Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Varsói tanulságok

2015. október 27. 17:38

A politikai győzelemhez az adott országban életképes választási koalíció és ennek megfelelő program kombinációja szükséges.

2015. október 27. 17:38
Tóth Csaba
Republikon

„Az alapvetően belpolitikai kérdéseken eldőlő választásokból nemzetközi trendeket levonni mindig félrevezető. Lehet, hogy jobban figyeljük a lengyel voksolást, mint más országokét, de ez nem azt jelenti, hogy közvetlen hatása jobban lenne, mint az angol, az osztrák vagy éppen a minapi kanadai választásoknak.

Amit azonban érdemes levonni követeztetésként: a politikai győzelemhez az adott országban életképes választási koalíció és ennek megfelelő program kombinációja szükséges. Lengyelországban a PO a piacpárti városi értelmiség és a modernizációs középosztály egyesítésével nyert korábban – nálunk Orbán a városi középosztály és a vidéki konzervatív szavazók kombinációjára építi politikáját. Ha a hazai baloldal versenyképes akar lenni a Fidesszel és a Jobbikkal, érdemes kitalálnia: pontosan milyen társadalmi csoportok segítségével tud győzelmi koalíciót összeállítani.

A lengyel választási példa azt is mutatja, hogy a hazai közéletben egységesnek tekintett baloldali-liberális tábor valójában mennyire más. Miközben ugyanis baloldali szemmel kudarc, liberális megközelítésben legalábbis részben siker a lengyel választás. A Ryszard Petru – a Világbank közgazdásza – által vezetett »Nowoczesna« (»Modern«) mozgalom ugyanis ott lesz a lengyel parlamentben; több mint egy évtized után újra lesz liberális párt Lengyelországon – mutatva, hogy a jobboldali populista fordulat ellenzői is igénylik és kikényszerítik a politikai képviseletet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2015. október 28. 12:09
Hát ez nagyon izzadságszagú..
1120
2015. október 28. 08:40
"több mint egy évtized után újra lesz liberális párt Lengyelországon..." Most nyer értelmet a lengyel Himnusz első sora: "Nincs még veszve Lengyelország!" :D D D
*ufó*
2015. október 28. 02:07
Most, hogy megint: https://www.youtube.com/watch?v=ZaIZeqFfAog
Pandaka pygmaea
2015. október 27. 21:37
"Ha a hazai baloldal versenyképes akar lenni a Fidesszel és a Jobbikkal, érdemes kitalálnia: pontosan milyen társadalmi csoportok segítségével tud győzelmi koalíciót összeállítani.' Lássuk be, nem sok mozgásterük maradt. És azt hiszem most nagyon PC voltam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!