Amerika az elszovjetesedés útjára lépett

2016. április 28. 11:21

Valami bűzlik Amerikában. Nem is kicsit. A szag terjed Nagy Britanniában, egész Nyugat Európában és Skandináviában is.

2016. április 28. 11:21
B. Boogieman
Tutiblog

„Amerika az elszovjetesedés útjára lépett. Mivel a Hidegháború globálisan az egész, elsősorban angolszász nyugati politikai közéletet »jobbra szorította«, a húzósabb balos elképzelések a politikai mainstreamből biztonsági okokból is ki voltak szorítva. Most az láthatjuk, ahogy ezek a nézetek immár akadálytalanul áramlanak be az angolszász politikai mainstreambe, köszönhetően az Első Titkárnak Obamának, és az általa a Demokrata Pártba 2007-ben »kívülről becsempészett« maoista-marxista Sanderssel.

Angliában is a »mérsékelt klasszikus szindikalista« Tony Blairt és neveltjét Gordon Brownt kellett kiirtani a Baloldalon, hogy a hegyezettkörmű kommunista, Jeremy Corbyn elsősorban a fiatal szavazókra építhessen. Ők ugyanis ezeket a szimbolikus dolgokat imádják, az olyan dolgokhoz, meg mint amilyen az úgynevezett »valóság« születésük óta nincs közük. Eleve egy virtuális világban: interneten és videojátékok világában, Hollywoodi filmeken, sorozatokon nevelkedtek, így ők tényleg el is hiszik, hogy a világon nincs is fontosabb annál, minthogy mennyit kefél valaki kivel és milyen minőségben, illetve, hogy hány csöcs és hány pöcs villan fel két sárkány és hentelés között a Trónok Harcában.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ciprióta
2016. április 29. 05:43
egyike álmaim netovábbjának ,hogy a jelenlegi magyar rezsim jusson el az orosz seggnyalásnak abba a fázisába, amelyben jelenleg az amerikai közvélemény leledzik....LOL
OHM
2016. április 29. 00:11
Az usa a kezdeektől illuminátus államszervezet volt, mára már nyíltan a bosszúálló "jhv" jár el a világ dolgaiban usrael néven.
loki00
2016. április 28. 23:18
Ez a vélemény nagyon a közepébe talál. Különösen a jelenlegi popkult világról. Gyakorlatilag alig találni pl. a sorozatokban klasszikus fehér házaspárt, aki véletlenül még szeretik is egymást. Félrelépés, szétszakadt családok, melegek, külön rasszú párok, teljesen beteg testkép és értelmetlen (történethez hozzá nem adó) sex, de abból is inkább nemi erőszak, fajtalankodás, homo/bi 3-as. Az Usáé a világ leggazdagabb harmadik világbeli társadalma. Broáf, pedig a nemzeti Amerikát nagyon szeretem.
GV0917
2016. április 28. 14:49
Le vagytok maradva egy szekérderéknyi brosúrával.... Egy beteg Öregember meglátott egyszer egy belemenős csitrit Távol-Keleten. Áthozta a Vasfüggönyön és vas söprűt adott a tüzes Fraulein alá.Az megülte a "lovát" és hipp-hopp, ott legyek ahol akarok! Láss csodát, a csúcson termett. De a világ összes kincséért le nem jönne onnan, hacsak...nem lepik el az országát a termeszek....Náluk nincs ideológiai determináció. Egy dolog tabu.A szájra meg vigyáznak.Naná!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!