Gumicsontkovácsok

2014. december 10. 14:38

Kommunikációval sok meccset lehet nyerni, de egyetlen háborút sem, mert azt a valóság nyeri, mert van olyan lopás, ami fölött nem huny szemet senki.

2014. december 10. 14:38
Pető Péter
Pető Péter
Népszabadság

„Gyorsanalízisek sora lepi el rendszeresen a nyilvánosságot, miután a valósággal régóta zaklatott viszonyt ápoló kormánypárt előáll aktuális őrületével. Rendre fölemlegetik még a zseniális kommunikációt, és nem feledkeznek meg arról, hogy Habony Árpád, a Mátra PR Maradonája sorra jelentkezik ellenállhatatlan innovációkkal, minek nyomán úgy rágják a lapok és az ellenzéki pártok a gumicsontot, mintha gumikutyák lennének, miközben a mesterterv megvalósítása zavartalanul zajlik.

Hogy amúgy a Fidesz számára komplett nemzedéket temetett maga alá a netadó – az első körben szintén gumicsontnak tartott – ötlete? Hogy kinek jut eszébe az, hogy amikor már áll a korrupció, a szemenszedett rablás, a totális fékevesztettség, az alázat teljes hiátusának tégláiból épített piramis, akkor az innen nézve eszement kísérletnek, onnan nézve rendpárti bravúrnak tekintett kocka lebontja az egész építményt? Hogy az űrstratégák munkássága mellett egy hónap alatt tizenkét százalékot bukik a párt a teljes népesség körében? Hogy épp azokat gyanúsítják klasszikus tankönyvi modell bevetésével (lásd: framing, tematizáció stb.), akiknek korábbi sikereit a modellek újragondolásával, mintegy forradalmi akciókkal magyarázták?

Lehet, hogy a válaszok nem elégségesek az elméletek cáfolatához, ám nem ez a lényeg, hanem az: úgy nézünk ki olykor, mintha a politikai Activity egyetemi bajnokságán lennénk, ahol amolyan laboratóriumi körülmények között lehet tesztelni és díjazni a megoldásokat. Pedig nem ott vagyunk. Hanem ott, ahol nem is olyan régen az MSZP is járt, s azóta sem talált ki a labirintusból.

Amikor a résztvevők már nem értik, mi történik körülöttük.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
soelmo
2014. december 10. 18:13
Én értem, hogy az USA megteremtette az új vezényszót, amilyent még a szocializmus hajnalán sem evett meg senki...vagyis most a terrorizmus elleni harcot a bárkire jobban ráhúzható korrupció-ellenes harcra cserélték- Tóbiás elvtárs a Hagyótól (ki tudja miből) vett házáról elterelendő a figyelmet, most Lázár házáról harsog. A miközben bíróságok tele vannak a nyócéves szocialista állami korrupció nyakon csíphető ügyeivel. Legalább egyetlenegy kézzel fogható, bírói szakba került ügyről illene köhögni valamit, hogy hitelesnek tűnjön a mindent beborító hazai korrupció. Az az érzésem, az igazi gengszterek már a spájzban vannak.
ceres
2014. december 10. 16:18
Az adóbűnözés-elleni harc jegyében vizsgálni kellene, hogy a Nészabadság osztrák tulaja miként áll ebben az izgalmas témában? Miből tellik erre a rongy-újságra?-És egyáltalán: hogy jön ahoz egy idegen, hogy Stürmer-szintű újságot működtessen Magyarországon? Hogy a bukott neoliberalizmus cselédjeit ficánkoltasa a nemzeti érdek ellenében..Ez a rongy nem nemzeti szociáldemokrata újság, hanem Gyurcsány-Bajnai-szintű neoliberális förmedvény.Nemzeti sajtót, idegen tulajdonú rongy-újságok helyett.
kerecsen
2014. december 10. 16:05
Pető(?)péter, geneologiailag te is a Petőiván családfához tartozol? Mert akkor minden érthető! Kiesett a famíliád és "tágabb rokonságod" a régi 1945-tő megszokott regnálásból s most sajognak a sebek, éhesek a mohó szájak, üresek a zsebek? Van egy rossz hírem számotokra,így is marad!
kamasuka
2014. december 10. 15:54
Nyihihi! :D http://pestisracok.hu/elegans-ettermet-nyitott-az-anyagi-gondokkal-kudo-nepszava-kiadojanak-vezetoje/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!