A világ vallásai és a Csárlihebdók

2015. január 12. 17:03

Mert hát igen, a muzulmánok, a világ második legnagyobb vallási közössége sem csárlihebdó. Az ő könyvük azonban mást ír arról, hogy miként kell viselkedni a csárlihebdókkal.

2015. január 12. 17:03
B. Boogieman
Tutiblog

„Az egy másik kérdés, hogy az én könyvem azt mondja, hogyha megütik az egyik orcád, tartsd oda a másikat, így miután pofon vág egy Charlie Hebdo nem gépfegyverrel fogok elégtételt venni, hanem szépen megyek »hét helyett hetvenhét lépést« tőlük. Ha meg géppuskával lelövik őket, sajnálom őket, imádkozom a lelki üdvükért, reménykedek Isten kegyelmében irántuk, siratom a családjukat, mert elvileg az embert nem a cselekedetei határozzák meg az én elképzelésem szerint, és az ő számukra is van bűnbocsánat, és lehetőség a megbánásra, azon túl, hogy az Úr útjait nem is ismerem, s nem is fürkészhetem.

Ugyebár. (...)

Mert hát igen, a muzulmánok, a világ második legnagyobb vallási közössége sem csárlihebdó. Az ő könyvük azonban mást ír arról, hogy miként kell viselkedni a csárlihebdókkal. A Korán nem beszél másik orcáról, meg hét helyett hetvenhét lépésről, meg a Megváltás Kegyelméről, vagy arról, hogy szeresd a felebarátodat, de még az ellenségedet is. Arról beszél, hogy teljes alávetettséggel kell lenni Isten akarata iránt, és mindent meg kell tenni annak érvényesítésért. A barát az barát, az ellenség az ellenség. Istent kell egyedül imádni, és a többi opcionális. Aki meg Istennek szembeszáll, azzal szemben kötelesség a dzsihád. A Korán arról beszél, hogy ezeket az embereket nem szabad eltűrni, a Könyv Népeivel szemben azonban igenis toleránsnak, sőt elfogadónak, és barátinak kell lenni. Mohamed odáig megy, hogy az igazhitű, gyakorló keresztényeket és hithű zsidókat egyenesen »proto-muszlimnak« kell tekinteni, hisz ők is Isten, azaz Allah igaz prófétáinak, és korábbi kinyilatkoztatásainak követői a »maguk módján.«

A csárlihebdókhoz alapvetően máshogy viszonyul azonban. Esetükben arról beszél, hogy fel kell venni a kesztyűt ellenük.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2015. január 12. 20:03
A "Sárli" főszerkesztője azt mondta: Neki nincs felesége, családja, állva akar meghalni, nem meghajolva élni. Gondolom, a többiek hozzátartozóinak nem ez volt a véleménye. Ugyanis: a "Sárli" bőven túllépte a karikatúra határait. A többiek pedig kenyérért dolgoztak. Bonyolult ennek a helyzetnek az elemzése, józan ész és tényismeret kell hozzá.
Ouroboros
2015. január 12. 19:10
Jesus wept! Nem akarja valaki Fekete Pákó véleményét is kikérni a dolgok állásáról? Ennél csak bölcsebb lehet...
cutcopy
2015. január 12. 17:56
"A csárlihebdókhoz alapvetően máshogy viszonyul azonban. Esetükben arról beszél, hogy fel kell venni a kesztyűt ellenük" És azt senki nem gondolta komolyan hogy az al-kaida majd perelni fog..
Locassen
2015. január 12. 17:41
Én nem nagyon hivatkoznék a Koránra, mint a vallási tolerancia manifesztumára: "Hát higgyetek Allahban és küldötteiben, s ne mondjátok: Három - fejezzétek be. (Ez) jobb nektek. Hanem Allah Egy Isten. Távol áll Őmagasztossagatól, hogy legyen Neki fia ; Övé, mi az egeken és a földön. Allah elegendő, kire hagyatkozz." (4:171) "Mert bizony hitetlenek, kik mondják: Íme! Allah a harmadik a háromból, s nincs Istenből, csak Egy Isten. S ha nem végzik be mit mondanak, hát megérinti őket, kik tagadnak közülük, a fájdalmas szenvedés." (5:73) Ez utóbbit, mármint a fájdalmas szenvedést pedig örömest megismertetik azokkal, akik nem hajlandóak meghajolni a lehengerlő érvelés előtt - ld. az ISIS gyakorlatát az áttéréstől vonakodó keresztényeket illetően. És persze lehet mondani, hogy ezt nem a többség képviseli, csak az a helyzet, hogy ez marhára nem számít; náciból, meg komcsiból is csak egy maroknyi volt az elején, mégis megoldották, hogy a befolyásuk alatt élők úgy táncoljanak, ahogy ők fütyülnek. A bárányok hallgatása pedig túl gyakran egyetértő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!