Hol az igazság?

2016. december 09. 07:18

A Quaestor-ügy körül már csaknem két éve gomolygó és nem oszladozó sötétség mégis csak arra utal, hogy van fontosabb, mint a polgári Magyarország fölépítése.

2016. december 09. 07:18
Hajdú Péter
Magyar Nemzet

„Hiába támadták hatvan ponton is a kárrendezési törvényt a hoppon maradt Quaestor-károsultak, az Alkotmánybíróság nem talált hibát a jogszabályban. Ezzel – csaknem két évvel a 210 milliárdos kárt okozó botrány kitörése után – kimerítették a hazai jogorvoslati lehetőségeket a pénzüket kereső egykori ügyfelek. Így most már csak abban reménykedhetnek, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága jogosnak találja kifogásaikat, és sérelmi díjat ítél meg azoknak, akik Strasbourgban keresik igazukat. A 2015 márciusában kitört brókerbotrány története nagyon jól mutatja, milyen messzire került az 1998-ban meghirdetett polgári értékektől a jelenleg regnáló Fidesz-kormány: a pártot és a hatalmat veszélyeztető gyanús ügyekről bármi áron el kell terelni a figyelmet. Ha kell, szokatlan módon, kárpótlással csitítani a pénzüket keresőket. Több szakértő ugyanis arról beszélt a jóvátételi szándék bejelentését követően, hogy nem szokásos az ilyen fajta extrajuttatás, hiszen mindenki saját kockázatára fekteti be a pénzét. És valóban, sem a kísértetiesen hasonló Baumag-ügyben, sem pedig a Pilis Invest és a Duna Profit károsultjai számára nem létesítettek külön kárpótlási alapot. Nem véletlen, hogy első körben nem is sikerült alkotmányos törvényt alkotni, s másodjára is sokan kimaradtak a kártalanításból, akik szerint csak a kiváltságos csoportok kaptak valamennyi jóvátételt.

(…)

A Quaestor-ügy körül már csaknem két éve gomolygó és nem oszladozó sötétség mégis csak arra utal, hogy van fontosabb, mint a polgári Magyarország fölépítése. Igaza lehetett G. Fodor Gábornak, a Századvég igazgatójának, amikor – leleplezve a kormánypártok stratégiáját – elszólta magát: a polgári Magyarország csak egy politikai termék.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2016. december 09. 13:50
Hol az igazság? Hát NEM G.Lali seggében, ahol te keresed... Bár te valószínűleg nem az igazságot, csak a pénzt keresed...
noMores
2016. december 09. 11:00
Matolcsy evekig bezte, hogy Orban haverja lop. Amikor a svajci frank megroggyant, Gyor varosa masnap betolt Tarsolyekba 1 MILLIARDOT! Es senki ne mondja nekem, hogy szpetike veletlenul vett ki 4 milliardot, pont a bedoles elott fel nappal.. Orbanek tudtaval ment az egesz buli.
Zokni
2016. december 09. 10:00
Azt továbbra sem értem, hogy állami szervezetek - tehát nem üzleti vállalkozások - hogyan tőzsdézhetnek a nekik, előlegként átutalt támogatási összegekkel? Mert mintha erről lett volna eleve szó. És zárójelben megjegyzem, hogy a mostani károsult befektetők egy része, ezt nagyon jól tudhatta, és EZÉRT tette oda a pénzét, mert joggal hihette, hogy baj esetén "nem hagyják bedőlni" a céget, és az életszerűtlen kamatot finanszírozó pilótajáték végén a ktgvetés helyt áll majd. Oszt' hát nem hogy nem azt tette!? Hanem egyszerű bennfentes információ alapján kiszedték a pénzt! Legalábbis úgy volt, hogy Orbán rendkívüli kormányülésen felhívta mindenki figyelmét, hogy minden ilyen kihelyezést azonnal vegyenek vissza. De ez hogy a fenébe történhetett?
atila68
2016. december 09. 09:27
Ha a piaci betétkamat X, te meg kapsz egy ajánlatot ami nagyobb mint 2X kezdj hátrálni, ha pedig nagyobb mint 3X, fuss.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!