Brüsszel nem különleges, Brüsszel mostantól az átlag

2016. március 23. 08:41

Ha rettegni kezdünk, ez a rettegés pedig erőszakos formában meg is nyilvánul, az iszlamisták győztek.

2016. március 23. 08:41
Jászberényi Sándor
24.hu

„Ha valóban fel kívánunk lépni a terror ellen, nem tehetjük meg, hogy nem foglalkozunk például Isztambullal, Marokkóval, ha ott robbantanak. Eredményt szeretne elérni a terror elleni háborúban? Legyen szolidáris minden országgal, ahol dúlnak az iszlamisták! Vallásra, rasszra való tekintet nélkül. Ha elég sokan jelezzük, hogy halálban és terrorban nincs különbség az egyiptomi parasztot, vagy a belga politikust célzó merényleteknél, talán a kormányaink is félreteszik az ellenérzéseiket és végre valóban nemzetközi egyeztetéssel lépnek fel a terror ellen. A nemzetállamok ugyanis önmagukban nem képesek kielégítő választ adni a nemzetközi terrorizmusra.

Lesznek politikusok, akik, kihasználva az emberek jogos félelmét, majd gyűlöletkampányt hirdetnek. Ezeknek lehetnek a célpontjai az európai muszlimok, a menekültek, bárki, akinek köze lehet az Iszlámhoz. Mivel mindannyian félünk, ezek a kampányok könnyedén felülírhatják a józan eszünket, és súlyos hibák elkövetésére sarkallhatnak minket. Nem kell szeretnie a muszlimokat. Ha azonban felrúgva a jogot és az erkölcsöt, a kollektív bűnösség jegyében nekik támad, tudni kell, hogy éppen azt csinálja, amire az Iszlám Állam alapoz, amikor kiadja az utasítást a robbantásra.

Azt akarják ezek a hulladékok ugyanis, hogy annyira féljünk, hogy vallásháborút robbantsunk ki Európában, hogy ártatlan muszlimok százezreit hurcoljuk meg, diszkrimináljuk, alázzuk meg emberi mivoltukban. Ezzel tudnak maguknak embereket toborozni. Jusson eszünkbe, hogy minden menedékkérőt (akik egyébként pont az ilyenek elől menekülnek), akinek nem adunk egy pohár vizet, akinek száz euróért adunk el egy kiló almát, akit ártatlanul bántunk eggyel többen lesznek azok, akik bombát csatolnak magukra.

Az egyetlen elfogadható válasz, amit jelenleg adhatunk, hogy nem ijedünk meg, nem kezdünk félelemből törvénykezni. A világ sosem volt biztonságos hely – bár a terrormerényletek valóban elszaporodtak mostanában, még mindig nagyobb az esélye, hogy rákban hal meg, vagy autóbalesetben, mint annak, hogy a terror miatt. Ha azonban rettegni kezdünk, ez a rettegés pedig erőszakos formában meg is nyilvánul, az iszlamisták győztek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vendelin
2016. március 23. 15:41
Kollektíven gyűlölni, megbélyegezni és elítélni kizárólag a zorbánrezsim támogatóit lehet. Meg a narancsbolsikat. Meg a fidessnyikeket. Meg a populistákat. Meg a pedofil papokat. Meg úgy általában a fehér, keresztény Európa halódó hagyományait. Őrület, hogy ezek az urak, mint Jászberényi, jobban félnek az ártatlan muszlim tömegek megbélyegzésétől, mint a robbanó bombáktól.
wodan
2016. március 23. 14:44
A vallásháboru már folyik. Annak eldőntése, hogy akarunk-e vallásháborut vagy sem nem adatott meg. Az iszlám már évtizedek óta irtaj, gyilkolja a keresztényeket, zsidokat és minden más vallásu népeket a saját területén. Az europai korupt vezetők ezt jol tudják. Hiába mondogatom, hogy nem akarok verekedni amikor már kiverték két fogamat és betörték az orromat. Egyébként usa, kanada, izrael, ausztrália ....stb már rég felismerték az iszlám veszélyét és annak megfelelően cselekszenek is.
48saxon
2016. március 23. 11:59
Pontosan leírja azt a hülye hozzáállást (azért robbantanak, mert mi csúnyán nézünk rájuk), amit Piréz tegnap megjósolt, és leírta várható kudarcát is: "...az ellenség nem a terrorizmus. A terrorizmus eszköz a muszlim hódításhoz. A terrorizmus kifejezése a dominanciának. Ahogy a szadista férj is ok nélkül (sosincs ok rá) veri véresre a feleségét, úgy robbantanak a muszlim hódítás előőrsei. Nem megölni akarnak, hanem rettegést. Olyan rettegést, amikor már a ki nem mondott gondolataikat próbáljuk kitalálni, nehogy megint elővegye a nadrágszíjat. Előveszi. Mi meg még jobban igyekszünk. Szánk után a szemünkre is lakatot teszünk, a kékről hisszük hogy zöld, gonoszról hogy jó, és reménykedünk. Hátha ma nem idegesítjük fel semmivel, ezért nem kell megvernie. Meg fog."
Litbarski
2016. március 23. 11:53
"Ne felejtsük el: mi vagyunk a holokauszt kontinense." Sanyi, ne már ... A beözönlő migránsok ellen lehet védekezni: kerítést húzunk és el van intézve. A butasággal szemben védtelenek vagyunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!