Csak okosan

2013. szeptember 11. 09:55

Kísérteties a folyamat maga: az asztali számítógép először hordozhatóvá válik, majd a zsebünkbe mászik. Most szépen kijön a zsebből, és a csuklónkra kéredzkedik.

2013. szeptember 11. 09:55
Bus István
Metropol

„Minden IFA-nak van azonban egyetlen sztárja: egy olyan újítás, amely meghatározza a közeljövő fő csapásirányát. Ez pedig idén a Samsung okosórája, a Gear volt. Ami nem más, mint tulajdonképpen egy csuklóra erősíthető mobiltelefon – vagy legalábbis a mobiltelefon kiterjesztése. Látjuk rajta, hogy üzent-e valaki a mobilunkra, hogy hány fok van, mennyit léptünk aznap, és ezzel mennyi kalóriát égettünk el. Készíthetünk vele fotót, fogadhatjuk a telefonhívásokat. Ja, és láthatjuk, hogy mennyi az idő.

A Gear több mint százezer forintba fog kerülni, kicsit több, mint egy nap alatt lemerül, és csak a cég által gyártott mobilokkal működik együtt. Mindez azonban teljesen mindegy, mert az okosóra sikerre van ítélve.

Ez jön ugyanis: a viselhető elektronika. Cégek sora tervez piacra dobni hasonló készüléket, mert meg vannak győződve, hogy mi, fogyasztók erre gerjedünk. És lehet benne valami. Kísérteties a folyamat maga: az asztali számítógép először hordozhatóvá válik (laptop), onnan meg, észre sem vesszük, és a zsebünkbe mászik (okostelefon). Most szépen kijön a zsebből, és a csuklónkra kéredzkedik. Jövőre érkezik a Google »okosszemüvege« (minden okos ma már), és a számítógép felkerül a fejünkre. Onnan már csak néhány centiméter, és hol ver tanyát a gépezet? Bizony. A fejünkben. Erre még néhány évet várnunk kell ugyan, de ha elég trendi lesz a cucc: saját agyunk válhat majd »okossá«.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tyrker
2013. december 12. 22:48
A "csuklókomputer" először egy Dévényi Tibor nevű magyar író (nem azonos a lemezlovasból műsorvezetővé, majd szoci celebbé váló "Tibi bácsi"-val) sci-fi paródiájában jelent meg, amelyet a Robur című lap jelentetett meg valamikor a nyolcvanas évek derekán.
hihhaa
2013. szeptember 12. 11:46
Hú ez tök baró, ilyen volt Michael Knight-nak is.. :D
Rudy
2013. szeptember 11. 23:58
Óh, ezt követi majd a születéskor kötelezően beültetendő chip - amit házi ebeinknél kisérletképpen - már büntetés terhe mellett szükséges használni, megideológizálva a "kutyák és gazdáik érdekében" történő intézkedéseket. Egyszóval az általános controll előkészítése zajlik a biorobotok felett, akik bárgyún, státuszszimbólumként versengve költenek ezreket kütyüikre, hogy ki ne maradjanak a csordából, mert vagy vakok, vagy elvakultságuktól nem bírják észrevenni a nyilvánvalóan rájuk váró karámot! Szép jövő áll mögöttünk :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!