Az etikai tanács elmarasztalta a „cigánybűnözést” emlegető bírót

2014. június 02. 13:27

Az Országos Bírói Etikai Tanács állásfoglalása szerint etikátlanul járt el az a gyulai bírónő, aki egy szélsőjobboldali szervezet feloszlatása kapcsán indult perben az ítélet indokolásában a cigányokról és a „cigánybűnözésről” is véleményt mondott.

2014. június 02. 13:27

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatását az ügyész kezdeményezte, mert szerinte a szervezet törvénysértően működik és sérti a romák emberi méltóságát. Az ügyben eljáró bíró, Mucsi Erika a keresetet elutasította, mivel az egyesület tagjai csak közterületen sétáltak, ezt pedig csak kivételes esetben lehet korlátozni. Az ítélet indokolásában személyes véleményt fogalmazott meg a romákról, és többek között a „cigánybűnözés” kifejezést is használta. 

Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület elnöke etikai eljárást kezdeményezett a bírónő ellen, hogy az etikai tanács vizsgálja meg: egy bíró kifejtheti-e személyes véleményét, értékítéletét egy bírósági határozatban. Hangsúlyozta, hogy csak etikai vonatkozásokkal foglalkozhatnak, sem az eredeti bírósági eljárás érdemi kérdéseiről, sem az esetleges alapjogsértésekről nem foglalhatnak állást az etikai eljárásban. 

Az Országos Bírói Etikai Tanács most meghozta állásfoglalását, miszerint a bírónő etikátlanul járt el. A dokumentum szerint Mucsi Erika megsértette a bírák etikai kódexének előítélet-mentes, pártatlan és a pártatlanság látszatát is fenntartó eljárásra vonatozó követelményét. Kimondták azt is, hogy etikátlan, ha a bíró az ítéletében a saját véleményét, értékítéletét fejtegeti. A tanács szerint a bíró véleménynyilvánítási lehetősége ítélkezéskor a törvények és más jogszabályok értelmezésére korlátozódik. Leszögezték, hogy a bírói munkára is vonatkoznak az Alaptörvény azon rendelkezései, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának korlátját jelenti mások méltósága, amit tiszteletben kell tartani.

A tanács szerint az „cigánybűnözésre” és a cigányság „magántulajdont, együttélési normákat nem tisztelő erkölcsi felfogására” vonatkozóan a bíró nem vonhat le következtetést egy egyedi jogvitában, mivel az ezen körülményekre vonatkozó információk különleges személyes adatok, amelyeket igazságszolgáltatási szervek nem kezelhetnek, és „e megállapítások nem tartoznak a törvényben írt köztudomású tény fogalma alá sem”.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tunde04
2014. június 16. 17:08
a képmutató etikai tanács, elmehet a jó búsba!
krksziget99
2014. június 15. 13:59
Mi az, hogy a bírákat nem lehet kritizálni, talán istenek?! Csalók!
realista
2014. június 15. 13:58
Az etikátlan tanács szerint a képmutatás, a hazugság, a valóság eltitkolása etikus, viszont a tényekhez való ragaszkodás az nem etikus.
pimepime
2014. június 15. 13:10
"Az Országos Bírói Etikai Tanács most meghozta állásfoglalását, miszerint a bírónő etikátlanul járt el. A dokumentum szerint Mucsi Erika megsértette a bírák etikai kódexének előítélet-mentes, pártatlan és a pártatlanság látszatát is fenntartó eljárásra vonatozó követelményét." ---------------- Ki merem jelenteni, hogy az Országos Bírói Etikai Tanács megsértette a bírák etikai kódexének előítélet-mentes, pártatlan és a pártatlanság látszatát is fenntartó eljárásra vonatozó követelményét, mikor nem ítélte el Mucsai Erikához hasonlóan Horthy szobrát piros festékkel leöntő Dániel Péter ellen lefolytatott eljárás bíróját, aki az ítélet indokolásában személyes véleményt fogalmazott meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!