Tarthatatlan

2014. július 10. 15:53

A Fidesz kétharmados győzelme egyértelműen az általuk kialakított politikai és jogi környezet eredménye. Interjú.

2014. július 10. 15:53
Halmai Gábor
Ars Boni

„Az első körkérdés kapcsán azt mondtam, hogy bár a Fidesz kétségkívűl meg fogja nyerni a választást, de győzelmének arányát erősen torzítani fogja részben a választási rendszerben a kormánypártok által egyoldalúan bevezetett változtatások, részben a média és a kampány manipulációja. Ezt nem csak én mondom, hanem az EBESZ független választási megfigyelőinek szokatlanul kritikus előzetes értékelése is. Ahogy mondtam, az ellenzék nem ezek miatt veszítette el a választást, de a Fidesz kétharmados győzelme egyértelműen az általuk kialakított politikai és jogi környezet eredménye. Ezek a praktikák nem a kétharmadhoz végülis szükséges egy, hanem legalább két tucat mandátumot hoztak a Fidesznek. Ezeknek az elcsalt mandátumoknak egy részét pontosan számszerüsíteni lehet. A győztes-kompenzáció hat, a magyarországi lakhellyel nem rendelkező határon túliak választójoga további egy plusz mandátumot eredményzett, és a rendszer aránytalanságának növelése is legalább tíz parlamenti helyet hozott. Ennek a korábban is létező aránytalanságnak a méretei olyan radikálisan felerősödtek, hogy például egy LMP-s mandátum elnyeréséhez több mint háromszor annyi szavazatra volt szükség, mint egy Fidesz mandátumhoz. Ez az arány 2010-ben nem érte el a kétszerest. Az aránytalanság egy bizonyos mértékén felül már felmerül a választójog egyenlőségének kérdése. Azt gondolom a mostani magyar rendszer elérte ezt a mértéket. Erre még a 4. kérdés kapcsán visszatérek. Sokkal nehezebb számszerüsíteni a gerrymandering hatásait, de bizonyos, hogy ez is hozott néhány mandátumot a Fidesznek. Ami ennek kapcsán nyilvánvaló, hogy a kormánypártok a saját maguk által 2011-ben meghatározott szabályokat sem tartották be. Akkor ugyanis azt tették a törvénybe, hogy a választásokat megelőző év első napjától kezdve, vagyis 2013. január 1. után már nem nyúlnak a választókerületek beosztásához. 2013-ben kétszer változtattak, és ehhez még csak a tilalmi szabályt sem módosították, mindössze annyit mondtak, hogy erre a választásra ezek nem alkalmazhatóak. Ugyancsak nehéz mérni a lakóhellyel nem rendelkező új állampolgárok és a rezidens, de külföldön tartózkodók eltérő szavazási szabályainak hatását. Annyi bizonyos, hogy az előbbiek számára, akiknek 95.5 %-a (egészen Hazafias Népfront-os eredmény!) a Fideszre szavazott, a törvény minden könnyítést tartalmazott a regisztrációtól a gyakran az Erdélyi Nemzeti Tanács által szervezett nyilvános levélben szavazáson, illetve annak egyáltalán nem biztonságos Magyarországra szállításáig. Ezzel szemben a feltehetően a kormánnyal szemben kritikusabb, magyarországi lakóhellyel rendelkezőket minden eszközzel el kívánták téríteni a szavazástól, ami sikerült is, hiszen a két nagyjából azonos populáció tagjai közül az utóbbiak aránya kb. egynegyede volt az előbbieknek. Az elrettentés kezdődött a regisztráció jelentős megnehezítésével, majd folytatódott a levélszavazás lehetőségének hiányával, és ezzel komoly utazási terhekkel, végül befejeződött a személyazonosítás törvényellenes követelményeivel. Ez utóbbi sok megjelent regisztrált szavazó elutasításához vezetett, ahogy azt a New York-i konzulátuson személyesen megtapasztalhattam.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2020. február 04. 16:00
- Keveset hallani az 1956 utáni internálásról, a III/III-as beszervezésről. Mit jelentett ez pontosan, hogyan szervezték be ügynöknek? – kérdezi Halász Gábor. - 22 évesen vittek Kistarcsára, internáló táborba, ahol sok recski rabbal is találkoztam. Az úgynevezett beszervezés voltaképpen egy aláírás volt. – válaszol Csurka István - Félévenként lehetett választani, hogy aláírok egy olyan papírt, amelyben kérem további őrizetben tartásomat, merthogy veszélyes vagyok a társadalomra, vagy aláírom, hogy jelenteni fogok. Fizikai és lelki kényszerrel bírák rá az embert, hogy melyik utat válassza. 22 évesen számolnom kellett azzal a ténnyel, hogy miattam meghurcolják a családomat. Apám amúgy is szem előtt volt, mint az előző rendszer Imrédy-pártjának tagja, anyám, pedig gyakorlatilag alig evett, miután engem elvittek, már a teljes összeomlás határán volt. Szabadulni akartam, így aláírtam, hogy jelentek. Azt, hogy én ezt ilyen nyugodtan el tudom mesélni, annak köszönhető, hogy amikor még se vizsgáló bizottság, se ügynöklista nem létezett, én első voltam, és az egyetlen, aki nyilvánosságra hoztam a beszervezésemet. Aláírtam ugyan, de a lelkiismeretem tiszta. - Miért van az, hogy mindig csak ügynöklistáról hallunk, de tartótiszt-listáról soha? Megtenné Elnök Úr, hogy a tartótisztje nevét elárulná? - Természetesen ismerem a tartótiszteket. Nagyon meg is fognak lepődni, ha elárulom a nevét. A bizottságot, ahová az én ügyem tartozott, ahol időközönként meg kellett jelennem, csupa magas beosztású ember, újságírók alkották, akik aztán az új rendszerben is mind maradhattak újságírók, főszerkesztők. A főtiszt, aki rám volt osztva, korábban ÁVÓ-s tiszt volt, egy bizonyos Halmai, akinek a fiát is így hívják, és jelenleg az Országos Választási Bizottság alelnöke. De említhetem a Soros Alapítvány korábbi elnökét, bizonyos Vásárhelyi Miklóst, aki szintén hasonló beosztású ember volt, lánya Vásárhelyi Mária jelenleg is cikkeket ír az Élet és Irodalomba… Ez a rész valahogy elkerülte a figyelmedet.
péterx
2020. február 04. 15:59
1. Baloldaliak , tetszettek volna korrektül kormányozni , s akkor nem lenne kétharmad . 2. A kétharmad teljesen demokratikusan hozta létre a "politikai és jogi környezetet " . 3. Az EBESZ "szokatlanul éles " előzetes megjegyzései talán csak az ő - politikailag nem elfogulatlan - "hallásának" volt szokatlanul éles . 4.Olyan választási rendszer nem létezik , amely nem "torzít" , de nem is ez a jó szó itt , hiszen egy szisztéma alkotmányos politikai célkitűzése dönti el , mit preferál , mit jutalmaz . A magyar a politikai stabilitást . Ezért mondta Orbán Viktor - a külföldi hasonló szemrehányásokra - , a brit rendszerben ez a magyar kormányzati szavazati mennyiság 93 %-ot jelentett volna !
Bélus
2020. február 04. 15:59
Ez a fickó nagyon dühös. Már megint nem lesz alkotmánybíró. És ez így megy tovább is...Megint azt bizonygatja, hogy buta a nép és nem is demokrata (az csak ő meg a Scheppele).
kispufi
2014. november 13. 13:40
és most játssz el a gondolattal, Halmai, mennyit tettek szadeszos elvtelentársaid érte, hogy a fidesz mindezt megtehesse,ti meg már soha az életben semmi érdemit. mert hát tetszettek volna ott és azok érdekében kormányozni, ahol és akik által kormányra jutottak volt. de hát, bizony, csicskák vagytok, ahogy azt mondani szokás, csak ezt a szó valódi értelmében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!