Egy végtelen történet végéhez

2014. június 23. 11:03

Őszintén szólva itt azt is meg kell vallanom, hogy muszájból foglalkozom Gyurcsány Ferenccel - 2006 óta sokan szeretnénk róla politikai nekrológot írni.

2014. június 23. 11:03
Nemetsek Tibor
Kettős Mérce

Politikai értelemben teljesen logikus, hogy ellenfelei céltáblát csináltak Gyurcsány személyéből és azóta is, minden egyes kampányban, 2010-ben, 2014-ben, önkormányzati, EP és parlamenti választások előtt sikerrel dartsoznak rajta. Lehet arról okoskodni, hogy nem mutatható ki matematikai módon és precíz közvélemény-kutatási módszerekkel, hogy Gyurcsány személye hány szavazat veszteséget jelent a baloldalnak és mennyiben mobilizálja a jobboldalt, blablabla, csakhát végül mindezzel az lesz a gond, hogy az eszmefuttatás ellentmond a legelemibb józan észnek is. Gurcsány Ferenc nem hoz szavazatot, viszont szavazatvesztés jelent. Ehhez nem kell az MTA politikatudományi intézetének 400 oldalas elemzése.

Ilyen hitelességi deficittel induló politikai karrier, amihez ennyire kevés siker társul, s amely ennyire súlyos morális sebet szenvedett: menthetetlen. Be lehet vinni a politikai apátiát megülve, és valóban kiváló taktikai érzékkel, fegyelmezett manőverekkel végigvitt helyezkedés és kampány után egy egyszemélyes pártot a parlamentbe. Ez persze nem kis teljesítmény. Beszélhet olyasmiről is kedves eufemizmussal Gyurcsány Ferenc, hogy Mesterházy kb. fogalmatlan porszívóügynök,meg hogy Fodor még gázabb, hogy Bajnai sótlan, meg fel kellene ülnie a platnira és így tovább - de ez még mindig kevés lesz ahhoz, hogy egy megújuló baloldalban, vagy újra épülő liberális oldalon a ballasztnál komolyabb szerepet tulajdoníthassunk a volt miniszterelnöknek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2014. június 23. 14:44
Gyurcsánynak azért kellene mennie, mert olyan mocskos, hogy mellette még a Fidesz is olykor tisztának látszik. Ha az abszolút nullát felemeljük, akkor Orbánék sem lesznek olyan magasan.
Antigoné
2014. június 23. 14:16
Amíg a Pojáca aktív (és csak akkor nem lenne, ha lekötöznék),addig nem lesz itt normális baloldal.
heep
2014. június 23. 12:41
"dartsoznak rajta" Végre egy hasznos felhasználási módja a futóbolondnak. Zseniális az ötlet. "Gurcsány Ferenc nem hoz szavazatot, viszont szavazatvesztés jelent. Ehhez nem kell az MTA politikatudományi intézetének 400 oldalas elemzése." Hát valóban ahhoz meseházinak és libásnak kellett lenni, hogy ezt ne tudják. De ha már elírás ("Gurcsány") akkor már inkább 'K'-val kellene ezt tenni.
6qwasyx
2014. június 23. 12:16
Alapvetően két ballasztot kellene kidobnunk: Gyurcsányt és Orbánt. Csak Orbánt magasabbról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!