Anarchokapitalizmust a taxisdinoszauruszoknak!

2014. június 19. 15:59

Az új technológia lehetőségeivel számos dolgot meg tudunk szervezni magunknak a monopóliumra törő, erőfölényükkel visszaélő klánok, a big business vagy az állam részvétele és különböző közvetítők nélkül.

2014. június 19. 15:59
Rajcsányi Gellért
Mandiner

Budapestre is megérkezhet az Uber, a taxismaff taxislobbit leváltani képes okostelefonos alkalmazás, melynek segítségével a közelben járó uberes sofőröket lehet magunkhoz rendelni, a hagyományos taxis áraknál jóval olcsóbban, az árak pedig autók és sofőr szerint alakulnak. Remélem, hogy az Uber beindul és véget vet a legrosszabb szocialista és monopolkapitalista hagyományok keresztezésén alapuló budapesti taxis rendszernek − vagy legalább megroggyantja azt.

A budapesti taxizásnak mindig is rossz híre volt, különösen a szánalmas, balkáni turistalehúzós gyakorlatok miatt. A helyzet mára változott: annyiban, hogy a nagyobb kiszámíthatóság kedvéért drasztikusan megdrágították és fix árhoz kötötték a tarifát, amivel megölték az addig úgy-ahogy létező versenyt is − ahogy Turul írta tavalyi posztjában. Most már nincs verseny sem minőségben, sem árban. A bevezetett, támogatható egységes sárga taxiszínek, a nagyobb kiszámíthatóság mellett tehát mi, fogyasztók, alkalmi vagy rendszeres utasok sokat vesztettünk az új rendszeren.

Most viszont jöhet az Uber: az amerikai központú cég az új technológiák segítségével hatékonyabban és olcsóbban tudja kiszolgálni az utasokat.

Persze nem fogják itthon tárt karokkal várni − ahogy sok nyugati nagyvárosban is tüntettek a kényelmes pozícióikat féltő taxisok. Mi pedig ugye láttunk már taxisblokádot is a rendszerváltás óta. Most is várható, hogy a tutiba tavaly óta beleült itteni taxisok különböző látható és láthatatlan eszközökkel, esetleg állami, fővárosi, hatósági segítséggel meg akarják majd akadályozni az Uber betörését.

Pedig lehetne máshogy is. 2014-et írunk, néha tényleg okosan használhatnánk az okostelefonjainkat és a közösségi hálóinkat.

Elmúlt éveim legnagyobb élményei közé tartoznak a különböző internetes közösségi szállásadó hálózatokban megszervezett utazásaim, amikor ingyen és bérmentve aludhattunk egymás lakásaiban Rigától Amszterdamig, Koppenhágától Helsinkiig, valóban közelről megismerve más országok kultúráját, életmódját, társadalmát. Ugyanúgy nagy élmény a hasonló alapokon nyugvó, de már fizetős Airbnb szállásadó rendszer használata. Nagyon is hasznos a városi vagy országos, nemzetközi utakra útitársakat keresőket kiszolgáló honlapok működése, amivel megoszthatjuk egymással útiköltségeinket, és még gyorsabban is elérhetünk egy helyre, mint a tömegközlekedés igénybevételével. Annál dühítőbb volt viszont a balatoni kurtaxások koslatása egy baráti hétvégénk után, ami vakációs, kispályás keretek között mutatta be a túlterjeszkedő állam és a privát szféráját őrizni kívánó ember manapság nagyon is létező konfliktusát.

Most, a budapesti taxizás kapcsán nem maga az Uber a lényeg: nem akarom én különösebben a cég pártját fogni. Virágozzon száz virág, legyenek időben létrejövő, időben kapcsoló, hasonló magyar vállalkozások, amik az Ubert szorongatják meg, legalább a hazai piacon. Ha aztán sem az Uber, sem annak esetleges új kihívói nem felelnek meg az igényeinknek, akkor meg szálljunk be a velük megküzdő, náluk előnyösebb ajánlatot tevő sárga taxikba. Lehetnénk ezúttal mi magunk sok kicsi láthatatlan kéz.

Ideje, hogy közösségeink visszaszerezzék maguknak ezt a választási szabadságot. Az új technológia lehetőségeivel, a közösségi hálózatok, a közösségi alkalmazások igénybevételével számos dolgot meg tudunk szervezni magunknak a monopóliumra törő, erőfölényükkel visszaélő klánok, a big business vagy az állam részvétele és különböző közvetítők nélkül.

Remélem, hogy a szabadság, a szabad választás, a verseny végül itt is utat tör magának. Hajrá Uber, hajrá, Uber-kihívók!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
küllő
2014. június 20. 13:45
Cikk írókám nagyon értetsz a taxizáshoz. Gondolom mikor hajnalban a földről felhúznak és be akarnak lökni egybe, ott kimerül a tudományod. Előbb olvasd el az új TAXIRENDELETET, aztán még egyszer, hátha megérted mit írnak benne,(fix tarifa, címkiadó rendszer miegymás, ) aztán kezdjél okoskodni. Osztjónapot !
rosszkutya
2014. június 20. 11:20
"...monopóliumra törő, erőfölényükkel visszaélő klánok..." De komolyan! Miről beszél ez, a magát újságírónak képzelő szerencsétlen? Tudjuk azt, hogy a fővárosi taxirendelet kiknek a nyomására született meg úgy, ahogy? "Erőfölényükkel visszaélő klánok." Édes Istenem! Na, egyrészt a korábban már említett Főtaxi Zrt. lenne az egyik "klán", de ők sem az erőfölényükkel, hanem sokkal inkább a politikai kapcsolataik révén tudtak nyomást gyakorolni. A másik "klán" pedig a City taxi szövetkezet mintegy 300 tulajdonosa, valamennyien kormányt tekergető, pedált nyomogató, egyszerű, mezei, bugris taxisok és az általuk pénzelt Országos Taxis Szövetség (Metál Zoltán féle gittegylet). Harmadrészt pedig ott volt még a fentiek által teleültetett tetves kamara. A klánok! :-D Miközben egyébként az Uber maga a monopóliumra törekvő, erőfölényével visszaélő... hát, nem klán, de cég. Hogy ezért a cikkért vajon mennyit fizettek ergének? Taxira futja majd belőle a romkocsmázás után, vagy majd rendel Uberen keresztül valami magához hasonló, hobbiból taxikázó értelmiségit, aki üzemanyagárban hazatalicskázza?
burgerking
2014. június 19. 23:05
Lehet hurrázni, örülni erőfölényükkel visszaélő klánok megregulázásának, csak hát az uber is egy erős klán. Gyakorlatilag jelentéktelen befektetéssel megszerezheti egy ágazat nemzeti piacának jelentős szeletét, munkahelyek ezreit tönkretéve.
tango47
2014. június 19. 19:32
A blokádjuzk óta nem ültem Magyarországon taxiba. Mivel csak "buta" telefonom van, amint gyakorlatilag csak telefonálni szoktam, ezután sem fogok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!