Orbán visszavonult és győzött

2014. október 31. 15:28

Máris hatalmas a káosz az antiorbánista oldalon: vannak akik győzelmet ünnepelnének, mások a tiltakozást folytatnák. A „közös ügy”, „a platform” épp olyan gyorsan foszlott semmivé, ahogyan a semmiből tűnt elő alig egy hete.

2014. október 31. 15:28
Uj Péter
444

„A villámgyorsan megszerveződött tiltakozásokon általános kormányellenes érzelmek törtek felszínre. Pedig az önkormányzati választások után úgy tűnt, hogy az addig sem túl élénk ellenzéki erők végleg apátiába estek. A tökéletesen elhiteltelenedett, lenullázódott, és egyébként még kevéssé legális fideszes praktikákkal is darabokra szedett hivatalos ellenzék képtelen lett volna bármilyen komolyabb elégedetlenséget látható méretű megmozdulásba csatornázni. Még a netadó elleni tüntetés előtt egyetlen nappal is csupán tökéletesen komolyan vehetetlen csoportocskák bohóckodtak az utcán, a lehető legnagyobb szolgáltatot téve Orbánéknak, erősítve a Centrális Erőtér központi üzenetét: Csak a Fidesz! Ami azon kívül van, szánalmas, erőtlen, komolytalan.

A netadó ügye viszont egyetlen pillanat alatt újra lendületet és tulajdonképpen reményt adott az orbáni politika ellenfeleinek. A vasárnap és kedd este nagyon dühösnek látszó embereket nem csak a netadó vitte az utcára, hanem az utóbbi hónapok egyre arrogánsabb kormányzati húzasai, a Nyugat-ellenessé váló politika, az afrikai és posztszovjet kleptokráciákat közelítő korrupció (és az azt kísérő dermesztően cinikus kommunikáció), a már nyíltan antidemokratikussá (Orbán terminológiájával: illiberálissá) vált gesztusok.

Egyetlen pillanat alatt megteremtődött az a közös úgy, amely körül újjászervezhették magukat a Fidesz illiberális lázálmától irtózó csoportok.

A miniszterelnök pedig időben felismerte, hogy hibázott. És visszavonult. Máris hatalmas a káosz az antiorbánista oldalon: vannak akik győzelmet ünnepelnének, mások a tiltakozást folytatnák. A »közös ügy«»a platform« épp olyan gyorsan foszlott semmivé, ahogyan a semmiből tűnt elő alig egy hete.

Orbán megint jól taktikázott, fontos csatát nyert.

Ettől persze a stratégia, a kormányzás színvonala marad olyan, amilyen volt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 115 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blackhorse
2014. november 03. 22:39
Uj Péter!Bárki,csak ti ne!!!Sohaaaaa!
Márkus István
2014. november 01. 23:59
Igen ez felért egy Mini Októberi Szocialista Forradalommal ,a szent orbángyűlölet nevében.
Kamcsatka5
2014. november 01. 11:01
Petikém jól látod!
Autofocus
2014. november 01. 10:45
"- Menjenek tovább, nincs itt semmi látnivaló!"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!