Kinőni az adósságot

2013. november 20. 07:44

Addig nem lehetett a gyarapodásra összpontosítani, amíg az államháztartás ezer sebből vérzett.

2013. november 20. 07:44
Kiss Gergely
MNO

„A most bespájzolt összegekből a jövőre lejáró hiteleket lehet törleszteni. Azaz, csak átmenetileg emel az államadósság szintjén a most piacra dobott kötvény. Így nem kell temetni azt az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célt, amely az államadósság leépítéséről szól. A 2002-es választás után hatalomba jutó szocialista kormányok előszeretettel adósították el az országot, hogy így állják a jóléti rendszerváltás cechjét.(...)

Bajnai most megint azt ígéri, ha hatalomra kerül, akkor átmenetileg rosszabb lesz, de majd később eljön az örök nyár korszaka. Ez sem meglepő, mert a baloldal évtizedek óta ezzel ámította a népet.

A jelenlegi kormány nem tagadja, ahhoz, hogy jelentősen bővüljön az ország gazdasági mozgástere, ki kell szabadulni az adósságcsapdából. Ennek leghatékonyabb módja, ha a gazdasági növekedés érezhetően felgyorsul. A növekedési fordulat úgy tűnik, elérkezett, de ez sem jött magától. Addig nem lehetett a gyarapodásra összpontosítani, amíg az államháztartás ezer sebből vérzett. A pénzügyi konszolidáció elkerülhetetlen lépés volt, még akkor is, ha szorított a növekedési lehetőségeken. Erre ráment három év, de nem eredménytelenül. Kiszabadultunk az uniós túlzottdeficit-eljárás alól, és még arra is telt, hogy idő előtt visszafizessük az IMF-hitel utolsó részletét. Az Orbán-kabinet kockáztatott, de megérte.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fici7
2013. november 20. 10:46
A 16 %-os beruházási rátából nem lesz növekedés, ennyi a leépüléshez vezet.
szalámis hegedű
2013. november 20. 09:04
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. ezúton hívja fel a figyelmet arra, hogy Virovácz Péternek, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. tudományos munkatársának a Pénzügyi Szemle legutóbbi számában megjelent tanulmánya (amelyben szerzőtársával egyebek közt azt mutatja be, hogy az egykulcsos szja bevezetése során elengedett szja-százmilliárdok háromnegyedét a legjobban kereső, gyermektelen adózók tehették zsebre, az átlagbér alatt keresők buktak ) nem a Századvég Gazdaságkutató Zrt. megbízásából született, és azt szerzője nem a Századvég Gazdaságkutató Zrt. nevében közölte. Mindezek mellett a tanulmányban tett állítások megfelelnek a valóságnak.
popzene
2013. november 20. 08:01
3000 milliárd forint nyugdíjmegtakarítás államosításával sem tudták érezhető mértékben csökkenteni az államadósságot. Ez max könyvelési szempontból különbözik a szocik gyakorlatától. Ennyi a sztori.
nick89
2013. november 20. 07:51
BE KELLENE SZEDNI AZ ADÓKAT A MONORI CENTERBEN NAPONTA 150 KAMION KÍNAI ÁRU UTÁN ÉS AKKOR NEM KELLENE SIRÁNKOZNI A KARVALYTŐKE MEG AZ IMF MIATT! ÉS A MULTIKNAK SEM KELLENE FALAZNI 1000 MILLIÁRDOS ÁFA CSALÁSBAN! iGAZAM VAN, VIKTOR?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!