Az első politikai lecke: Puch László beszélni szeretne velem

2014. február 16. 20:54

Puchék javaslata az volt, hogy ők adják a pénzt a kampányra, ők gyártják le az összes kampányanyagot, ők adják a teljes stábot, és az egésznek a tetejére kitolnák Istvánffy András arcát jelöltnek.

2014. február 16. 20:54
Istvánffy András
Van kire szavazni

„A 2014-es választás lesz az első, amelyen a Negyedik Köztársaság indul. Volt azonban már egy választás, amin a 4K! megfontolta az indulást, és egész érdekes betekintést kapott a magyar politika színfalai mögé.

2011-ben járunk. A 4K! annak az évnek az elején alakult át politikai civil mozgalommá, Orbán illegitim alkotmányozási törekvéseit látva. Korábban a 4K! a közterek visszafoglalására koncentráló ifjúsági mozgalom volt. A 4K! ekkoriban a saját politikai akciók mellett (a fülkeforradalomért bocsánatot kérő telefonfülkék, Peking tér stb.) szorosan együtt dolgozott a Millával: a 4K! önkéntesei részt vettek a Milla tüntetések szervezésében, én magam pedig több tüntetésen is mondtam beszédet, több tízezer ember előtt.

Ebben az időszakban a Milla, a Szolidaritás és a 4K! voltak azok az új, utcai civil mozgalmak, amelyek az ellenzék tempóját diktálták. Az MSZP akkor még a választási vereségét nyögte (az akkori választási vereségét), az LMP pedig még nem kezdett odaláncolós akciókba, hanem leginkább módosító indítványokat írogatott a fideszes úthengerhez.

A 4K!-ban 2011 nyarán döntöttünk úgy, hogy civilként nem sok mindent lehet csinálni az Orbán-rendszer ellen, ezért el kell kezdeni megszervezni egy új pártot. Fél éves részvételi pártalakítási folyamatot terveztünk, ahol a tagok együtt alakítják ki az új párt alapprogramját, hogy legyen egy kőbe vésett értékrendje és célkitűzése a pártnak, amit nem rángatnak ide-oda különböző marketing megfontolások, mint az oligarchapártoknál.

Emellett kínálkozott egy lehetőség is 2011 őszén, hogy megméressük magunkat egy választáson. Budapesten, a II. kerületben ugyanis időközi választást írtak ki, mert az ottani fideszes képviselő, Balsai István, a Fidesz-frakcióból egyenest átült a »független« Alkotmánybíróságba. (Így telnek az Orbán-rendszer mindennapjai.) A 4K! a 2010-es önkormányzati választásokra már kidolgozott egy programot Buda Libre néven a belső budai kerületekre, így kézenfekvőnek tűnt, hogy a pártalakítás részeként megpróbálkozzunk a II. kerületi választással.

Még épp csak elkezdtük fontolgatni a II. kerületi indulás ötletét, amikor váratlanul az összes ellenzéki párt bejelentkezett a 4K!-ért a II. kerület kapcsán.

 

Karácsony Gergő le akarja nyomni az MSZP-t

Az első jelentkező az akkor még LMP-s Karácsony Gergő volt, aki augusztusban keresett meg minket. Egy meleg nyári napon ültünk le Budán egy Lövőház utcai kávézóban. Karácsony előadta, hogy őt akarja indítani az LMP az időközi választáson, ő azonban csak akkor vállalja, ha civil mozgalmak is támogatják az indulását. (Végül nem támogatták, de anélkül is vállalta.) A célja az, hogy nagyon megverje az MSZP-t, és így az LMP nagy lépést tegyen előre, hogy megszerezze a vezető szerepet a baloldalon. Két dolgot kért: az egyik, hogy a 4K! és a Milla támogassa az indulását, a másik, hogy ha lehetséges, szeretne szerepelni október 23-án a Milla színpadán (ez lett aztán a Nem tetszik a rendszer tüntetés, aminek az előkészítését akkor már már elkezdtük a Millával, bár a szlogen még nem volt meg), mert az jelentős lökést adna a kampányának.

Mi elmondtuk neki, hogy a 4K! az ősszel el fogja indítani a párttá alakulási folyamatot, és még az is lehet, hogy indulni fogunk a II. kerületi választáson. Azt is elmondtuk, hogy a Milla kategorikusan elzárkózik attól, hogy politikusok szerepeljenek a színpadán, így nincs esély arra, hogy fellépjen. (Egy évvel később ennek ellenére Bajnai Gordon állt a Milla színpadán.) Karácsony elfogadta, hogy nem tudunk segíteni neki, és ezzel véget is ért az egyeztetés.

A többi már történelem: Karácsony Gergely elindult, hogy jól megverje az időközi választáson a szocikat. Az első fordulóban az MSZP 10%-kal verte őt meg, a második fordulóban már 24%-kal. Azóta Karácsony sok mindent átértékelt: ma már Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltsége mögött sorakozik fel, közös listán indulva az MSZP-vel és Gyurcsánnyal.

 

Puch László terveket sző

Az LMP után maga az MSZP jelentkezett be a 4K!-nál. A kapcsolatfelvétel egészen regényes volt: egy baloldali »független blog« szerkesztője keresett meg, hogy interjút szeretne készíteni velem. A Gödörben találkoztunk (a helyet azóta elpusztította a Fidesz), ahol meglepetésemre az interjú már szóba se került, hanem arról beszélt, hogy biztos információja van arról, hogy a Karácsony által megverni készült MSZP nem is állít jelöltet a II. kerületben, és szerinte a 4K!-nak lenne értelme elindulni a választáson. A sztori elég büdösen hangzott, a tamáskodásomra végül felajánlotta, hogyha szükséges, akkor összehoz egy találkozót egy olyan szocialistával, aki meg tudja erősíteni, hogy az MSZP nem indul a választáson. Kértem, hogy akkor tegye meg.

Omárral mentünk el ketten a Szabadság téri kávézóba megbeszélt találkozóra, ahol nem tudtuk, hogy a bloggeren kívül kivel fogunk találkozni. Meglepetésünkre maga Puch László fogadott minket joviális mosollyal. Gyanakodtunk, hogy miért olyannal kell tárgyalunk, aki legkevésbé sem politikai kérdések képviseletéről híres, de akkor még naivan azt gondoltuk: ne firtassuk az MSZP belső dolgait. Így kávézgattunk négyesben, ketten ágról szakadt civilek, Magyarország egyik legendás oligarchája, és a független blogger, aki közben Puch új mobilján csinálta meg a beállításokat.

Puch előadta, hogy az MSZP nyitott arra, hogy visszalépjen, és civil jelöltet támogasson a választáson. Azt mondta, az MSZP is állít jelöltet, és ha a 4K! is állít független jelöltet, aztán ha az MSZP helyi szervezete számára a 4K! jelöltje elfogadható, akkor az MSZP visszalép a 4K! javára. Ebben a helyzetben az LMP számára is vállalható lenne, hogy közös jelöltet támogasson.

Mi abban az időben még hittünk abban, hogy az MSZP levonta a tanulságokat a választási bukásából, és létre lehet hozni egy normális ellenzéki összefogást Orbán leváltására. A 4K!-nak az volt az álláspontja az összefogással kapcsolatban, hogy csak az alkotmányozásra kéne megegyezni, és egy egy éves, demokratikus alkotmányozási folyamat után új, tisztességes választásokat kell tartani. Ezzel elkerülhető lett volna a »ki lesz a főnök«, »ki darál be kit« játék. Nem így történt, de ez már történelem.

A rákövetkező héten ismét a Szabadság téren találkoztunk, hogy folytassuk a beszélgetést, ezúttal már ötösben, mivel Molnár Zsolt, az MSZP II. kerületi és budapesti elnöke is csatlakozott hozzánk.

Elég gyorsan kiderült, hogy az MSZP elképzelése mégsem az, hogy visszalép egy tőle független 4K!-s jelölt javára, az csak a színjáték lett volna, a »politikai látványkonyha«, Puch szavajárásával. Puchék javaslata az volt, hogy ők adják a pénzt a kampányra, ők gyártják le az összes kampányanyagot, ők adják a teljes stábot, és az egésznek a tetejére kitolnák Istvánffy András arcát jelöltnek.

A megbeszélés közben Molnár Zsolt jelezte Puch Lászlónak, hogy még ha én indulok is, a 2014-es II. kerületi egyéni jelöltségre igényt tart. Puch mondta, hogy jójó, persze, de ezt nem most fogják megbeszélni. (Az MSZP végül átadta a kerületet az Együttnek, és Szelényi Zsuzsa indul ott.)

A 4K! akkori keménymagjával ezután megbeszéltük a dolgot, és arra jutottunk, hogy ez vállalhatatlan számunkra. Azzal nem lett volna probléma, hogy az MSZP visszalép egy 4K!-s-Millás jelölt javára, de az, hogy az egész valójában csak politikai színjáték lett volna, ahol a szoci pártgépezet valójában kozmetikázott arcként akarja használni a civil jelöltet, teljes feladása lett volna mindannak, amiben hiszünk. A választ meg is küldtük Puchnak. Mint utólag kiderült, az MSZP elnöksége is bizalmatlan volt Puch koncepciója iránt. Nekik pont az ellenkezője volt a bajuk, mint nekünk: szerintük a 4K! így is túl laza pórázon lett volna, és megbízhatatlanok lettünk volna az LMP-vel való jó kapcsolatunk miatt.

A többi már történelem: az MSZP álcivilként Lévai Katalint indította a választáson, aki először független jelöltként kampányolt, az MSZP és egy civil szervezet támogatásával, aztán a szavazólapon már MSZP-s jelöltként szerepelt. A fideszes Láng Zsolt 52-24-re verte meg.

 

A tanulság: a régiek be akarnak darálni

2011. szeptember végén megfontoltuk a Milla keménymagjával, hogy a 4K! és a Milla által támogatott független jelöltként elinduljak-e a novemberre kiírt időközi választáson. Egy ideig láttunk benne lehetőséget, a Milla is támogatta az ötletet. A Milla videós csapatával még egy videófelvételt is elkezdtünk készíteni a kampányhoz. Aztán számot vetve az erőforrásokkal arra jutottunk, hogy inkább az október 23-ai Nem tetszik a rendszer tüntetésre koncentrálunk, és az országos pártszervezés utána való elindítására.

A II. kerületi választáson való indulás fontolgatása értékes tapasztalatokhoz segített minket: kiderült, hogy a parlamenti pártok az új mozgalmakkal nem valós partnerségre törekednek, hanem be akarják őket darálni. Az LMP 2011 őszén azzal keresett meg minket, hogy a 4K! és a Milla sorakozzon fel mögéjük, ahogy 2013 őszén is azt akarták, hogy a négykások az LMP színeiben induljanak a választáson, és elutasították az LMP-4K! szövetséget. Az MSZP 2011 őszén először azzal állt elő, hogy egy időközi választásra beáll a 4K! mögé, majd nagyon gyorsan kiderült, hogy ez csak színjáték lenne, valójában be akarják darálni a 4K!-t.

Korán megtanultuk, hogy a régi szereplők játékszerként használják az újakat, és a velük való egyezkedés csak megsemmisüléshez vezet.

Ez a tapasztalat egy évvel később nagyon jól jött nekünk, amikor Bajnai Gordon igyekezett felszippantani a tiszta mozgalmakat. A 4K! akkor szilárdan kitartott amellett, hogy nem áll be egy volt szoci miniszterelnök mögé. Az idő megmutatta, hogy jó döntés volt. A régiektől jövő ajánlat, ami az elején úgy hangzik, mintha partnerségről szólna, a végén mindig meg akar fojtani.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kiddush Hashem
2014. február 17. 09:51
Reinkarnáció vagy jönnek elő a judeo-bolsevik dédunokák? http://i.imgur.com/hMHnl7Y.jpg (kattintással új ablakban nyílik és nagyítható)
tunde04
2014. február 17. 08:06
Istvánffy ki van azon akadva, h a baloldali pártok felakarják a "tiszta" mozgalmakat szippantani, megakarják őket folytani és a hatalni érdekükben kihasználnak mindenkit. na, mi van Bandika? nem teccik a renccer? :)
balbako_
2014. február 17. 05:16
A balliberális politika diszkrét bája!
cutcopy
2014. február 16. 23:41
"Orbán illegitim alkotmányozási törekvéseit látva" Ezzel a látásmóddal márpedig helyed volna a sorban Puch elvtárs kasszájánál..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!