Világértékelő 2016.

2016. március 02. 08:50

Egyszerűen túl sok a hülye Orbán körül, és számuk egyre csak nő. Egyre hermetikusabb csatárláncot fognak köré ezek a seggnyalók.

2016. március 02. 08:50
B. Boogieman
Tutiblog

„És most arról pár szót, ami meg kifejezetten nehéz nekünk. Ez pedig az, hogy a beszéd két fő „egyéb üzenete” hogy már megint ELLENÁLLUNK, már megint VESZÉLYBEN vagyunk, és már megint KEZDÜNK valamit. Még mindig nem vagyunk biztonságban, még mindig nem az van, hogy MÁR lenne valami, hanem még mindig csak ÉPPEN kezdődik megint valami, amit most MEGINT természetesen egyatábor-egyazászló-egységbenanemzet alapon KELL már megint megvédeni.

És baromi őszintén szólva, amíg TÉNYLEG az volt, hogy az egykori titkosszolgálatokból összetákolt posztkommunista oligarchák rabolták le az országot, addig ÉREZTÜK ezt a veszélyt. A baj az, hogy 6 év alatt már nagyon hülyének kell legyünk, hogy ne lássuk az »új arisztokráciát« annak baltafejű –Richellieau-jével Ösztönös Nagylábbal az élen. Láttuk a »rendszerváltás tragédiáját« és már elnézést kérek, de KÉTSZER is megvívtuk a kétharmados fülkeforradalmat.

Megvívtuk, és megnyertük neki. Nem Viktor, bocsi, de nem KEZDESZ te most semmit, te MÁR CSINÁLOD.

Mi meg VÁRUNK, konkrétan 2018-ig, hogy mi lesz ebből, és NEM, nincs kedvünk megint idiótákat megszavazni csak azért, hogy NE jöjjön vissza a baloldal. Ami már szemmel láthatóan nem is fog, mert megdöglöttek. Sokkal valószínűbb, hogy az egykori szobatársa, Simicska fog 2018-ig összegründolni egy elég furcsa »új ellenzéket«, ami a klasszikus »valódi konzervatívoktól a laza liberálisig« terjedő skálán, de már az őskomcsi ballaszttól mentesen fogja felvenni veled a versenyt. Weiszer Alinda és Puzsér már ott toporog Csintalan és Wahorn mellett a HírTV-ben.

Itt a Toronyházban van egy megfejtésünk arra, hogy mi a probléma, és miért van súlyos hallgatás sok esetben. Ennek az oka pedig az, hogy egyszerűen túl sok a hülye Orbán körül, és számuk egyre csak nő. Egyre hermetikusabb csatárláncot fognak köré ezek a seggnyalók és egyre kevesebb az a bölcs portás, aki megmondja a vezérigazgatónak, hogy azért nem veszik a kutyakaját, mert nem szeretik a kutyák. Szóval nem a marketing meg a sötétben bujkáló konkurencia a hibás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 177 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2016. március 02. 18:09
"4+8 év országépítő munkája veszik kárba" ... hát igen... de csak bizakodjunk - a befizetett adócskánk már nem!
pedroamigo
2016. március 02. 18:04
OMG, mi lett a tutival? Csak tan nem szaros maradt a nyelv mert nincs keznel egy huszezres? Ez van sracok, ismeritek a mondast: az uj nyelv jobban tiszticcsa, nyomik...
kulalak
2016. március 02. 15:32
Eddig sem volt üres OV munkanapja, de az elmúlt egy évben szvsz sokszor kellett a figyelmét megosztani külföld-belföld között. Habony helyett valóban jobb lenne egy "álruhás Mátyás király" aki normálisabban jelentene/tanácsadna:) Ja, és a legmagasabb AFA már 25% lehetne január elseje óta.
nimród
2016. március 02. 15:12
De hogy ne csak dicsérjem Orbánt, a kritikusoknak abban igazat kell adni, hogy túl sok a kapkodás, sokat hibázik a Fidesz. És ebben Orbán is hibás lehet. Részben a munkatársak nem mindig szerencsés megválasztása miatt, részben azért, mert úgy tűnik, mintha a létfontosságú belső kritika szinte teljesen megszűnt volna a Fideszben. Mintha mindenki félne Orbántól. Ha így van. az nagy baj. Azonban a kritikától való tartózkodást az is okozhatja, hogy a balliberális ellenzék és médiája hihetetlenül aljas, ocsmány stílusban gyalázza a kormányt, a Fideszt, és mindenekelőtt Orbánt. Így jóérzésű ember még a gondolatát is elveti annak, hogy egy plattformra kerüljön velük. Persze nem kizárt az sem, hogy a gyalázkodó ocsmány stílusnak ez is az egyik célja. Elfojtani a belső kritikát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!