Kis nyereség, nagy kár

2015. március 30. 06:55

Annyi biztos, hogy a brókerek az egyszerű kisemberek első számú közellenségei lettek, miként nem is oly rég a bankárok töltötték be ezt az igazán kellemetlen szerepet.

2015. március 30. 06:55
Ugró Miklós
Magyar Nemzet

Nem a Quaestor az első pénzintézet, amelyik becsődölt, s elnyelte a kisbefektetők pénzét, de ekkora politikai hisztéria egyik körül sem keletkezett. A miniszterelnök lemondását más ügyekben is követelték már, de a parlament feloszlatását még soha nem lebegtették meg. Az más kérdés, hogy a PM majdnem teljes tagságát kitevő Szabó Tímea javaslata csak azért nem nevetséges, mert inkább siralmas. Hozzátéve: ebben az esetben nem csak annyi történt, hogy tönkrement egy cég, és százmilliárdos összeg úszott el, ilyesmi alig néhány nappal korábban a Buda-Cash brókerházzal és a Hungária Értékpapír Zrt.-vel is megesett, ám a Quaestornál képtelennek tetsző események történtek, amelyekről lehet hivatalos nyilatkozatokat adni, de értelmes és hihető magyarázatot aligha.

Annyi biztos, hogy a brókerek az egyszerű kisemberek első számú közellenségei lettek, miként nem is oly rég a bankárok töltötték be ezt az igazán kellemetlen szerepet, de felhívnánk a figyelmet az ártatlanság vélelmének jogelvére. Azaz a közvélemény bármilyen lesújtó véleményt is alkot a brókerekről, a bíróság dolga a tetteiket megítélni, minősíteni és megbüntetni. Hasonló a helyzet a kormánnyal is. Mielőtt nagyon nekigyürkőznének a parlament feloszlatásának, nem ártana tisztán látni, mi is történt valójában, s a valódi felelősöket kárhoztatni érte.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kekec
2015. március 30. 15:19
folytatom!!! Hogyan védhetik meg magukat a kötvényesek, a kötvény kibocsájtó szélhámossága vagy felelőtlensége ellen??? (A Quaestor 25 évig volt a pénzpiacon, ami valljuk be igencsak bizalom erősítő tényezők egyike!!) Még akkor se nagyon védhetik meg magukat, ha kellő körültekintéssel járnak el, arról nem is beszélve, hogy ha félrevezetik őket. Egy bank, amikor hitelez minden fontos információt be tud kérni a leendő adósától! Ha nem kapja meg nem hitelez!!! Egy leendő kötvényes ezt nem teheti meg!!! (Arról nem is beszélve, hogy nem is rendelkezik a megfelelő ismeretekkel!) Ezért a kötvénykibocsájtások engedélyhez vannak kötve. Ebben az esetben tehát az engedély kiadója látja el azokat a feladatokat, amelyeket banki hitelezés esetén bank lát el. Esetünkben a Magyar Nemzeti Bank!!! Normálisan látta ezt el??? 25 éven át minden rendben, majd egy nappal az ügy kirobbanása után - ebben az igen "szövevényesnek" tartott botrányban - számszerűen meg tudja mondani, hogy kb. mennyit csalt a Quaestor. Teszi ezt az a Windisch László MNB alelnök, aki engedélyezte a kötvénykibocsájtást??? Életszerű lehet ezután egy olyan kijelentés, hogy a Magyar Nemzeti Bank kellő időben eleget tett azoknak a ellenőrzési és engedélyezési kötelezettségeinek, amelyek ilyenkor terhelik? Ha pedig nem is igazán voltak ilyen kötelezettségei, akkor hogyan szabályozta az állam ezt a kérdést?? Nehéz lesz a felelősséget a kötvényesekre tolni! Egy normális szabályozás és ellenőrzés esetén egy vállalati kötvénynek nem szabadna a kockázatos kategóriába tartoznia!! A kockázatnak igazán csak likviditási kockázatnak kellene lennie, ami azt jelentené,hogy a kötvényes legrosszabb esetben lejáratkor hozzá fér a tőkéjéhez.
Kekec
2015. március 30. 14:46
Ezután, ha Mo-gon egy átlagember meghallja azt a kifejezést, hogy vállalati kötvény, akkor biztos, hogy libabőrös lesz tőle a háta. Maga a konstrukció egyszerű és jónak tűnő lenne! Egy vállalat hitelt akar felvenni, de a bank csak túl drágán ad neki. Ezért hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat (kötvényeket) bocsájt ki, amelyekért persze kevesebb kamatot fizet, mint amennyit a bankhitelért fizetne, a kötvény vásárlók pedig valamivel magasabb kamatot kapnak a bankbetétek kamatainál. Ha jól működik a rendszer mindenki jól jár. Ebben az esetben ez persze messze nem mondható el. Hogyan védhetik meg magukat a kötvénytulajdonosok a
Bokros Birka
2015. március 30. 11:08
Miklós bátyám nem kellene Simliskénél ekkorát nyalni, mert nem régen még a jelenleg általa támogatott eszme ölte meg az apósát és az apját. Ezek után került Simliske nyilatkozati karanténba.
marko11
2015. március 30. 09:59
Addig amíg könnyed pénzügyi spekulációval a többszörösét lehet keresni, mint pl. nehéz mezőgazdasági munkával, addig nem kérdés, előbb-utóbb valakik nagyot buknak. Ugró Miklós kissé földhöz ragadt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!