Nem möszjő, csak diktátor!

2015. június 05. 15:58

A durva, sokszor agresszív, fekete-fehér stílusban fogalmazó magyar kormányfő beszéde, nos, ez Brüsszelben fülsértő. Ki kell osztani érte egy-két viccelődő nyaklevest.

2015. június 05. 15:58
Frei Tamás
Facebook

„A Juncker-jelenség régóta létezik, alakul, formálódik, és sajnos nem sok jót ígér nekünk.

Ne felejtsük el, hogy a brit miniszterelnök mellett Orbán Viktor volt az egyetlen, aki vehemensen ellenezte, hogy a volt luxemburgi kormányfőt az Európai Bizottság elnökévé válasszák. Volt azonban kettőjük között egy lényeges különbség. David Cameron egy jóval nagyobb ország vezetőjeként politikai alapon ellenezte Juncker kinevezését, Orbán Viktor viszont egy kis tagország vezetőjeként karaktertámadást indított ellene. Azt mondta, hogy »a luxemburgiak részéről delegált európai uniós biztos Magyarországnak csak ártott az elmúlt időszakban. Miért is kellene nekünk egy Luxemburgból érkező európai biztost támogatnunk ezek után?«

Vagyis mivel médiaügyekben a luxemburgi Viviane Reding korábban eljárást kezdeményezett az Orbán-kormány ellen, ezért ő ellenez és »büntet« egy másik luxemburgit, Junckert. (…)

Nyugatról nézve ez bumfordiság, és megvan róla a véleményük. Luxemburgban, Párizsban vagy Brüsszelben, középosztálytól felfelé, már a pék sem néz ránk, ha az üzletébe lépve csak »bonzsurt« köszönünk. Illik a »madamot« is odabiggyeszteni. Vagy a »möszjőt«. Így alakult, idáig finomodott arrafelé az emberi érintkezés.

Vagyis a durva, sokszor agresszív, fekete-fehér stílusban fogalmazó magyar kormányfő beszéde (értem én, hiszen Magyarországon ez működik, ezt szokta meg, hiszen nálunk nemhogy madam, tehát asszonyom nincs az üzletbe lépéskor, de még köszönés sem) nos, ez Brüsszelben fülsértő. Ki kell osztani érte egy-két viccelődő nyaklevest (a Juncker-taslit lehet így is értelmezni), mosolyogva és vállveregetve persze, de azért nagyon komolyan gondolva, hátha észhez tér a bumfordi. (…)

»Pechünkre« amióta Juncker az unió kormányfője, napról napra nő a tekintélye. Így aztán most már sokkal nyíltabban és közérthetőbben fogalmaz velünk kapcsolatban.

Mint például a hétvégén egy német lapban, amikor közölte (»szokatlan nyíltsággal«), hogy Magyarországnak ki kell lépnie az unióból, ha be akarja vezetni a halálbüntetést.

Ezt azért még a görögöknek sem mondták eddig soha... ennyire nyíltan… Hogy menjenek Isten hírével, ha akarnak.

Jobban fájt olvasni, mint pofont kapni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 144 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brigadéros
2015. június 07. 14:03
Tomi, te kis média(ide az jön amit a Simicska mondott)! Építs rá megint egy jól fizető műsort...bérgyilkos, stb. tudod, ahogy a múltkor..
békalepcse
2015. június 07. 14:03
Ez a degenerált fasz minek ugat vissza, hisz nem is él itthon?! Ha meg annyira szereti a junckert csókolgassa. Nincs olyan távol tőle, hogy ne tehesse meg szinte naponta. Minket meg akár békén is hagyhatna az ostobaságaival.
2015. június 07. 13:58
"Junker tekintélye napról napra nő" - a brüsszeli szellemi invalidusok körében.
Bolond Istók
2015. június 07. 13:37
A kamu bérgyilkossal mizujs? (Ki tudja a többi riportból mennyi volt igaz.) Nem hiteles, csak fals, hazugság, átverés, becsapás, hiteltelen,... szégyentelen. Normális ember, akinek van egy kis szégyenérzete, egy ilyen sztori után, átértékeli amit csinál... Félelmetes, hogy mennyi ilyen fazon van a balliberális demokratikus-demokrata oldal politikusai, megmondói, szekértolói és hívei között. Már csak az a kérdés, hogy a már meglévő szégyentelen jelleme miatt lesz valaki "baloldali", vagy miután "baloldali" lesz valaki azután válik szégyentelenné. Lehet, hogy: is-is? :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!