Elárultuk

2015. november 09. 16:46

Egyetértek Orbán Viktorral abban, hogy „árulás van", sőt, abban is, hogy „Európát el fogják venni tőlünk". Ám az igeragozással bajom van: nem elárulták, hanem elárultuk.

2015. november 09. 16:46
Vida István
Kisalföld

Jól láthatóan Amerika és Putyin is arra játszik, hogy Európa végzetesen meggyengüljön. Ehhez amúgy valós megosztottságát, belső feszültségeit fel kell erősíteni. Kohézióját, presztízsét a sárba döngölni. Erre a mostani népvándorlás okozta krízis igazán alkalmas. A válságtünetek és a gerjesztett félelem mára erősen szembeállította a huszonnyolcakat, együttműködésük hatékonysága súlyos sebet kapott. Amerika és az oroszok kaján elégedettséggel szemlélik, két (három) részre hullván, hogyan pottyanhat ismét az ölükbe a vén kontinens, illetve annak nemzetállamai. Ide jöhetne most Bibó figyelmeztetése a kisállamok nyomorúságáról.

Ideje kimondanunk – a miniszterelnök is mindig az őszinte beszéd szükségességét sürgeti –, aki ma Németországot gyengíti, netán Merkel bukására spekulál, az Európa mint a világpolitika és -gazdaság egyik centruma lehetőségeit kótyavetyéli el üveggyöngyökért. Ezzel együtt Magyarország boldogulását is kockáztatja. Az idők jelei azt mutatják, ideje véget vetni annak az Európában most dívó egykori gyerekjátéknak, melynek az volt a mottója, hogy add tovább, mert hülye maradsz.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
briganti
2015. november 10. 11:26
A "Kisalföld" gyűjtőhelye az internacionalista látszatértelmiségieknek. Elképesztő, hogy milyen mennyiségben termelődik náluk ez a féregfajta.
nutyer
2015. november 10. 11:20
Európát nem kell megosztani. A népek változatlanul elvágnák egymás torkát egy óvatlan pillanatban, minden szomszéd utálja a másikat. A többi hivatalos PC duma, meg a sajtó. Ez a sáskahad csak a felszínre hozza a valót.
smarton
2015. november 10. 09:26
"" Amerika és Putyin is arra játszik, hogy Európa végzetesen meggyengüljön."" Könyörgöm, valaki mondja már meg, Putyinnak miért lenne érdeke Európa gyengítése??? EZ ugyanolyan hülyeség, mint,hogy újra meg akarja szállni a volt szovjet területet, sőt, Lengyelországot, letteket, litvánokat, észteket. Baromság. Putyin a Krímet nem hagyhatta, Ukrajna keleti felén az oroszokat nem hagyja. Ennyi. Ezeken a területeken egy képzeletbeli tisztességes szavazáson az emberek túlnyomó többsége Oroszországhoz tartozást választaná. Akkor mi a baja a nagy demokráciáknak? Lófütty az önrendelkezésre? Szónoki kérdés volt.
kitiltott
2015. november 10. 00:05
Európa meggyengítése a bilderberg csoport elhatározása volt 2013 ban amikor Bajnainak is megígérték hogy majd segítenek neki a 2014 es választásokon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!