Nihil – a halál kultúrája

2016. szeptember 19. 09:10

A nyugatias modernitás egésze csak úgy volt képes a saját elegáns rendezettségét fenntartani, hogy a világ minden más rajta kívül eső lét-mezőiben brutálisan fokozta és fokozza ma is a rendezetlenséget, a káosz felé vivő entrópiát.

2016. szeptember 19. 09:10
Bogár László
Bogár László
Magyar Hírlap

Az emberiség évezredeken át nem tudta ugyan mindezt a nyugatias modernitás tudományosságával megfogalmazni, de létét mégis ennek sokkal mélyebb ismeretében rendezte be, mint az a modern emberiség, amely tudományosan képes ugyan most már megragadni mindezt, de amit ténylegesen tesz, az brutálisan szembemegy mindezzel, és a globális entrópia minden eddiginél drámaibb növekedését hozta/hozza magával. A tradicionalitás embere még tudta, hogy megmaradásának egyetlen esélye csak az lehet, ha türelemmel, szelídséggel, alázattal igyekszik megismerni a létezés e legmélyebb lényegét, és mindent megtenni azért, hogy tetteivel lehetőleg minél kevésbé fokozza az entrópiát. Mindezt azért érdemes előre bocsátani, mert talán ennyi is elég annak az érzékeltetésére, hogy a nyugatias modernitásból nem egyszerűen valamilyen szerencsétlen véletlen folytán tört most elő a nihilizmus, hanem éppen ellenkezőleg, a nihilizmus a nyugatias modernitás legmélyebb, mindent meghatározó lényege. Ha tehát valóban szeretnénk megérteni annak az egyre látványosabb szétesésnek a mélyszerkezetét, ami ma világunkban lejátszódik, akkor ezzel a kétségtelenül elég kényes és kellemetlen összefüggéssel kellene szembesülnünk. Azzal tudniillik, hogy a nyugatias modernitás egésze csak úgy volt képes a saját elegáns rendezettségét (anyagi jólétét, kényelmét és biztonságát, erkölcsi és jogrendjét) fenntartani, hogy a világ minden más rajta kívül eső lét-mezőiben brutálisan fokozta és fokozza ma is a rendezetlenséget, a káosz felé vivő entrópiát. A nyugatias modernitás legmélyebb lényege a nihilista létpusztító-önfelélő magatartás. Ráadásul van még egy rossz hír is, tudniillik nem állja meg a helyét az a jó szándékú feltételezés, hogy a többség nem nihilista, csak a gátlástalan, cinikus uralmi elitek azok. Sajnos a létrontásba befeledkező többség cinkos egyetértése és együttműködése nélkül aligha süllyedhettünk volna ilyen mélységekbe.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2016. szeptember 20. 07:47
Nihil és halal....
Hunyadi Mátyás
2016. szeptember 19. 16:44
"A tradicionalitás embere még tudta, hogy megmaradásának egyetlen esélye csak az lehet, ha türelemmel, szelídséggel, alázattal igyekszik megismerni a létezés e legmélyebb lényegét, és mindent megtenni azért, hogy tetteivel lehetőleg minél kevésbé fokozza az entrópiát." Ez nagyon aranyos. Bogár László történelem-tanulmányainak csak egy bizonyos részére emlékezik. A "tradicionalitásban" bizony voltak autodafék, tömeges karóbahúzások, városok teljes lemészárlása, kerékbetörések, felnégyelések, levágott fejek kitűzése a várkapukra, élve eltemetés, stbstb.. Közben lóbálták a tradicionális füstölőket. Vagy énekelték a protestáns zsoltárokat. És mindez csak Európában.
OberEnnsinnen
2016. szeptember 19. 14:45
"A nyugatias modernitás legmélyebb lényege a nihilista létpusztító-önfelélő magatartás." Mindez csakis úgy lehetséges, ha nincs saját véleményed! Megmondták-megmondják neked mások, mi a te véleményed. Bolsevisták, - Pénziparosok. Ja, hogy mindkét csoport ugyanabból az alapkönyvből "dolgozik"."... 9/11-gyel, Iszlám Állam bohócainak színpadra küldésével stb. ez a korszak látszik véget érni. De az, hogy hogyan, nagy kérdés.
Tündér_Lala
2016. szeptember 19. 10:40
Sajnos megszokottan tökéletes cikk, csak fel kell ismerni. Miért szakadt el az ember a természettől ? Mert a városba kényszerítették. Miért kényszerítették a városba ? Mert munkáskézre volt szükség a profit eléréséhez. Ma miért csinálnak migráns özönlést ? Nem, ma nem munkáskézre van szükségük, hanem fogyasztóra, mert a piacot szétverték a globalizációval. Mindezt persze a humanitás álcájába öltöztetik. (Ezzel persze méginkább szétverik a fogyasztás lehetőségét és főleg a fenntartható gazdaságot és életet, de ezt még nem ismerik fel az emberek.) Egyelőre amit felismernek, az a káosz, az azt követő békétlenség, könny és vér.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!