Az AB döntése a levélben szavazásról védhetetlen, és árt a nemzetegyesítés magasztos céljának

2016. április 23. 14:58

Az Alkotmánybíróság (AB) szerint nem alaptörvény-ellenes megkülönböztetés az, hogy az ugyanabban a külföldi városban tartózkodó két magyar állampolgár közül az egyik szavazhat levélben, a másiknak meg utaznia kell ehhez egy külképviseletre több száz kilométert.

2016. április 23. 14:58
Navra László
Kettős Mérce

Az Alkotmánybíróság (AB) szerint nem alaptörvény-ellenes megkülönböztetés az, hogy az ugyanabban a külföldi városban tartózkodó két magyar állampolgár közül az egyik szavazhat levélben, a másiknak meg utaznia kell ehhez egy külképviseletre több száz kilométert. Akkor sem, ha a levélben szavazó soha nem tette be Magyarországra a lábát, míg az utazni kényszerülő ingázik a hazája és egy európai mosoda között, hogy a magyar gyerekének jövőt tudjon biztosítani. Ennél jobban nem is árthatna a határon túli magyarok ügyének az AB. (…)

A helyzet az, hogy ennek a mellébeszélésnek következménye van. Több évtizede követett alkotmányos elv, hogy ha az emberek közötti különbségtétel alapjogot érint, akkor ezt a megkülönböztetést komolyabban kell megvédenie az államnak, azaz jogszerűségét komoly indokokkal kell alátámasztania. Ha például szavazati jog gyakorlása tekintetében tenne különbséget, akkor azt nehezebb megvédenie, indokolnia, mintha a cigivásárlást tiltja életkori alapon. Cigivásárláshoz való alapjog nincs, szavazáshoz való van.

Alapjogok esetén történő különbségtétel alkotmányosságához az kell, hogy legyen másik alapjog vagy alkotmányos közérdek, aminek az érvényesítéséhez szükséges a különbségtétel. Nem alapjog esetén bármilyen ésszerű indok megteszi. Sejthetjük, hogy az AB nem tekintette alapjogi diszkriminációnak az esetet, hiszen nyilván nem lehet olyan alapjogot mondani, aminek érvényesüléséhez szükséges a levélben szavazás megtiltása az emberek egy csoportjának.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2017. február 22. 12:44
"...Soha nem fogom megérteni a magadfajtát miért élvezi ha az zörög a fején a csörgősipka." - írja, miután f. társsal kedvesen közlöm, hogy hülye. Sajnálom, de ez az udvari bolondok dolga. Mindenkinek, akiket illet, megmondják, hogy még nála is hülyébbek. Nem tudom, hogy mit szeretne Ön, de én megelégszem azzal, ha saját magát kommenteli meg az önkritikájával.
atila68
2017. február 22. 12:43
Jaj Zokni, ne legyél már zokni! Kihasználod, hogy Arlet elment körhintázni, lenyúlod a metálrózsaszín szpórollert? Soha nem fogom megérteni a magadfajtát miért élvezi ha az zörög a fején a csörgősipka.
2016. július 27. 12:39
Quo usque tandem abutere Catilina patientia nostra?
luisbathhelena
2016. május 25. 21:48
Idézek az eredetiből: "az ilyen szabályozás szerintem csak árt annak a célnak, hogy a határon inneni és azon túli magyarok egy politikai közösség tagjaként tekintsenek egymásra. Az ilyen különbségtétel egymás elleni uszításra alkalmas," Mikor volt ez a TI célotok? Soha! A DK (elnöke Gyurcsány Ferenc) által pénzelt kettős mérce szerzőjének van pofája a HT magyarokért aggódni és uszításról pofázni. Annyira azért nem volt távoli mikor Miferink és bandája pont ellenük uszított a népszavazáskor. A pofám leszakad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!