baromnak, mindenki szélsőséges, aki nem magyarellenes bolsi.
Antigoné
2013. augusztus 14. 12:23
Tudom, hogy itt időnként túlteng a jobbikos kommentelő, de most tökéletesen igaza van a szerzőnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!