Szorul a hurok

2016. március 31. 07:38

Sajnálatos, hogy az a kormány, amelynek vezetői negyedszázada a rendszerváltás ikonikus alakjai voltak, az akkor használatos – a polgári szabadságeszmékkel, a piaccal élesen szemben álló – eszközöket veszik elő. Mindent ellenőrizni, központosítani, a közpénzt lehetőleg sajátként kezelni.

2016. március 31. 07:38
Hajdú Péter
Magyar Nemzet

„De hogy valami nincs rendben az átláthatósággal, a közpénzek kezelésével, arra nem csak a jegybanki alapítványok ügye utal. Ahogy azt a Magyar Nemzet korábban kiderítette, az offshore cégeken keresztül árusított letelepedési kötvényeken közel százmilliárd forintot vesztettek az adófizetők. Pedig ez az összeg az államnál is maradhatott volna, s máris meglenne a stadionépítések forrása. Annál is inkább érthetetlen a kormány pálfordulása, mert a 2010-es kampányban, majd a kormányváltás idején azt ígérték, vége a baloldali mutyinak, minden tiszta és átlátható lesz. Ehhez képest sorra hozzák az olyan törvényeket, amelyek a lelkes Fidesz-szavazókban is kétségeket ébresztenek: vajon valóban a közjó érdekében hozták-e azokat? Csak az elmúlt egy hónapban három törvényt vétózott meg a köztársasági elnök, mert komoly kétségek ébredtek benne azok jogszerűségét illetően. Így például a Magyar Posta szerződéseit titkosnak minősítő törvényt, de ebbe a sorba tartozik a nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló jogszabály is, amelyet egyetlen vállalatcsoport két cégére szabtak, s amely jelentős állami támogatást, azaz közpénzt biztosít olyan közösségek számára, ahol a befizetéseket semmiféle betét- vagy egyéb biztosítás nem védi.

Sajnálatos, hogy az a kormány, amelynek vezetői negyedszázada a rendszerváltás ikonikus alakjai voltak, az akkor használatos – a polgári szabadságeszmékkel, a piaccal élesen szemben álló – eszközöket veszik elő. Mindent ellenőrizni, központosítani, a közpénzt lehetőleg sajátként kezelni. Úgy tűnik, a valóságtól lassan teljesen elszakadnak a vezetők, pedig a társadalom jelez: egy évvel ezelőtt jelentősen visszaesett a Fidesz népszerűsége, az időközi választásokat is jórészt elveszítik, és még a Fidesz belső köreiben is nagy az elégedetlenség e politikával szemben. S nem lesz mindig migránsválság, hogy azt szítva tereljék el az emberek figyelmét a társadalom és a jövő valódi problémáiról.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2016. március 31. 12:04
"a közpénzt lehetőleg sajátként kezelni"... ez Geci Lali mottója, nem...?!
twist
2016. március 31. 10:59
Bizonyos esetekben a központosítás jó dolog. Nincs rumli, nem csinál mindenki azt ami akar. Rend van. (tudom, a liberálisok ettől megőrülnek, a rend számukra szitokszó.
Csikasz
2016. március 31. 10:28
Népszava 2.0. Nagyon szomorú.
kjkj945
2016. március 31. 08:50
Ó, az lesz a kéjes óra, Majd ha áll az akasztófa. És a gége megszorul. Jaj be jó lesz, jaj be szép lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!