Szekfűnek jár az a szobor, nem Hómannak!

2015. augusztus 16. 14:59

Amíg Hóman Szálasit szolgálta Sopronban, Szekfű a halálos fenyegetés elől, a nyilasok előtt bujkált Budapesten. Amikor viszont Hóman került a Népbíróság elé, vallomásával menteni igyekezett egykori szerzőtársát. Ha van erkölcs a mai Magyarországon, akkor az a székesfehérvári szobor csakis Szekfűnek jár!

2015. augusztus 16. 14:59
Hegyi Gyula
Hegyi Gyula
Mandiner

Hóman Bálintnak szobrot akarnak állítani Székesfehérváron. A szoborállítók szavakban Hóman elévülhetetlen tudományos érdemeire hivatkoznak. Hóman kétségkívül társszerzője volt a híres „Hóman-Szekfű”-nek, azaz a Magyarország ezeréves történelmét feldolgozó alapműnek. Apám is megvette annak idején boldogult diákkorában, öt kötete túlélt egy világháborút és sok költözést, és mai napig sokszor beleolvasok. Csakhogy a szoborállítók indoklása iránt komoly kételyt ébreszt bennem, hogy a társszerző Szekfű Gyula érdemeiről nem óhajtanak megemlékezni. Pedig Hómannal szemben Szekfű Székesfehérváron született, ott végezte el a ciszterciek gimnáziumát, és egész életműve a Szent István-i szellemiséghez kötődött. Nem mellesleg máig őt tartják a legszebb, irodalmias magyarsággal író hazai történésznek. Ha a „Hóman-Szekfű” tudományos teljesítménye tiszteletére szobrot emelnek Székesfehérváron, akkor ez bizony őt illetné meg.

„Halál az áruló volt kormányzóra, halál cinkosaira!” Így zárult a nyilasok kiáltványa az 1944. október 15-i puccs után. Ezt arra a Horthy Miklósra értették, akinek kormányaiban Hóman Bálint miniszteri tisztséget vállalt, ám ez nem zavarta abban, hogy amikor a nyilasok lettek az urak, Horthyt elárulva őket szolgálja. Abban a hírhedt nyilas parlamentben, amelytől az 1939-ben megválasztott, amúgy erősen jobboldali magyar országgyűlés képviselőinek nagy többsége távol tartotta magát. Amíg Hóman Szálasit szolgálta Sopronban, Szekfű a halálos fenyegetés elől, a nyilasok előtt bujkált Budapesten. Amikor viszont Hóman került a Népbíróság elé, vallomásával menteni igyekezett egykori szerzőtársát.

Ha van erkölcs a mai Magyarországon, akkor az a székesfehérvári szobor csakis Szekfűnek jár!

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 331 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2015. augusztus 23. 09:54
1navigator1 2015. augusztus 22. 22:16 Távozom,..." Maga már rág távozott, csak nem vette észre. A K.O. okozta kómában lehetett, így nem is hallotta a kiszámolást...négymillió...másfélmillió ...egymillió... i tag dalse. Ha felépült, ne felejtse el feljelenteni nácifasisztahorthystafideszistákat.
1navigator1
2015. augusztus 22. 22:16
Be kell látnom tévedésemet. Arról van szó, hogy a mandineren még akkor regisztráltam, amikor helye volt a nol.hu-n. Azóta, hogy a mandiner eljött a Népszabadság webjéről, alapvetően megváltozott eszmei irányultsága. Ennek megfelelően levonom a konzekvenciát. Távozom, meghagyva e felületet a hangadó, domináló náci, antiszemita nézeteket valló használóknak. Bízom benne, eljő az idő, amikor a magyar nép újra lerázza magáról nyilas/fasiszta/szélsőnacionalista acsarkodóit, gyilkosjelöltjeit. Akkor kitakarítjuk a nyilvánosságból az efféléket, mint a mandiner.hu.
1navigator1
2015. augusztus 22. 20:44
Hörögnek a nácik. Így van jól.
catalina9
2015. augusztus 22. 18:43
catalina9 2015. augusztus 22. 18:43 catalina9 2015. augusztus 22. 18:23 Na még egyszer Inavigátor, mert gyermeteg mellébeszélése erősen hasonlít a Kora blöffre..." Még helyesebben: Korfa blöffre
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!